Sulyok Tamás: a szegedi székesegyház és a Dóm tér különleges értéket képvisel a nemzet életében és gondolkodásában


Hirdetés

A szegedi Magyarok Nagyasszonya-székesegyház és a Dóm tér különleges értéket képvisel a nemzet életében és gondolkodásában – jelentette ki a köztársasági elnök csütörtökön a helyszínen.

Sulyok Tamás a templom és a tér nemzeti emlékhellyé nyilvánítását jelző sztélé Klebelsberg Kuno születésének 150. évfordulója alkalmából megrendezett avatásán azt mondta, „az égig érő Dóm és a hatalmas tér nekünk, szegedieknek a szívünkhöz nőtt, többet jelent számunkra, mint a város jelképe és az ország egyik emblematikus helye, mellyel szívesen dicsekszünk el”.

 

A térben egyszerre van jelen a szakralitás, a tudomány és a kultúra. Tekintélyt parancsoló a Magyarok Nagyasszonya-székesegyház magassága. A Dóm tér árkádai alatt, a Nemzeti Pantheonban sorakoznak tudósaink, művészeink szobrai, melyek a magyarok teljesítményéről tanúskodnak, a környező egyetemi épületek a tudás fellegvárai

– közölte az államfő.


Hirdetés

 

A templom és a tér történetében bele van írva a tántoríthatatlan magyar akarat, a szegedi emberekben élő remény

– hangsúlyozta Sulyok Tamás. Emlékeztetett, az 1879-es nagyárvíz elpusztította Szegedet.

 

De a város fogadalmat tett, hogy új templomot emel. Ki kellett várnia a világháború végét, meg kellett teremteni a szükséges feltételeket, de végül felépült a fogadalmi templom, Isten dicsőségére az elszántság győzedelmeskedett

– mondta.

 

Ugyanakkor a trianoni tragédia következtében az egész nemzetet kellett megújítani, hitet kellett adni a szétszakított magyarságnak, felül kellett kerekedni a megmagyarázhatatlan igazságtalanságokon és a maró fájdalmon. Míg a magyar kultúra, tudás és lélek visszaszorult távoli tájakon, Szegeden új lendületet kapott. Szeged lett az új otthona az Erdélyből elűzött kolozsvári egyetemnek, a kiutasított csanádi püspök szintén ide jött

– közölte az államfő.

 

A lelkesítő tűz legjobban Klebelsberg Kuno kultuszminiszterben égett, Szeged és Magyarország sokat köszönhet neki

– mutatott rá.

 

Sorsdöntő időkben a múlt század húszas éveitől kezdve nélkülözhetetlen szerepe volt a Szegeden újjászülető hitnek, tudásnak és kultúrának, a székesegyháznak és a Dóm tér körül kibontakozó világnak abban, hogy a letiport és feldarabolt ország magyarjai magukra találjanak, hogy a nemzet felemelje a fejét

– hangsúlyozta Sulyok Tamás, hozzátéve: „ez az örökség, melyre mindannyian büszkék lehetünk”.

 

Móczár Gábor, a Nemzeti Örökség Intézete főigazgatója úgy fogalmazott, Klebelsberg Kuno szellemisége ma is iránytű, munkássága érvényes üzenetet hordoz napjainkban is. Az értékek megtartása és átörökítése nemzetstratégiai kérdés, a múlt nem teher, hanem örökség.

 

A főigazgató elmondta, az emlékhelyet jelző sztélé mellett Klebelsberg Kuno a székesegyház altemplomában álló sírja mellett elhelyeztek egy okosemléktáblát is. 

 

 

Mihálffy Béla, a térség FIDESZ-KDNP-és országgyûlési képviselõje beszédet mond a Szegedi Dóm nemzeti emlékhellyé nyilvánítását jelzõ emléktábla ünnepélyes felavatásán 2025. november 13-án. MTI/Máthé Zoltán

 

 

Mihálffy Béla (KDNP), a székesegyház és a Dóm tér nemzeti emlékhellyé nyilvánítását kezdeményező országgyűlési képviselő hangsúlyozta, a templom és a tér a magyar nemzeti akarat és újjászületés szimbóluma.

 

A politikus kifejtette, az, hogy az Országgyűlés nagy többséggel, pártállástól függetlenül támogatta a nemzeti emlékhellyé nyilvánítást, azt mutatja, vannak értékek, melyek a mindennapi politikai csatározások felett állnak. A nemzeti örökségünk, kultúránk megőrzése ilyen.

 

Kiss-Rigó László szeged-csanádi püspök úgy fogalmazott, sokan vannak Szegeden, akik nemcsak őrzik Klebelsberg Kuno emlékét, hanem feladatnak, kötelességnek, küldetésnek tartják művének folytatását.

 

Száz évvel ezelőtt Klebelsberg Kuno nem panaszkodott, hogy kevés a pénz kultúrára, tudományra, hanem nagyot álmodott, stratégiát alkotott, és segített a forrásokat előteremteni

– hangsúlyozta a püspök, hozzátéve: ma könnyebb helyzetben vagyunk, próbáljuk meg továbbvinni eszméjét.

 

 

Forrás: MTI  Fotó: MTI/Máthé Zoltán


Hirdetés

'Fel a tetejéhez' gomb