Varga-Bajusz Veronika: Magyarország versenyképeségének motorja a szakképzés

A Kulturális és Innovációs Minisztérium felsőoktatásért, szak- és felnőttképzésért, fiatalokért felelős államtitkára szerdán Budapesten, a SzakMÁzz! pályaorientációs kiállításon tartott sajtótájékoztatón jelentette ki: Magyarország versenyképességének motorja a szakképzés, ezért fontos, hogy ezen a területen mind az infrastrukturális fejlesztésekben, mind a tanulási tartalmakban, mind az ösztönzőkben folyamatosan lépjenek előre. Varga-Bajusz Veronika hozzátette: itt a helyszínen (a BOK-csarnokban) csaknem 100 kiállító 200 szakmája ismerhető meg.
Az államtitkár a szakképzést érintő fejlesztések közül kiemelte, hogy jelenleg zajlik egy közel 100 milliárd forintos projekt, amelyben 34 iskola újul meg, és a következő években további 100 milliárd forint értékben szeretnének beruházásokat megvalósítani.
A tanulási tartalmakkal összefüggésben rámutatott, hogy a szakképzési centrumoknak az idén nyáron hirdették meg 8,9 milliárd forint értékben a nyelvtanulási projektet annak érdekében, hogy fejlődjenek a fiatalok nyelvtanulási készségei is.
Mindezek mellett fontos, hogy a fiatalok felkészüljenek a jövő kihívásaira, ezért az ősszel már 60 szakképző intézményben indult el a mesterséges intelligencia képzés, és ez reményeik szerint tavaszra már minden szakképző intézményben elérhető lesz – tájékoztatott. 
Elmondása szerint az idén nyáron az Ágazati Készség Központok (ÁKK) ügyében is léptek előre: több mint 6 milliárd forint értékű projektet hirdettek meg ÁKK-k fejlesztésére, kialakítására, ami a duális képzést erősíti.
Varga-Bajusz Veronika kitért a tanárokat és a diákokat érintő ösztönzőkre, utóbbiak közül kiemelte, hogy ez a tanulmányi átlag függvényében 59 ezer forint is lehet, míg a diákok a duális képzésben akár 168 ezer forintot is kereshetnek. Ráadásul a sikeres szakmai vizsgát követően egy 150-300 ezer forintos juttatást biztosítanak a fiataloknak. Minderre épül a már több mint 35 ezer ember által igényelt munkáshitel, ami lehetőséget ad a fiataloknak arra, hogy akik kilépnek a munkaerőpiacra, ők el tudják indítani az életüket, beindítsák a vállalkozásukat – sorolta az államtitkár.
Szólt arról is, hogy jelenleg zajlik egy vállalkozásfejlesztési ismereteket biztosító országos roadshow a szakképzési centrumok bázisán, azért, hogy segítsék azokat a fiatalokat, akik vállalkozóvá szeretnének válni.
A szakképzés olyan ágazat, amelynek minden területére folyamatos figyelmet fordít a kormány – mondta a KIM államtitkára, hozzátéve: céljuk, hogy 2030-ra Magyarország szakképzési nagyhatalommá váljon.
„Az elmúlt években lebontottuk a sztereotípiákat, és elmondhatjuk, hogy a szakma most már nem B-terv, hanem hivatás”
– jelentette ki Varga-Bajusz Veronika.
Kapcsolódó:
Vezetőkép: Varga-Bajusz Veronika, a Kulturális és Innovációs Minisztérium felsőoktatásért, szak- és felnőttképzésért, fiatalokért felelős államtitkára Budapesten 2025. június 16-án. Fotó: MTI/Purger Tamás







