Óriási korrupciós botrány Ukrajnában – őrizetbe vettek öt gyanúsítottat az energetikai szektorban indított eljárás során, 100 millió dollárt nyúltak le


Hirdetés

A korrupcióellenes szervek meggyanúsítottak hét személyt az energetikai ágazatot érintő nagyszabású korrupcióellenes eljárás során Ukrajnában, és ötöt őrizetbe is vettek – közölte kedden az ukrán Nemzeti Korrupcióellenes Nyomozóiroda (NABU).

„A NABU és a Korrupcióellenes Különleges Ügyészség (SZAP) munkatársai feltárták egy bűnszervezet tevékenységét, amelynek tagjai közt jelenlegi és korábbi energetikai tisztségviselők, a médiában ismert üzletember és más személyek is voltak. A szervezet tagjai nagyszabású korrupciós rendszert építettek ki, amellyel befolyásolták az állami szektor stratégiai vállalatai, különösen az Enerhoatom működését, jogtalan előnyöket szereztek és pénzmosást folytattak”

– áll a Telegramon nyilvánosságra hozott közleményben.

Eszerint a hatóságok jelenleg gyanúsítottként tartanak nyilván egy üzletembert mint a bűnszervezet vezetőjét, a volt energetikai miniszter, Herman Haluscsenko egyik tanácsadóját, az ukrajnai atomerőműveket üzemeltető vállalat, az Enerhoatom biztonságért felelős ügyvezető igazgatóját, valamint négy személyt, akik a pénzeszközök legalizálásával foglalkoztak. A nyomozóiroda neveket nem hozott nyilvánosságra. Közleménye szerint folyamatban van a kényszerintézkedések iránti kérelmek benyújtása bíróságon.

A bűnszervezet fő tevékenysége a jogtalan haszonszerzés volt az Enerhoatom partnereitől, a szerződések értékének 10-15 százalékának mértékében – tájékoztatott korábban a NABU.


Hirdetés

A NABU kifejtette, hogy

a törvénytelenül szerzett pénzeszközök legalizálására a bűnszervezet külön irodát tartott fenn Kijev központjában. Az ingatlan Andrij Derkacs családjához tartozott. Derkacs volt ukrán parlamenti képviselő, jelenleg az orosz parlament felsőházának tagja, és a NABU és a SZAP más bűncselekményekkel is vádolja.

Ezen irodán keresztül szigorú nyilvántartást – úgynevezett fekete könyvelést – vezettek a beérkezett összegekről, és pénzmosást szerveztek nem ukrajnai székhelyű cégek hálózatán keresztül. A tranzakciók jelentős részét, például készpénzfelvételt Ukrajnán kívül bonyolították le. A bűnszervezethez nem tartozóknak nyújtott szolgáltatásokért az iroda a tranzakciók összegének százalékában kapott díjazást.

„Összességében a pénzmosodán keresztül a tevékenységük során mintegy 100 millió dollár folyt át”

– emelte ki a nyomozóiroda.

A bűnszervezet tevékenységének dokumentálására irányuló különleges művelet több mint 15 hónapig tartott, 2024 nyarától kezdve. Ezen idő alatt hatalmas mennyiségű adat gyűlt össze, és több ezer óra hangfelvétel készült. A végső szakaszban a NABU szinte teljes detektívállománya részt vett a műveletben. Bírósági engedéllyel több mint hetven házkutatást tartottak Kijevben és más régiókban, jelentős mennyiségű dokumentumot és készpénzt foglaltak le. A műveletet Midásznak nevezték el. Midász király a görög mitológia alakja, legendája szerint minden arannyá vált, amit megérintett, de emiatt éhen és szomjan halt.

A NABU hozzátette, hogy a nyomozás még folyamatban van.

Az EU 3,5 milliárd eurót folyósított a háborúban álló Ukrajnának, mert megerősítette a jogállamiságot és harcol a korrupció ellen

Előzmények:
Az ukrán parlament idén júliusban szavazta meg azt a törvényjavaslatot, amely a főügyészség irányítása alá helyezi a mostanáig független intézményekként működő Nemzeti Korrupcióellenes Nyomozóhivatalt (NABU) és a Korrupcióellenes Különleges Ügyészséget (SZAP). Zelenszkij még aznap aláírta a jogszabályt annak ellenére, hogy a két korrupcióellenes intézmény vezetői arra kérték, ne tegye. Ezt követően Kijevben és több más ukrán nagyvárosban százak tiltakoztak a NABU és a SZAP függetlenségének megszüntetése ellen.

Kapcsolódó:

Az Emírségekbe (is) menekíti a pénzét Zelenszkij és belső köre

Ukrán korrupció – Drónbeszerzéssel kapcsolatos korrupciós ügyet lepleztek le az ukrán korrupcióellenes hatóságok

Újabb korrupciós botrány Ukrajnában: 770 millió dollárt fizettek ki olyan fegyverekért, amelyeket soha nem kaptak meg

Zelenszkij nyájasan megköszönte a korrupcióellenes szervek együttműködését, de azok nem örülnek a függetlenségük korlátozásának

Vezetőkép: Az ukrán Enerhoatom korrupciós ügyének két gyanúsítottja. Forrás: Youtube/NABU


Hirdetés

Forrás:
MTI
'Fel a tetejéhez' gomb