Egy nap, ami Isten dicsőítéséről szól Debrecenben

Kompromisszummentes hívő élet címmel rendezik meg a 2. Dicséret napja rendezvényt a debreceni Baptista Gyülekezetben november 8-án, szombaton délelőtt 9 óra 30-tól.
„Egy dicsőítő konferenciát szervezünk a kerület gyülekezetei számára, korfüggetlenül. Szeretettel várjuk tehát a kisgyermekes, a középkorú és az idősebb testvéreket is” – üzenik a szervezők.
Az eseményen Dan László, a Keresztyén Cigánymisszió elnöke tartja majd a tanítást, az igei szolgálatot.
A dicsőítést pedig nem kevesebb, mint hat zenei csoport vezényli majd.
Név szerint a Debreceni Dicsőítő Csoport, a Bazsa csoport, a Hajdúszoboszlói Dicsőítő Csoport, a Kecskeméti Dicsőítő Csoport, a Kisújszállási Dicsőítő Csoport, valamint Szabó Beni és Ági.
Közismertebb énekek mellett a tervek szerint új énekeket is megtanulnak a résztvevők a nap folyamán.
Az eseménynek helyszínt adó Debreceni Baptista Gyülekezet a város egyik legrégebbi, ma is aktívan működő keresztény közössége a maga 1981-es alapításával. A városban akkoriban vetette meg a lábát elsőként a baptista misszió és már a következő évben, 1892-ben sor került az első bemerítésekre. Így indult hosszú útjára a debreceni baptista közösség.
A gyülekezet napjainkban nagy figyelmet szentel az új nemzedékekre. Csütörtök esténként ifjúsági alkalmakat tartanak, ahol a fiatalok szabad, baráti légkörben ismerhetik meg Istent, tanulhatnak a hitről és a Biblia üzenetéről, valamint dicsőítő zenén keresztül fejezhetik ki hitüket. Péntekenként bibliaóra zajlik, ahol a közösség tagjai mélyebben tanulmányozzák az Igét. A gyülekezet ezenkívül online is elérhető. Az istentiszteleteket élőben közvetítik a dbgy.hu oldalon, valamint a YouTube-csatornájukon is rendszeresen közzétesznek prédikációkat és dicsőítő alkalmakat.
A dicsőítésnek különösen nagy szerepe van a közösség életében, hiszen a keresztény zenei szolgálatok nemcsak az Istentiszteletek liturgiájának részei, hanem különálló alkalmak is, mint például november 8-ai Dicséret Napja alkalom.
A közösség kiemelt célja, hogy Debrecenben olyan lelki otthont nyújtson, ahol minden korosztály megtalálja a helyét, és ahol a hit nemcsak vasárnapi szokás, hanem élő kapcsolat Istennel és egymással.
Kapcsolódó:
A baptista lelkipásztor szerint a fiatalok körében megújult az érdeklődés az evangélium iránt
Vezetőkép forrása: Facebook/Debreceni Baptista Gyülekezet







