Bezzegnyugat – Felmérés: minden ötödik belga háztartást energiaszegénység fenyeget


Hirdetés

Majdnem minden ötödik belga háztartás, vagyis a lakosság 19,8 százaléka veszélyeztetett az energiaszegénység legalább egyik formája által – írta a Belga hírügynökség a szövetségi gazdasági szolgálat (FPS Economy) kedden közzétett adataira hivatkozva.

Az energiaszegénység azt jelenti, hogy egy háztartás nem fér hozzá megfelelően az alapvető energiaszolgáltatásokhoz, például a fűtéshez, a meleg vízhez, a világításhoz vagy az elektromos áramhoz, illetve nem tudja rendszeresen kifizetni számláit. Sok családnak gondot okoz otthona megfelelő fűtése vagy más alapvető kiadások fedezése – írta a hírügynökség.

A belga statisztikai hivatal jövedelmi és életkörülmény-felmérése alapján készült tanulmány háromféle energiaszegénységi helyzetet azonosított. A háztartások 14,8 százaléka jövedelmének aránytalanul nagy részét költi energiára, 2,6 százaléka a szükségesnél kevesebb energiát használ, hogy spóroljon, míg 4,1 százaléka arról számolt be, hogy télen nem tudja megfelelően felfűteni otthonát. A három kategóriát együtt vizsgálva a belga háztartások közel egyötöde számít veszélyeztetettnek.

A probléma leginkább a munkanélkülieket, az egyedülálló szülőket és az egyedül élőket érinti. Az érintett háztartások jövedelmük átlagosan 13,6 százalékát fordítják energiaköltségekre, míg a teljes lakosság esetében ez az arány 6,2 százalék. A szakértők szerint a lakhatás minősége kulcsfontosságú tényező: a rosszul szigetelt, régi építésű otthonokban élőket sokkal nagyobb eséllyel sújtja energiaszegénység.

 


Hirdetés

Forrás: MTI. Vezetőkép: freepik.


Hirdetés

'Fel a tetejéhez' gomb