Semjén Zsolt: Magyar véreinkért vagyunk itt


Hirdetés

Azért állunk ki, hogy senki se haljon meg ebben a háborúban – mondta a miniszterelnök-helyettes csütörtök délelőtt Budapesten, a Margit híd budai hídfőjénél, a Civil Összefogás Fórum (CÖF) – Civil Összefogás Közhasznú Alapítvány (CÖKA) által szervezett békemenet indulásakor az ukrajnai konfliktusra utalva.

Semjén Zsolt úgy fogalmazott,

„magyar véreinkért vagyunk itt, hogy ne haljon meg egyikünknek a gyereke, férje, testvére egy olyan háborúban, ami nem a mi háborúnk”.

„De mi itt vagyunk azokért is, akik háborút akarnak Nyugat-Európában, mert amikor mi kiállunk a béke mellett, akkor azért is kiállunk, hogy az ő gyerekeiket se vigyék haza bádogtepsiben, mert ha majd megérkeznek Párizsba, Londonba és Berlinbe azoknak a fiataloknak holttestei, akik egy politikai manipuláció miatt lennének kivezényelve a frontra, akkor tudnák meg, hogy mi a jelentősége annak, hogy mi itt vagyunk” – mondta a kereszténydemokrata politikus.

„Amikor mi most kiállunk azért, hogy ne haljanak meg magyarok ebben a háborúban, akkor azért is kiállunk, hogy ne haljon meg senki ebben a háborúban, még azoknak az országoknak a fiai se, akik egyébként a háború pártján vannak”


Hirdetés

– jelentette ki Semjén Zsolt.

A békemenet a Margit híd – Szent István körút – Nyugati tér – Bajcsy-Zsilinszky út – Alkotmány utca útvonalon vonult a Kossuth térre, ahol az 1956-os forradalom emlékére rendezett állami ünnepségen beszédet mondott Orbán Viktor miniszterelnök.

A tizenegyedik békemenet jelmondata: „Mi nem akarunk meghalni Ukrajnáért!” volt.

Kapcsolódó:

Dr. Simicskó István: Hazánk szuverenitását mindenáron, minden időben megóvjuk!

Vezetőkép forrása: Facebook/Semjén Zsolt


Hirdetés

Forrás:
kdnp.hu
'Fel a tetejéhez' gomb