Ungváry Zsolt: Ki mit lát odafentről?
Vágó István a szocialista televíziózás egyik népszerű figurája volt, több emlékezetes vetélkedő is kötődött a nevéhez. Főleg olyan típusú játékokat vezetett, amelyekhez bizonyos műveltség, intelligencia is szükségeltetett. Nem a szerencse, és pláne nem valami gagyi vagy megalázó produkció kellett a sikerhez.
Hogy ehhez az erős televíziós jelenléthez milyen politikai beágyazottság kellett, az nagyjából sejthető, de a rendszerváltás után erről írtak is bőven. Vágó ennek ellenére még a kétezres években is a kereskedelmi adók egyik húzóneve lehetett, többek között a Legyen ön is milliomos! című vetélkedő házigazdájaként.
A népszerű tévés akkor vált megosztó személyiséggé, amikor egyre nyíltabban felvállalta a posztkommunisták – elsősorban Gyurcsány Ferenc és pártja – iránti szimpátiáját, sőt a DK-ban politikai szerepet is vállalt. Emellett gyakran és sokféle fórumon hangoztatta ateista meggyőződését, minden transzcendens iránti ellenszenvét, és rendszeresen gúnyolta azokat, akik a földi életen és az anyagi világon túli élményeikről, hitükről, meggyőződésükről beszéltek.
Az index.hu-n 2025. október 19-én megjelent egy interjú Palik Lászlóval, aki Vágó régi műsorát felélesztve immár második éve ül bele a Legyen ön is milliomos játékvezetői székébe.
A kulisszatitkok és egyéb érdekességek mellett persze megkerülhetetlen az előd emléke, illetve a hozzá való viszonyulás, és ennek kapcsán Palik száján kicsúszott egy nagyon jellemző mondat, ami bárkivel megeshet, az olvasók teljesen természetesnek veszik – csak Vágó István forogna a sírjában, ha nem zárta volna ki ő maga még életében az efféle halál utáni életre utaló bárminemű utalást.
„Nekem azt gondolom, ápolva ezt az emléket is, egyetlen egy feladatom van, hogy ahogy a Pista, én is megpróbáljam esténként leültetni Magyarországot a tévé elé gondolkodni. És ha ez sikerül, akkor reményeim szerint büszkén figyel fentről bennünket.”, mondja Palik, magától értetődően, mert egy keresztény országban, a tudatalattinkba, sőt a génjeinkbe beépülő, a Teremtőbe vetett ösztönös bizalmunk és a feltámadásba vetett eltiporhatatlan hitünk efféle gondolatokat szül.
„Büszkén figyel fentről bennünket!”
Noha Palik nagy tisztelettel beszél Vágóról, és talán meg is idézi az ő szellemét, az egykori műsorvezető most dühösen veri a fejét a Mennyország láthatatlan falába:
„Hányszor elmondtam, hogy nincsen semmi a halál után. Minden ilyen lelki trükközés, örök élet, jövőbe látás, Mária-jelenés, imádság, megmagyarázhatatlan gyógyulás csak babonaság, ami nem méltó a felvilágosult emberhez. Ezek itt az én nyomomban járnak, de közben megtagadják a legalapvetőbb nézeteimet!”
Illetve mégse mondhat efféléket, hiszen, mint azt megjövendölte volt, nem kerülhetett sem mennybe, sem pokolba, sem purgatóriumba, mert ilyesmi nem létezik, csak az anyag van, a test, ami azóta elporladt, atomjaira hullott, és itt kering körülöttünk levegőben, növényben, állatokban, és minden lélegzetvétellel beszippantunk valamennyit Vágó Istvánból is.
Ha tehát neki volt igaza, akkor nem nézhet minket felülről; sem Palikot, sem mást, nem is érdekelheti semmi ilyesmi, mert ami valaha Vágó István szelleme volt, aki érezni, gondolni tudna bármit is, abból már nem létezik semmi. Ha viszont Paliknak van igaza, és lát bennünket, akkor nem büszkén néz, hanem roppant szégyenkezve, mert a tény, hogy bármilyen módon kapcsolatban maradhatott az anyagi világgal a halála után, cáfolja mindazt, amiben a legerősebben hitt.
Ezt a jelenséget elnevezhetjük Vágó-paradoxonnak, és figyelmébe ajánlható mindenkinek, akik felül kívánják írni az emberek évezredes tapasztalatait, hitét, meggyőződését és a teremtett világ nyilvánvalóan látható törvényeit saját felszínes vélekedésükkel. Mert ha a világot nem teremtették, hanem véletlenül lett, akkor nem lehet sem célja, sem értelme, és az afféle intellektuális kalandok, amelyekre Vágó próbált meghívni minket, öncélú és bukásra ítélt okoskodások.
És hogy Vágó mennyire magára maradt ateista filozófiájával, arra jó példa, hogy még a feleségét sem tudta meggyőzni, aki a kvízmester temetését követően azt nyilatkozta: „Jólesik látni, mennyien imádták és csak azt kívánom, hogy ezt ő odafentről lássa, hogy milyen megható megemlékezések vannak róla”.
Nem tudom, az öröklétben vajon mindentudók leszünk-e. Pál apostol szerint az Istent színről-színre látjuk, tehát talán megértjük az Alkotó belső természetét és szándékait. De hogy nyomon követjük-e az interneten megjelenő cikkeket – legalábbis azokat, amelyekben rólunk esik szó –, arról fogalmam sincs. Nem is lényeges, hiszen ha Vágó tévedett, nem az én írásomból fogja megtudni. Ha igaza volt, akkor pedig módja sincs rá, hogy tudomást szerezzen róla.
Ez utóbbi esetben viszont én fogok majd nagyot döbbenni. Illetve hát nem is…
Borítókép: AFP PHOTO / ARMEND NIMANI
