Leó pápa az ágostonrendi nővérekhez: Az Úr örömmel töltött el titeket

XIV. Leó pápa fogadta az ágostonrendi rekollektus nővéreket és hangsúlyozta: örül Isten adta örömüknek, és arra buzdítja őket, hogy továbbra is járjanak az Úrral.
„Ahhoz, hogy találkozzunk az Úrral abban az életben, amelyet oly örömmel fogadtunk, egy úton kell járnunk, ahogyan a zarándokok teszik”
– mondta XIV. Leó pápa a Mexikói Föderáció ágostonrendi rekollektus nővéreinek a Vatikánban a szerdai általános kihallgatás előtt. Az eseményről a Vatican News számolt be közösségi oldalán.
A Szentatya beszéde elején felidézte, hogy a nővérek ebben a szentévben Rómába utaztak, hogy megéljék az Úrral való találkozás pillanatát, „és látom, hogy örömmel töltött el titeket”.
A pápa felidézte, hogyan magyarázta Villanovai Szent Tamás ennek az örömnek az eredetét azzal, hogy az maga az Úr, és hogy ezért felvállaljuk a „zarándokok” útját. Bár számtalan út közül választhatunk, a Szentatya emlékeztetett rá, hogy mindegyik kettőre vezethető vissza: az irgalmasságra és az igazságra.
„Járjunk ezen a két úton az Úr felé – szolgáljunk, mint Márta, az irgalmasság cselekedeteiben, vagy pihenjünk, mint Mária Jézus lábánál, hogy az igazságot szemléljük.”
Leó pápa arra hívta az ágostonrendi nővéreket, hogy mutassanak példát az Isten és a felebarátok iránti szeretetre, és arra, hogy ezt a szeretetet hogyan kell megélni a szívünkben.
„Isten valójában nem azt nézi, hogy mit vagy mennyit teszel, hanem azt, hogy mennyire növekszik benned a vágy és a szeretet iránta; mert bár igaz, hogy mindenkit a tettei alapján ítélnek meg, a munka igazi súlya a szív szeretete” (uo. VI. 487).
A Szentatya emlékeztette őket arra, hogy ha hiányzik a szeretet tüze, a munkánk elveszíti értelmét, és „teherré válik a lélek számára”, ehelyett, „ahol szeretet van, ott nincs szenvedés”. Leó pápa végül a Jó Tanács Szűzanyjának anyai oltalmát és Villanovai Szent Tamás közbenjárását kérte, aki oly mélyen szerette az amerikai missziót, hogy „türelemmel és bátor lélekkel járhassuk a tökéletesség útját, amíg el nem érünk a végére”.
Kapcsolódó:
Leó pápa a remetékhez: elkülönülve mindenkitől, mégis mindenkivel egyesülve
Vezetőkép forrása: Facebook/Vatican News






