Ungváry Zsolt: Éhező művészek vagy éhezőművészek?
Az igazi művész eggyé válik a szerepével. Nem csak eljátssza a karaktert, de azzá is lesz.
A magyar abszurd humor két kimagasló alakja, Laár András és Galla Miklós, miután a tévéműsorokból és fellépésekből kiöregedtek, most a való világban rendeztek egy sajátságos performanszt.
Az anyagi helyzete mindenkinek magánügye, ám ha a nagyközönség elé viszi, akkor hozzá lehet szólni. Így esett, hogy Laár András tudatta, hogy sorsa rosszra fordult, egy tanyán él, a mindennapi kiadások is gondot jelentenek számára, ezért rajongóitól, szimpatizánsaitól, a jóakaratú emberektől kért alamizsnát. Ez annyira jól sikerült, hogy állítólag többmillió forint érkezett a számlájára, ami némi fellélegzést biztosított számára.
Ahogy egy jól megírt jelenetben lennie kell, kisvártatva a másik szereplő, Galla is előlépett, és szinte ugyanazt adta elő: adósságok, betegség, nehézségek, kilátástalanság, pénzhiány. Nyilvánossá tette számlaszámát, és oda is gurulni kezdtek a forintok.
Két sikeres, országosan ismert emberről van szó, akik évekig a televízióban, főműsoridőben szórakoztatták a népet, fellépéseik voltak, bizonyára jelentős bevételekkel és azokból levont nyugdíj-járulékokkal. Mindketten betöltötték a kort, ami után jár nekik a társadalombiztosítási befizetéseiknek megfelelő ellátmány, de bevételeikből félretehettek, be is fektethettek.
Mindkettőjüktől megszoktuk, hogy ha beszélni halljuk őket, többnyire elváltoztatott hangon vagy parodisztikus stílusban szólnak, sosem maguk, hanem valamilyen szürreális karakter nevében. Ebbe tökéletesen illeszkedik a mostani szappanopera is, újabb folytatásaiban váratlan csavarokkal. A legutóbbi részben Galla megköszönte az adományokat, de kevesellte, ezért Laár felajánlott kétszázezer forintot az összekoldult tízmillióból, hogy kisegítse egykori kollégáját, akivel viszont – egy másik történetszál szerint, amire mindjárt kitérek – nincs éppen felhőtlen viszonyban. De mégse hagyhatja éhen halni a Besenyő család Margitját, aki a fikciós teleregény szerint a felesége volt a Laár által alakított Pista bácsinak.
A téren és időn kívül játszódó cselekményből szerencsére egyelőre kimaradt a politikai szál, és sem a főhősök, sem a nézők nem a rendszeren és a kormányon verik el a port, amiért két ilyen nagy művésznek éheznie kell. De elképzelhető, hogy ha új forgatókönyvírót kap a csapat, vehet a cselekmény ilyen fordulatot. Korábban megesett, hogy neves (vagy magukat annak vélő) művészek külföldre költözéssel fenyegetőztek megélhetési problémáik miatt, de általában maradtak vagy meg sem álltak a napfényes Itáliáig. Lehet, hogy következő bejelentkezésük már egy szicíliai nudista strandról lesz, legalábbis Gallának fő vágya – és ez nem vicc, a sajtóban többször megjelent –, hogy meztelen testét minél többeknek megmutathassa.
Ez a meztelenség egyébként már legalább annyi bajt hozott rá, mint Ádámra és Évára a Paradicsomban; négy évvel ezelőtt ugyanis neki ítélték a humoristák egyik legfontosabb hazai díját, a Karinthy-gyűrűt, ám amikor napvilágot látott, hogy Galla rendszeresen mutogatja fellépésein az intim testrészeit, visszavonták. (Jellemző, hogy az odaítéléskor ez nem merült fel, a kuratórium ennyire tájékozatlan volt aktuális ügyekben?) Ez Gallát annyira megviselte, hogy még Orbán Viktornak is írt, aki – az egész sztorihoz illeszkedve, sőt talán szellemességben überelve is a hivatásosokat – azt válaszolta, nem tud mit tenni, mert „nem ő a gyűrűk ura”.
Ezek után a kitüntetést Laár András kapta, ami még tovább bőszítette Gallát, míg ki nem csikarta, hogy előbb Laár felajánlja, hogy felváltva hordják a gyűrűt, majd – mivel pályatársát ez sem elégítette ki – végül Laár odaadta. Ez maga is abszurd, hiszen ez így körülbelül annyit ér, mint Gorcsev Iván fizikai Nobel-díja, aki a makaó nevű kártyajátékon nyerte azt el Bertinus professzortól. Egy kitüntetés értékét nem maga a tárgy adja – legyen az serleg, jelvény, kitűző, kereszt, babérkoszorú vagy gyűrű –, hanem az érdem, amire kiosztották.
Mindenesetre amennyit a sajtó a témával foglalkozott, az önmagában is hozhatna a két humoristának a konyhára, ha valamennyi újságíró az ehhez kapcsolódóan írott cikke honoráriumának bizonyos százalékát felajánlaná nekik.
Tehetnék én is így, bár a gyermektelen Gallával ellentétben négy utódot neveltem fel, így inkább rájuk költöm. Aztán majd, ha megszorulok, először hozzájuk fordulok. Ha nem adnak, előbb főbe lövöm magam, aztán én is megadom a számlaszámomat. Hátha…
Kapcsolódó:
Ungváry Zsolt: Hova meneküljenek, akik magukra hozták a bajt?
Vezetőkép forrás: Freepik.com
