Kémkedés miatt 11 embert kapcsoltak le Szerbiában


Hirdetés

Tizenegy embert fogtak el Szerbiában, mert a gyanú szerint kémkedtek, bűnszervezetben vettek részt, valamint több „gyűlöletkeltő” akcióban vettek részt Franciaország és Németország területén – közölte a szerb belügyminisztérium hétfőn.

A gyanú szerint az elfogottak egyebek mellett zöld festéket öntöttek a párizsi Holokauszt Múzeumra, több zsinagógára és egy zsidó étteremre, valamint disznófejeket helyeztek el muszlim vallási helyszínek közelében, Berlinben pedig a Branderburgi kapunál fektettek le betoncsontvázakat, amelyekre különféle üzeneteket írtak – olvasható a közleményben.
A gyanú szerint a 11 embert egy külföldi hírszerző szolgálat utasításai alapján egy szerb állampolgár képezte ki, aki jelenleg szökésben van. A tizenegy elfogott célja faji, vallási és más alapú gyűlölet keltése volt.
A gyanúsítottak a bűncselekményeket 2025 áprilisa és szeptembere között hajtották végre
– tette hozzá a minisztérium.
Forrás: MTI, Vezetőkép: Illusztráció

Hirdetés

'Fel a tetejéhez' gomb