Soltész Miklós: Tovább bővül az alsóörsi református iskola


Hirdetés

Az alsóörsi Endrődi Sándor Református Általános Iskola és Kézilabda-utánpótlásközpont egy épületszárnnyal gazdagodott, a tervek szerint a bővülés tovább folytatódik – hangsúlyozta az iskola új épületszárnyának pénteki átadó ünnepségén a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára.

Soltész Miklós a névadó Endrődi Sándor költő A szeretetről című versére utalva azt mondta, az iskolában érzékelhető az Isten, a versek, a Balaton iránti szeretet.

Hangsúlyozta:

a térségben sorra megvalósuló fejlesztések nyomán látható, hogy „a Balaton nem csak a nyaralókról szól”. A református egyház az elmúlt években számos balatoni településen óvodákat, iskolákat újított fel, összesen több mint 4 milliárd forintért”

– tette hozzá.


Hirdetés

Soltész Miklós az ünnepségen résztvevő gyermekhez szólva azt kérte, vigyázzanak az iskolájukra, hogy a következő nemzedékek is használhassák.

Török Tamás, az intézmény igazgatója elmondta, hogy a beruházás 140 millió forintból valósult meg. A régi kollégiumból tantermeket alakítottak ki, valamint létrejött egy új szárny, amely egy ötven négyzetméteres tanteremnek ad helyet.

A beruházás a tervek szerint emeletráépítéssel folytatódik a közeljövőben – fűzte hozzá, majd szólt arról is, hogy 2022 nyara óta vezeti az iskolát, amelybe akkor 132 diák járt, a létszám mára 212-re növekedett.

Hebling Zsolt, Alsóörs független polgármestere azt hangsúlyozta, „gyermekeink jelentik a jövőt, ezért nagyon fontos, hogy magas színvonalú oktatásban részesüljenek”.

Kapcsolódó:

Soltész Miklós: Megmaradásunkban kiemelkedő szerepük van az egyházaknak és a hitnek

Vezetőkép forrása: Facebook/Soltész Miklós


Hirdetés

Forrás:
MTI
'Fel a tetejéhez' gomb