Hírszerzők Magyarországon, külföldön képzett ügynökök a hazai politikai életben, tőről metszett kommunisták beszélnek a nemzetbiztonságról…

Elég volt!


Hirdetés

Egészen vérlázító, amit a balliberális mainstream média megenged magának az elmúlt időszakban. A történelemben szinte példa nélküli, hogy egy független állam önként beengedi saját nemzetbiztonsági rendszerébe egy másik hírszerző szervezet embereit. Nos, van, akiknek mégis sikerült: a második Gyurcsány-kormány nemzetbiztonsági vezetői szakmailag ordító dilettantizmusról tettek tanúbizonyságot.

Történelmi bűn és egyben példátlan az a tett amit Gyurcsányék műveltek a 2000-es évek közepén:a nemzetbiztonsági szolgálatokat, jól menő magyar vállalkozásokat önként és dalolva kiszolgáltattak idegen érdekeknek. A Gyurcsány Ferenc vezette kormányzat volt az, amelyik a rendszerváltás utáni Magyarország szuverenitásán a legnagyobb sebet ejtette, és amiről meglepően keveset beszélünk.

Ő volt az a miniszterelnök, akinek vezetése alatt a kormányzat legfelsőbb köreibe is bejutottak orosz titkosügynökök, és akik állami segítséggel magyar embereket kötöttek rá hazugságvizsgálóra.

Emlékezetes: a második Gyurcsány-kormány nemzetbiztonsági vezetői az Országgyűlés szakbizottságában rendre olyan kérdésekkel, információkkal szembesültek a fideszes szakpolitikusok részéről, amelyek szerintük csak úgy juthattak el hozzájuk, hogy a „cég” egyes munkatársai „szivárogtattak”. A jó moszkvai kapcsolatokkal rendelkező Galambos Lajos ekkor felvette a kapcsolatot az orosz titkosszolgálat szakértőivel, hogy azok „átvilágítsák” a rendszert, és kiszűrjék a nem megbízható munkatársakat.

Az oroszok – akik állítólag bolgároknak álcázták magukat, ugyanis Bulgária a NATO-szövetségesünk, szemben Oroszországgal – saját poligráfos technikájukat telepítették az NBH központjába, és megkezdődött a polgári elhárítás munkatársainak átvilágítása. A technika Magyarországra szállítása a ferihegyi kisgépes terminálon keresztül történhetett – itt segédkezhetett a P. László vezette Zömök Kft., amely a légikikötő védelmi rendszerét működtette. Az oroszok – ha már bent voltak – technikai támadást is indíthattak az NBH ellen, ráadásul a leprofilozott elhárítók adatait akár magukkal is vihették, azt is megtudhatták, hogy ki mivel foglalkozik, akár azt, hogy kinek a szakterülete az orosz vonal. Aztán erről megpróbáltak jó mélyen hallgatni. Milyen érdekes!


Hirdetés

Értelmezzük tehát újra ezt a hozzáállást: teljesen rendben van, hogy hazudunk a választópolgároknak, meghamisítjuk a tényeket, csak azért, hogy mi kerüljünk hatalomra. Egyébként pedig – szerintük – elismerésre méltó, hogy ők egymás között erről azért mégiscsak beszéltek, sőt, akadt jó néhány olyan balliberális írófenomén, aki erkölcsi magaslatokba helyezte az őszödi frakcióülésen elhangzottakat. Az akkor még miniszterelnök Gyurcsány szerint ugyanis „a magyar politika igazi kérdése ma már nem az, ki, mikor nem mondott igazat, hanem az, ki tudja ezt abbahagyni”. Azért ehhez tényleg pofa kellett. Megpróbálni tovább mosdatni magukat, hülyére venni a népet, letolni a torkukon, hogy nyeljék csak le ezt is, csakúgy, mint eddig mindent, hogy még véletlenül se lássák meg a valóságot: a szocialisták romba döntötték az országot. Ebben tényleg tehetségesnek bizonyultak.

TimiKÉM

Érdemes felidézni azt is, hogy a WikiLeaks közzétett jó néhány belsős CIA-dokumentumot, amely tájékoztatta a titkosügynököket arról, hogyan lehetne kibővíteni tevékenységeiket. Ezekben kémeknek adnak tanácsot, részletes áttekintést titkos taktikákról, így Magyarország megfigyeléséről is. Ennek részét képezte a határmegfigyelő program, amit Szabó Tímea koordinált. Tevékenysége során elérte, hogy a Magyar Helsinki Bizottság tagjai beléphettek civilek által nem látogatható helyiségekbe, adatokat gyűjthettek és kihallgathattak személyeket, iratokba tekinthettek be. És még olyan személyek aktáit is megismerhették, akik már nem is tartózkodtak Magyarország területén. A Helsinki Bizottságnak egészen döbbenetes módon 2003–2004-ben olyan jogosítványokat adott tulajdonképpen önként át a magyar illetékes rendszer, amely egy civil szervezet számára elképzelhetetlen lenne: sikerült bejutniuk határőrségekre, belbiztonsági szervekhez, ahol nagyon komoly szolgálati titkokat, adott esetben államtitkokat is őriznek. A Gyurcsány-kormánynak úgy tűnik, mindez mégsem volt problémás. Ami lényeges: ők maradjanak a hatalomban. Ugye milyen érdekes, hogy vannak dolgok, amik nem változnak? Ez például ilyen. (Erről részletesen itt olvashatnak)
Arról, hogy újra kellene értelmezni a hazaárulás büntetőjogi tényállását, már évek óta erőteljes társadalmi presszió van. Ide kattintva olvashatják, miért is lenne ez igen fontos.
A PestiSrácok.hu 2018-ban indította el a Kik vagytok ti? Külföldiek a magyar politikai életben című tényfeltáró cikksorozatát. (1. rész2. rész,3. rész), az akkor nóvumnak számító információk jelentősen meghatározták Berg DánielrőlSzabó Tímeáról, Fekete-Győr Andrásról, Cseh Katalinról alkotott véleményt, a PestiSrácok rántotta le ugyanis elsőként a leplet és hívta fel a figyelmet a különös életrajzi összefüggésekre. De megkongattam még azt a bizonyos vészharangot Márki-Zay Péterrel kapcsolatban is – hiába. Kiáltó szó volt a pusztában az a figyelmeztetés is, amit a 2019-es önkormányzati választások előtt prognosztizáltunk: kilencvenezer külföldi szavazat dönti majd el a főváros sorsát. Tényleg sajnálom, hogy igazam lett, mint ahogyan azt is, hogy nem figyeltek eléggé azokra az írásainkra sem, melyben Márki-Zay Péterről írtuk meg különös életútját és vettük górcső alá tevékenységét.  Pedig még az Alkotmányvédelmi Hivatal is vizsgálatot rendelt el írásaink alapján…

Szabó Rebeka ex-férje egy francia komcsi agitátor, aki a külföldieket mozgósította a választások előtt

A Párbeszéd üdvöskéje nem az egyedüli, akire érdemes jobban figyelni. Párttársa, Szabó Rebeka, aki Karácsony Gergely mellett tevékenykedett, például egy francia komcsi agitátor felesége voltA Párizsból származó férfi felesége volt Szabó Rebeka társadalompolitikáért és környezetvédelemért felelős zuglói alpolgármester (közös videókban hirdették a zöldpolitika fontosságát és a közösségi javak megosztását), az utóbbi időkben pediga Vote4Budapest, illetve a Night Embassy of Budapest nevű szervezetek együttműködésével szervezett találkozót a hazánkban élő magyarok és baloldali jelöltek között az önkormányzati választások hajrájában. Liegey 21 évvel ezelőtt érkezett Magyarországra (tehát véletlenül éppen Fidesz-kormányzás alatt), és saját bevallása szerint „már a Keleti pályaudvaron” beleszeretett a fővárosba. Ezután Budapest utcáin sétálva érezte meg „a közösségi kezdeményezések elindításához szükséges kreatív potenciált”, és ha erről lefejtjük a cukormázat, akkor azt jelenti, hogy támadtak használható ötletei a jobboldali kormány elleni akciókhoz.

Izgalmas egybeesések tapasztalhatók a kommunista elveket hirdető, Budapesten élő Vincent Liegey és Karácsony Gergely programja között, ráadásul nyilatkozataik is olykor szóról szóra megegyeznek. A választások előtt masszív kormányellenes, ellenzéki kampányt folytató francia férfi korábbi felesége ráadásul Zugló eddigi alpolgármestere, Karácsony jobbkeze volt. A „nemnövekedés apostolaként” emlegetett Liegey gondolatai köszönnek vissza az ellenzéki összefogás ideológiai elképzeléseiben. Az általa képviselt szellemiség terjesztését egy nemzetközi non-profit szervezet pénzeli, amely úgymond adományokból tartja fent hálózatát. Európa számos nagyvárosában, így Budapesten is tartottak már konferenciát (Liegey szervezésében), és az OECD fórumán is képviseltetik magukat, amelyet véletlenül éppen az Open Society támogat lelkesen.

„Budapest a miénk!” – mondta 2019-ben Ligiey, nem kis határozottsággal. Igen, tényleg ezt mondta. A magyar főváros az újkommunista ügynökök szerint nem a magyaroké, hanem az övék, kozmopolita világforradalmároké – így értsük ezt. Az már magától értetődő, hogy ez a külföldi ügynökhálózat kiválóan be van ágyazva a magyarországi politikai baloldalba. 

Sőt, átfedések is vannak, hiszen ki döntené el teljes bizonyossággal az Egyesült Államokból származó, a magyar közéletben néhány éve felbukkant, mostanra polgármester-helyettessé avanzsált (egykori Momentum-alelnök Berg Dánielről, aki a Facebookon máig Daniel T. Berg, egyébként Cseh Katalin férje), hogy magyar politikus vagy külföldi ügynök inkább?

Berg a CEU-tüntetés ürügyén ejtőernyőzött a hazai közéletbe, később Washingtonban kért beavatkozást hazánk ellen, majd kiderült róla, hogy az „amerikai értékek” magyarországi képviselője, 2019 őszén pedig a DK-s Niedermüller Péterrel együtt biztatta a külföldieket, hogy az ellenzékre szavazzanak. Már akkor felhívtuk a figyelmet arra, milyen veszélyeket rejt tevékenységük, tényleg sajnáljuk, hogy igazunk lett – szó szerint…

És Berg Dániel azóta is ott csücsül a II. kerület vezetésében polgármester-helyettesként és veszi fel a fizetését annak ellenére, hogy komoly mentális betegség miatt kezelik és nem jár be a munkahelyére. 

A magyar politikai életben felbukkant idegen érdekek mentén tevékenykedő politikusok, közszereplők névsora – sajnos – nagyon hosszú. Azonban talán most tényleg elérkezett az idő arra, hogy felfedjük, kik is ők és gátat szabjunk az évek óta tartó befolyásolási kísérleteknek. Mert a haza nem eladó! Véssék magukba!

Vezetőkép forrása: Facebook

Hirdetés

'Fel a tetejéhez' gomb