Orbán Viktor közölte: nem fogja annyiban hagyni a Pál atyával történteket – Misét tartottak egy békés hazáért (FOTÓK)


Hirdetés

A Misszió Keresztény Polgári Kör felhívást tett közzé, amely szerint felekezeti hovatartozástól függetlenül, szerdán, Szent Gellért püspök és vértanú napján 18.30-kor szentmisét tartottak a Ferenciek terén. „Kiállunk Pál atya mellett!” – fogalmazott Orbán Viktor is a történtekkel kapcsolatban.

„Hadházy gyűlöletkommandója rátámadt a 82 éves Pál atyára a Ferenciek téri templom kapujában” – hívta fel mindenki figyelmét a szörnyű hírre Facebook-bejegyzésében Orbán Viktor.

A miniszterelnök korábbi Facebook-bejegyzésében jelezte, hogy kiáll Pál atya mellett és misére hívta az embereket, hogy közösen imádkozzanak egy békés hazáért.

 


Hirdetés

Gyalázat! Gyáva alakok Hadházy vezetésével felidézték az 1919-es és az 1950-es éveket. A baloldalnak sem idős, sem tanár, sem szerzetes, senki nem számít! Ébresztő, ingadozó keresztény társaink!

– reagált Soltész Miklós, a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára közösségi oldalán arra, hogy a tüntetők kedd este megtámadták az Alkantarai Szent Péter templomot és egyik papját a Ferenciek terén.

 

Mint ismert: Hadházy Ákos beszéde közben megszólalt a templom harangja, ő pedig kijelentette, hogy szándékosan zavarják a tüntetést. Ekkor néhány demonstráló bement a templomba, köztük az egyik zebra jelmezes résztvevő. Nemsokára megjelent egy idős ferences szerzetes Bibliával a kezében a templom ajtajában, a tüntetők pedig körülvették és egyházellenes rigmusokat skandáltak, illetve azt üvöltözték neki, hogy „szégyelld magad!”.

Budapest, 2025. szeptember 24.
Szentmise Szent Gellért püspök és vértanú napján a belvárosi ferences templomban 2025. szeptember 24-én.
MTI/Hatházi Tamás

 

A Vasarnap.hu kérdésére válaszolva Hollik István úgy fogalmazott: Hadházy Ákosnak semmi sem szent!

Hollik István: Hadházy Ákosnak semmi sem szent

Azbej Tristan figyelmeztetett: az ilyen incidenseket súlyosabb erőszak követheti. A Misszió Keresztény Polgári Kör közös imára hívott szerda estére a helyszínre, „egy békés, nyugodt, szeretetteljes magyar hazáért.”

A Ferenciek terén történtek elfogadhatatlanok! – hangsúlyozta posztjában Azbej Tristan. Rámutatott: egy idős ferences szerzetest verbális támadás ért, csupán azért, mert a templom harangja jelezte a szentmise kezdetét. A jelenlévő tüntetők – köztük Hadházy Ákos ellenzéki politikus – bekiabálásokkal, sértő kijelentésekkel és egyházellenes szlogenekkel zavarták meg a szertartás légkörét.

Ez túlmutat a politikai véleménynyilvánítás keretein: nyílt tiszteletlenség a hit, az Egyház és az alapvető emberi értékek iránt

– közölte az üldözött keresztényeket segítő programokért felelős államtitkár. Hozzáfűzte, a történelem egyértelműen figyelmeztet: az ilyen incidensek könnyen a keresztényellenes támadások előszobájává válhatnak. Ha nem állítjuk meg időben, további, súlyosabb erőszak követheti. Ezért szükséges világosan kimondani: Magyarországon nincs helye vallásgyalázásnak és gyűlöletkeltésnek.

A Hungary Helps nap mint nap tapasztalja világszerte, milyen következményekkel jár a keresztények elleni uszítás: üldöztetés, közösségek széthullása és erőszak. Magyarország következetesen kiáll az üldözött keresztények mellett a világ minden pontján, és nem engedjük, hogy hazánkban politikai indulatok táplálják a vallásgyalázás, a fenyegetés és a keresztényellenesség veszélyes útját

– szögezte le Azbej Tristan.

 

Kiállunk Pál atya mellett, és megvédjük őt”

– erősítette meg Orbán Viktor.

 

 

Vasarnap.hu összeállítás, Fotó: MTI


Hirdetés

'Fel a tetejéhez' gomb