Magyar Péter szerint is sikeres volt a hétvégi DPK-gyűlés?

A Tisza elnöke kis túlzással többet foglalkozott az ott történtekkel, mint a Fidesz vezető politikusai.
Lendületben vannak a kormánypártok és lejtmenetben a Tisza. Ahhoz, hogy ezt bárki láthassa, már nem kell politológusnak lenni, nem kell a közvélemény-kutatási adatokat, vagy az azokból kiolvasható trendeket fürkészni. Persze azok is ezt mutatják, de akinek van némi valóságérzékelése, azt a közhangulatból is kiveheti, hogy a Fidesz-KDNP újra folyamatosan uralja a napirendet, tervez és erőt demonstrál. Teszi mindezt ráadásul békésen, mindenféle hangoskodás, fenyegetés vagy hőbörgés nélkül. Ez pedig tetszik az embereknek, a nyugodt erőt szimpatikusnak találják. Bő félévvel a választás előtt tehát kijelenthető, hogy
a Tisza gyűlöletre épülő politikája kifulladt. Ami persze óriási szerencse a társadalom és a közbeszéd állapota szempontjából.
Legutóbbi jele ennek a Digitális Polgári Körök hétvégi gyűlése, amely egy újabb, nagyon hatásos üzenet volt a jobboldal részéről. A csordulásig megtelt Papp László Arénában mindenki láthatta, hogy a jobboldal egységes, elszánt és tettrekész. A rendezvényen megtartott beszédek egytől egyig a jövőről szóltak, arról, hogy hogyan lehet újra naggyá tenni a nemzetet, és visszaadni azt az önbizalmat, amelyet az elmúlt évszázadokban annyi sorscsapás igyekezett lerombolni.
Közben a Digitális Polgári Körök is önálló életre keltek. Folyamatosan alakulnak újabb és újabb csoportok, amelyek pedig már működnek, azok aktívak és egyre inkább részt vesznek a közéleti vitákban, egyre hangosabban állnak ki a saját témájuk mellett és képviselik a jobboldali álláspontot.
Vasárnap ismét megmutatkozott a jobboldal legfőbb ereje is: a közösség.
Merthogy a Digitális Polgári Körök valójában erről szólnak: a közösségépítésről. Arról, hogy a közös érdeklődéssel bíró és közös értékrendi alapon álló emberek megtalálják egymást és az alkotó energia közösen szabadulhasson fel. És ez vezetheti majd el a jobboldalt a 2026-os választási győzelemig. Ami a közös értékek melletti eddigi legnagyobb kiállás kell hogy legyen. A jövő évi siker azonban nem a cél, hanem az út egy része. A közösség ugyanis ennél sokkal többről szól, hiszen akár egy életre szóló köteléket is adhat a DPK-k résztvevőinek. És pontosan ez az, amit Magyar Péter nem tud maga körül megteremteni, ez az, amit irigyel és ez az, ami miatt frusztrált. Jól mutatja ezt, hogy
többet posztolt a hétvégi gyűlésről, mint a fideszesek nagy része, és próbálta minél inkább besározni az eseményt – elismerve ezzel, hogy óriási siker volt.
A Tisza elnökét persze az is mérhetetlenül zavarhatja, hogy a teljes baloldali sajtó is a DPK gyűléssel volt elfoglalva, és szinte ügyet sem vetett arra az akciójára, amellyel próbálta elterelni a figyelmet.
Könnyen lehet, hogy Magyar Péter maga is most jön rá, hogy elérte az üvegplafont, hogy a gyűlölet politikáját nem lehet a végsőkig fenntartani. Hogy nem elég valami ellen kiállni, hiszen az embereknek előbb-utóbb ennél több kell. Hogy nem elég folyamatosan azt harsogni, hogy nem, hanem valamire igent is kellene mondani. Persze ehhez kellene az a közös értékrendi alap, ami Magyar Péter választóinál nincs meg. Jól mutatja ezt az a múlt hét végi közvélemény-kutatás is, amely szerint szavazóinak 55 százaléka a többkulcsos, progresszív adózást támogatja. Hiába beszél tehát az ellenkezőjéről, ha a rá voksolni hajlandók nem értenek egyet sem vele, sem egymással. És biztosak lehetünk abban, hogy ez más kérdésekben is így van.
És mivel értékrendi alapon Magyar nem tud alternatívát kínálni, marad a botránykeltés. A lökdösődés, az akasztással fenyegetés és a fegyverrel fórumozás. Miközben a másik oldalon jókedvet, békét és jól megtervezett országépítést látunk. Bő félév múlva pedig mindenki számára egyértelművé válik, hogy a magyarok melyikből kérnek inkább.
Kapcsolódó:
Orbán Viktor: a következő találkozásunk lehetne egy békemenet október 23-án
Vezetőkép: DPK-gyűlés a Papp László Arénában 2025. szeptember 21-én. Forrás: Facebook/Hegyvidéki KDNP és IKSZ








