Ruszin-Szendi Romulusz: Rendőrségi eljárás indult ellenem, lefoglalták a fegyverem – FRISSÍTVE!

Rétvári Bence belügyminiszter-helyettes közölte, azért intézkedtek vele szemben a rendőrök, mert fegyverrel ment az emberek közé.


Hirdetés

Ruszin-Szendi Romulusz, a Tisza Párt szakértője csütörtökön a Facebook-oldalán közölte: „Rendőrségi eljárás indult ellenem, és lefoglalták a fegyverem”. A rendőrség azt közölte: a május 8-ai szeghalmi rendezvénnyel kapcsolatban szabálysértési előkészítő eljárást indítottak.

A volt vezérkari főnök bejegyzésében azt írta: „ma kora reggel két rendőr csengetett az otthonomban. Elmondták, hogy eljárást indítottak ellenem és egy határozatot mutattak fel, miszerint le kell foglalniuk az engedéllyel tartott fegyveremet. Jelezték, hogy megtagadhatom az átadást és megfellebbezhetem a határozatot. Miután semmilyen jogszabályt nem sértettem, a szükséges engedéllyel rendelkezem és semmilyen takargatnivalóm nincs, a fegyvert átadtam az eljáró rendőröknek”.

Az eljáró kollegák elmondták, hogy sajnálják, de parancsot kaptak

– írta.

Ruszin-Szendi Romulusz kitért arra is, hogy „számtalan halálos fenyegetést” kapott mióta a Tisza Párt mellé állt, és „magyarok millióival egy emberséges és működő országért” küzd.


Hirdetés

„Megpróbálják fenyegetni, zsarolni és elhallgattatni a Tisza közösségének a tagjait. Magyar Péter pártelnök is számtalan halálos fenyegetést kapott, de a hatóságok a feljelentés ellenére egy éve nem tesznek semmit. Orbán Viktor miniszterelnök minden nap egyre feljebb tekeri a gyűlöletgenerátort és az uszítást. A korrupt hatalom retteg. Tudják, hogy vége van” – fogalmazott.

Az igazságot, a változást, a magyar embereket és a Tiszát nem lehet megállítani – írta, hozzátéve, ” megyünk előre és kevesebb, mint hét hónap múlva visszavesszük a hazánkat” .

A Békés Vármegyei Rendőr-főkapitányság csütörtökön a rendőrség honlapján azt közölte: a Szeghalmon 2025. május 8-án tartott nyilvános rendezvényen történtekkel kapcsolatosan a rendőrségre több feljelentés érkezett. A Szeghalmi Rendőrkapitányság szabálysértési előkészítő eljárást indított, ennek keretében vizsgálja a történtek körülményeit.

„A folyamatban lévő eljárás részleteiről a rendőrség nem ad tájékoztatást”

– írták.

Az ATV rendőrségi forrásokból úgy tudja: a rendőrség visszavonta Ruszin-Szendi Romulusz fegyverviselési engedélyét.

Emlékeztettek: az esetet követően Tényi István ügyvéd feljelentést tett lőfegyverrel való visszaélés gyanúja miatt a Nemzeti Nyomozó Irodánál.

Rétvári Bence: A rendőrség intézkedett Ruszin-Szendi Romulusz fegyverügyében, mert fegyverrel ment az emberek közé

A rendőrség csütörtökön intézkedett Ruszin-Szendi Romulusz fegyverügyében, mert a Tisza Párt szakértője fegyverrel ment az emberek közé – írta Rétvári Bence, a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára a Facebook-oldalán.

A Tisza politikusa fegyverrel jelent meg nyilvános rendezvényen, az emberek között. Ezt maga Ruszin-Szendi és Magyar Péter is elismerte. A rendőrséghez több feljelentés érkezett, ezért az eljárás megindult

– olvasható a bejegyzésben, amelyben az államtitkár felvetette: „ki tudja, hányszor történt meg, hogy civilek, köztük gyerekek és idősek között járt-kelt fegyverrel?”

Közben rendszeresen fenyeget, erőszakot vizionál, újságírókat lökdös, és olyan kijelentéseket tesz, mint hogy „viszket a tenyere”- és meg is tudná csinálni, mert ki van képezve rá

– írta Rétvári Bence, majd azt kérdezte: ez lenne a Tisza „szeretetországa”? Fegyveres politikusok, uszítás, erőszak, akasztás… – zárta bejegyzését.

Kapcsolódó:

Kaszab Zoltán: Meg kell állítanunk a verbális erőszakot!

Vezetőkép: Fotó: MTI/Ujvári Sándor


Hirdetés

Forrás:
MTI
'Fel a tetejéhez' gomb