Kaszab Zoltán: Meg kell állítanunk a verbális erőszakot!
A külföldön tapasztalt riasztó jelenségek még nem szivárogtak be Magyarországra, de tennünk kell érte, hogy ez így is maradjon.
Nyugodtan mondhatjuk, hogy felfordult körülöttünk a világ az elmúlt bő egy évben. Régóta látjuk már, hogy a közösségi médiából ránk zúduló töméntelen mennyiségű hír és információ egyre inkább a véleménybuborékok kialakulásához vezet. Persze ez nem véletlen: mióta a híreket narratívába csomagolva kapjuk, mindenki arra kíváncsi és azt olvassa el, ami a saját álláspontját erősíti. Ennek megfelelően a vitára való hajlam is igencsak csökkent, főleg a liberális véleményformálók részéről, akikben eleve volt egy olyan attitűd, hogy csak az lehet igaz és csak az lehet jó, amit és ahogyan ők gondolnak a világról. A közösségi média csak felerősítette ezt a helyzetet és
világszerte kialakult a vitára képtelenség kultúrája. Ezt rontotta tovább a verbális agresszió megjelenése.
A frusztráltság ugyanis az online térben beindította azt a folyamatot, amelyben a vitára való képtelenség a másik sértegetésébe, fenyegetésébe, esetleg likvidálásáról szóló ötletelésbe csapott át. Ezt látjuk Észak-Amerikában, Nyugat-Európában és sajnos már Kelet-Európában, így hazánkban is. Ennek jelei mutatkoznak meg a miniszterelnök megöléséről szóló posztolók soraiban, a kormányfő agyonlövését imitáló színpadi „performanszokban”, vagy a közmédia munkatársát akasztással fenyegető Tiszás aktivisták mondataiban is. Ez a folyamat pedig nagyon veszélyes,
mert ahogyan egyre inkább elmosódik az online és a valós tér közötti különbség, úgy lesz egyre inkább fizikai agresszió a verbálisból.
Ennek sajnos egyre több jelét látjuk. Ez történt, amikor az akkor még elnökjelölt Donald Trumpot meglőtték, vagy amikor Robert Fico szlovák miniszterelnök kapott öt golyót egy vele egyet nem értőtől. A cseh kormányfői székért újrainduló Andrej Babist mankóval ütötték meg, Charlie Kirk konzervatív aktivistát pedig hidegvérrel végezték ki az egyik nyílt fórumán. Kirk lelövésével ráadásul a szólásszabadság is halálos sebet kapott. Ő volt az, aki mindig a vita és a párbeszéd híve volt, ő volt az, aki bármilyen témában képes volt értelmes és előremutató vitát folytatni a liberálisokkal és ő volt az, aki amerikai fiatalok millióinak adta vissza a hitet, hogy igenis megéri közélettel foglalkozni. Egyesek szemében ugyanakkor ez volt a bűne.
Magyarországon Istennek hála még nem tartunk itt, ugyanakkor komoly önmérsékletre lenne szükség a következő hónapokban.
Nagyon rosszul veszi ki magát, ha egy, a Tisza párt mellett kampányoló volt vezérkari főnök fegyverrel jelenik meg egy gyűlésen, ahogyan az is, hogy a Tisza nem határolódik el az újságírót akasztással fenyegető aktivistájától. Sőt, a már említett Ruszin-Szendi Romulusztól sem, aki egy másik újságírót szándékosan és durván lökdösött, amikor az kérdezni próbált. Magyar Péter ezt is elintézte annyival, hogy ők valójában ölelkeztek és utána összemosolyogtak. És pontosan ez a legveszélyesebb, ami történhet: ezeknek a fizikai agresszió felé mutató eseteknek az elbagatellizálása. Mert éppen ez adhat felhatalmazást egyeseknek arra, hogy megtegyék, amiről eddig csak a közösségi médiában írtak.
Persze a magyarok többsége nem ilyen és pártállástól függetlenül a józanság talaján áll. Nem kellene ugyanakkor feleslegesen szítani az indulatokat, vagy lekicsinyíteni megtörtént, a balliberális média szerint is aggasztó eseteket. Magyarország ugyanis eddig ebből a szempontból is a béke szigete. Jó lenne minél tovább meg is őrizni annak.
Kapcsolódó:
Vezetőkép: Ruszin-Szendi Romulusz egykori vezérkari főnök egy lakossági fórumon, fegyverrel az oldalán. Képernyőkép/Youtube/Hír TV
