Szeptember 16. – Szent Kornél pápa és Szent Ciprián püspök vértanúk emléknapja
Az egész egyházi év szent idejével és ünnepeinek misztériumával újra megjeleníti előttünk Jézus életét, kiváltképp megváltói működését. Krisztus ma is él Egyházában és az Egyház által mi bennünk. Azért lelki szemeinket állandóan rá kell irányítanunk, amikor az Egyház vezetésével a liturgikus évet átéljük.
Szeptember 16-a Szent Kornél pápa és Karthágói Szent Ciprián ünnepe.
Szent Fábián utódaként 251. március és 253. június között volt pápa. A Decius-féle üldözés miatt Fábián pápa halála után 14 hónapig nem választottak pápát. Ez idő alatt a római egyházat Novatianus pap vezette, aki valószínűleg arra számított, hogy az üldözés elültével őt választják meg, mert amikor Kornélt választották, híveivel megválasztatta és fölszenteltette magát, és Kornéllal egyidőben értesítette a püspökségségeket pápaságáról. Kornéllal különösen a hittagadásba esettek ügyében ütközött össze, azt hirdette ugyanis, hogy aki az üldözés idején félelmében bárhogy megtagadta a hitét, többé nem lehet a kat. egyh. tagja.
Kornél ezzel szemben 251 őszén Rómában zsinatot tartott, mely úgy határozott, hogy az elesetteket megfelelő penitencia után vissza kell fogadni. Kornél erről hosszú levelet írt Fabius antiochiai püspöksnek. E levélből tudjuk, hogy a római egyházban ekkor 46 pap, hét diákonus, hét szubdiákonus, 42 akolitus és 52 exorcista, lektor és ajtónálló volt.
Szent Kornél pápa
A 3. század elején mintegy ötven esztendeig a keresztények aránylag nyugodt körülmények között élhettek, de a váratlanul kitört Decius-féle üldözés ismét nehéz időket hozott az Egyházra. Fábián pápa vértanúsága után csak egy év elteltével került sor az új pápa megválasztására: 251-et írtak, amikor Kornélt a római papság köréből megválasztották.
Nehéz örökséget vett át. Ráadásul Novatianus, ez a nagyon tehetséges római pap ellenpápaként lépett föl, és minden befolyását latba vetette Kornéllal szemben.
Róma város hívő népe is megoszlott. A különbséget egy gyakorlati kérdés oldása okozta kettőjük között: hogyan kell az Egyháznak viselkednie azokkal szemben, akik az üldözés idején gyengének bizonyultak, megtagadták a hitüket, de most vissza akarnak térni az Egyház közösségébe? Kornél a szelídebb véleményen volt, mely szerint a bűnbánók előtt meg kell nyitni az Egyház kapuját; Novatianus ellenben a szigorú nézetet képviselte, és elutasította e bűnbánókat. A pápa zsinatot hívott össze a kérdés tisztázására, s amikor Novatianus makacsul ragaszkodott merev álláspontjához, kiközösítették.
Kornél gyakran váltott levelet Karthagó püspökével, Cipriánnal, aki igen tisztelte a pápát. A ránk maradt levelekből látható, mennyire aggódtak mindketten az Egyház egységéért. A pápának azonban nem állt sok idő a rendelkezésére: Gallus császár alatt az ismét föllángoló üldözésben elfogták, és Centumcellae-be (a mai Civitá Vecchiába) száműzték, ahol 253. szeptember 14-én vagy 15-én meghalt.
A többi vértanú pápa mellé temették a Callistus-katakombába. A 4. sz. közepe óta együtt emlékeztek meg róla Rómában Ciprián püspökkel.
Ünnepüket IX. Gergely pápa (1370–1378) szeptember 16-ra tette, mert 14-ét a Szent Kereszt fölmagasztalása, 15-ét Kisboldogasszony oktávája foglalta le.
„…A legenda elmondja, hogy amikor Kornél pápa már számkivetése helyén volt, az egyik vezető ember kérte, jöjjön el hozzá, és imádkozzék évek óta bénán fekvő feleségéért. A pápa követte az embert, imádkozott a beteg felett, és az meggyógyult. E csoda hatására a házaspár megtért, megkeresztelkedett, s velük együtt húsz katona is keresztény lett. Mikor a császár ezt megtudta, parancsot adott, hogy valamennyien mutassanak be áldozatot Mars templomában. Az újonnan megkereszteltek azonban ezt megtagadták, ezért Kornéllal együtt ólmos ostorokkal halálra verték őket…”
Szent Ciprián püspök, vértanú
Keresztény vagyok és püspök. Nem ismerek más istent, mint az egy igaz Istent. Ezt imádjuk éjjel és nappal minden emberért”
Szent Cipriánról (Karthagó, 200/210. – Karthagó, 258. szeptember 14.) részletes életrajzi adatok maradtak ránk. Ügyvédként és a retorika tanáraként kezdett dolgozni szülővárosában. Egy barátja hatására lett hívő, majd megkeresztelkedett.
Amikor letette a tisztasági fogadalmat, vagyona jelentős részét eladta és szétosztotta az Egyház szegényei között. 248-ban megválasztották a város püspökének. Épp csak átvette a püspökséget, amikor Decius üldözése lecsapott az Egyházra. A császár a keresztényeket a birodalom ellenségeinek tekintette, ezért ki akarta irtani kőket. Ciprián elhagyta a várost, s egy éven át rejtőzött a környéken, onnan irányította híveit.
Egyik diakónusa pártot szervezett, hogy a nem eléggé szigorúnak ítélt püspököt támadja, ellenpüspököt állítottak a városban, majd egy második ellenpüspököt is választottak. Ciprián először türelemmel próbálta ellenfeleit meggyőzni, majd zsinatot hívott össze és kiközösítette őket. Ugyanezen a zsinaton úgy határoztak, hogy a hittagadók, ha életveszélybe kerülnek, akkor is megáldozhatnak, vagyis visszatérhetnek az Egyház közösségébe. A pestisjárvány idején megszervezte a betegápolást, a nyomorba jutottak megsegítését.
Amikor Gallus császár újabb üldöző rendeletet adott ki, Ciprián egy afrikai zsinat nevében kinyilvánította, hogy a hittagadók vezeklési ideje befejeződött. Ez újabb vitához vezetett. 257-ben Valerianus császár ismét üldözési hullámot indított el, Cipriánt az elsők között állították a prokonzul elé, aki száműzetésre ítélte a püspököt.
Száműzetése helyén Ciprián folytatta munkáját, mígnem egy álomból tudomására jutott, hogy Krisztus vértanújává kell lennie.
258 nyarán Valerianus súlyosbította rendeletét, az új prokonzul visszarendelte Cipriánt Karthagóba, hogy ismét ítéletet tartson felette. Hamarosan le is tartóztatták, a prokonzul megbetegedett, Sextiben tartózkodott, ide vitette a püspököt. Az ítélet kard általi halál volt. Tömeg kísérte Cipriánt a vesztőhelyre és a Sextus mezején lefejezték.
Olvasmány Szent Ciprián püspök és vértanú levelezéséből
Ciprián, szeretett testvérének, Kornélnak.
Ismerem hited és erényességed dicső bizonyságait, testvér. Hitvallásod jó hírét nagy-nagy örömmel vettem, és szinte úgy érzem, hogy magam is társad vagyok, sőt részesedem érdemeidben és dicsőségedben. Ez természetes, hiszen egy az Egyházunk, egy szív, egy lélek vagyunk, és megbonthatatlan az egyetértésünk. Paptársai dicsérete fölött melyik pap nem örvendezik úgy, mint a sajátja fölött? Mely testvériség nem örvendezik bárhol is a testvérek örömével?
El nem mondható, hogy mekkora lelkesedés és ujjongás fogadta a bátorságodról és sikeredről érkezett jó híreket. Te voltál testvéreid vezére a hit megvallásában, sőt, a testvérek hitvallása még nagyobbá tette a tiedet. Azzal tehát, hogy elsőnek léptél a dicsőség útjára, sokakat tettél a dicsőség társává; azzal pedig, hogy mindenki nevében elsőnek voltál kész hitvallást tenni, hitvalló lelkületet öntöttél a népbe. Ezért nem is lehet tudni, mit dicsérjünk inkább: vajon a te mindenre elszánt és szilárd hitedet, vagy pedig a testvérek eggyé forrott szeretetét. Mert nálatok a nagy nyilvánosság előtt bizonyosodott be a példamutató püspök erénye, de ragyogó volt az egységes testvéri közösség csatlakozása is. Nálatok valóban egy a szív, és egy az ajkatokon felhangzó vallomás is: hitvallóvá lett az egész római egyház.
Íme, szeretett testvérem, ragyogó volt az a hit, amelyet a szent Apostol hirdetett rólatok. Lelki szemeivel ő már akkor előre látta dicséretre méltó hősiességteket, valamint férfias helytállástokat, és szavaival jövendő érdemetekről előre tanúskodott. Amikor az atyákat dicsérte, azzal versenyre hívta ki az utódokat. Egységes magatartástokkal, bátorságotokkal nagyszerű példát adtatok a többi testvérnek az egységre és a lelki erősségre.
Szeretett testvér, mivel az intelmetadó Úr gondviselése tanít rá, és az isteni irgalmasság üdvös tanácsai figyelmeztetnek, hogy immár elközeleg versenyünk és küzdelmünk napja, ezért – amennyire csak lehetséges, tekintettel a szeretetre, amellyel egymáshoz ragaszkodunk – különösen arra buzdítunk, hogy az egész néppel együtt szüntelenül kell imádkozni, virrasztani, böjtölni. Ezek ugyanis a mi mennyei fegyvereink: segítenek, hogy megálljuk helyünket, és bátran kitartsunk. Ez a mi lelki erődítményünk, ezek isteni nyilaink, amelyek megvédenek minket.
Gondoljunk sokszor egymásra, legyünk egy szív és egy lélek, mindenkor imádkozzunk egymásért, a nehéz órákat és a megpróbáltatásokat pedig enyhítse kölcsönös szeretetünk.
Cikkünk a prohungariasacra.hu, a Katolikus Tábori Püspökség, valamint a Wikipédia vonatkozó cikkei alapján készült összeállítás.
