Ungváry Zsolt: Gyerekjátékból veszélyes közlekedési eszköz
Régen a roller gyerekjátéknak számított. Nekem is volt. Az udvaron, esetleg a közelben a járdán, szórakozásból tettem néhány kört vele. Óvodás, talán kisiskolás lehettem.
Egyszer hatalmasat estem. A bejárat előtti, a sáros cipők megtisztítására szolgáló fém lábtörlő vékony vascsövei közötti hézagokra pont úgy érkeztem oldalról, hogy a keskeny első kerék belehajtott a lyukba, majd beszorulván blokkolt, és én fejre álltam. A kormány végig karcolta a mellkasomat, kétségbeesetten üvöltve rohantam be anyámhoz, hogy meghalok. Azzal, úgy emlékszem, be is fejeztem a rollizást (mi még így hívtuk), és áttértem a sokkal biztonságosabb és hatékonyabb biciklire.
Úgy emlékszem, a nyolcvanas években nem is nagyon láttam senkit ilyen járművön, legfeljebb Kovács Kati alkalmanként felcsendülő dala – a számomra tulajdonképpen máig értelmezhetetlen rock and roller (amit kapni szeretett volna) – emlékeztetett rá.
Amikor a kommunizmus bukása után Csehországban Václav Havel lett a köztársasági elnök, a Hradzsinban, a prágai várban lévő elnöki rezidencián bevezette, hogy a hosszú folyosókon az alkalmazottak rollerral közlekedjenek, így rövidítve le az egymástól távoli irodák közötti utat. Erről a televízió híradójából értesültem, és amiként a bemondó is afféle tréfás színes hírként vezette elő, a néző is úgy fogadta, mint az íróból lett politikus szürreális ötletét.
Kis idő múltán azonban felbukkantak a nagyvárosi utcákon a rollerező felnőttek, közöttük elegáns, öltönyös fiatalemberek, sőt akár középkorúak is. Még mindig komikus látványnak számított az efféle, de szép lassan polgárjogot nyert. Innen már csak egy lépés volt, hogy gyermekkorom ártatlan, lassú, körülményes kétkerekűjére villanymotort szereljenek, s ezáltal új közlekedési eszköz született, ami immár nem csak két távoli terem közötti alkalmi gyorsító segédként funkcionált, hanem utcai járművé vált. Ezek a felturbózott példányok akár 50, sőt 100 kilométer per órával is képesek haladni; talán még többel is. Ez azonban nagyon komoly veszélyforrás a használójának és környezetének egyaránt. Elsősorban a gyerekeket fenyegeti, akiket elragad a száguldás mámora, és védtelenül zuhannak el, például egy kisebb kátyú vagy hirtelen kormánymozdulat miatt, és úgy csapódnak be az aszfaltba, mintha a harmadik, negyedik emeletről esnének ki mindenféle védőöltözet nélkül.
„Március és szeptember között 202 gyermeket kellett ellátni elektromos rollerrel összefüggő baleset miatt; egy-egy ügyeletben 5-6 gyermek is érkezett (…) komoly sérülésekkel” – közölte a Bethesda Gyermekkórház az MTI-vel, a lapunkban is idézett cikk szerint.
A fiatalok jóval nagyobb arányban szenvednek zúzódást, csonttörést, mint a felnőttek, gyakori az arc- és fejsérülés, amely a sisakhasználat hiányát jelzi, de előfordult már olyan kiskorú beteg is, aki az egyik veséjét vesztette el.”
A dohányzás és alkohol fogyasztása egészségük védelmében tiltott a kiskorúaknak, de aki szeretne az életével játszani, e-rollerrel ezek szerint sokkal hatékonyabban megteheti.
Velem is megtörtént, hogy egy nap alatt három különböző helyzetben is találkoztam a rolleres fenyegetéssel. Előbb a járdán gázolt el kis híján egy elektromos járgány, majd az autóm előtt száguldott el az úttesten balról egy kétkerekű; ugyan a kocsik között mint a közúti közlekedés résztvevője haladt, de a KRESZ-re fittyet hányt. Nem sokkal később a szembe jövő sáv torlódott fel, nem tudván kikerülni egy előttük guruló rollert, veszélyes előzésekbe, folyamatos baleseti szituációkba kényszerítve másokat.
A probléma másutt is jelen van, nem ismeretlen jelenség, hogy a technikai fejlődés valamelyik találmánya nagyszerűsége mellett olyan veszélyeket is rejt, amelyek miatt általános elterjedésük nem biztos, hogy az üdvünkre válik. Belgiumban már azt tervezik, hogy a nagy sebességű e-rollerek EU-s szintű betiltását kezdeményezik.
Mi, akik még egy valódi diktatúrában szocializálódtunk, és ezért zsigerileg ódzkodunk mindenfajta betiltástól, lassacskán azért ráébredünk, hogy nem minden dolog válik feltétlenül a javunkra, és bizony meg kell azzal barátkozni, hogy a korlátozás nem mindig a polgárok életének megnehezítését szolgálja, hanem sokszor éppenséggel a megmentését.
Berzenkedünk az ellen, hogy a rendőr megbüntet, ha nincs bekötve a biztonsági övünk, mondván, hogy az életünk, az egészségünk magánügy, s ha dacolni akarunk és kockáztatni, hát felmászunk oxigénpalack nélkül a Himalájára vagy nem csatoljuk be az övet. Egyfelől igazunk van, kezeljenek minket felnőttként, bárhogy viselkedjünk is, nem a hatalom dolga eldönteni ezt. Másrészt viszont mások életével nincs jogunk játszani. Akár öv, akár roller; még a saját gyerekünkével sem, mert ő is önálló lény, akinek joga van az élethez. (Igaz, egyesek még úgy gondolják, a rómaiaknál létező apai jog vonatkozik rájuk, ahol a szülő akár felnőtt gyerekét is büntetlenül megölhette; ebből mostanra annyi maradt meg, hogy már csak az anyaméhben ölhet büntetlenül, vagy esetleg e-rollerrel…)
Arról is hajlamosak vagyunk megfeledkezni, hogy balesetet szenvedni, megsérülni elidegeníthetetlen jogunk, ám az orvosi ellátás, a rohamkocsi, a mentőhelikopter, a műtétek ára, a betegállomány miatt kieső munkaórák már a társadalom többi tagját is érintik.
Nem volna ördögtől való a korlátozás; kissé megkésve bár, de egyre inkább szembesülünk vele, mekkora rombolást végez a gyerekek idegrendszerében, koncentrációs képességeiben, társas kapcsolataiban az okos telefon. Most az iskolákban – legalábbis elvileg – megtiltották a napközbeni használatot, pedig afféle közvetlen veszélyt talán nem is jelentenek, mint az e-rollerek.
Hogy aztán ez a „jobb későn, mint soha” reménykeltő vagy az „eső után köpönyeg” kilátástalanságát rögzítő intézkedés-e, majd kiderül. A rollereknél egyelőre még talán az elsőnél tartunk.
Vezetőkép: illusztráció
