Latorcai Csaba: lezárult a BKV buszok vizsgálata és „lesújtó eredményt hozott”

Százból hatvan BKV-busz állapota kritikus, a főváros nem tudja garantálni a biztonságos utazást a tömegközlekedési eszközökön – jelentette ki a Közigazgatási és Területfejlesztési Minisztérium (KTM) parlamenti államtitkára hétfői sajtótájékoztatóján, Budapesten.
Latorcai Csaba felidézte, a BKV-autóbuszok nyári „tömeges kigyulladása” után azonnali, szúrópróbaszerű, majd átfogó vizsgálatot rendelt el Budapest Főváros Kormányhivatala, annak érdekében, hogy kiderüljön: alkalmasak-e a buszok a mindennapos, biztonságos használatra.
Az első vizsgálat a múlt hétvégén lezárult, és „lesújtó eredményt hozott”
– közölte, hozzátéve: a BKV-buszokon nincs érdemi karbantartás, és ezzel szemben fel fog lépni a kormányhivatal.
„Ha a főpolgármester magától nem cselekszik, akkor a kormányhivatal hatósági vizsgálattal fogja kikényszeríteni, hogy a buszok alkalmasak legyenek a biztonságos közlekedésre”
– tette hozzá az államtitkár.
Kijelentette: a kormány biztosítani kívánja, hogy a fővárosiak a lehető legmagasabb színvonalon vehessék igénybe a budapesti tömegközlekedést.
Közölte továbbá: arra utasították Sára Botond főispánt, Budapest Főváros Kormányhivatalának vezetőjét, hogy hozzon létre egy honlapot, amelyen közérdekű bejelentésként fogadnak fotókat az autóbuszok állapotáról.
Latorcai Csaba arra kérte a fővárosiakat, hogy a bkvbusz@bfkh.gov.hu címre küldjenek fényképeket – rendszámmal együtt – , ha úgy ítélik meg, hogy nem alkalmas biztonságos utazásra az a busz, amellyel közlekednek.
„Felszólítjuk a főpolgármestert, hogy most már ne bagatellizálja a problémát, hanem garantálja a fővárosi utasok biztonságát”
– hangsúlyozta az államtitkár, megjegyezve: nem értik, hogy Karácsony Gergely és a Tisza-koalíció miért az utasok biztonságán kíván spórolni.
Felidézte azt is, hogy Tarlós István korábbi főpolgármester idejében évi 10 milliárd forintot költöttek a tömegközlekedés karbantartására, most viszont csak egymilliárd forintot fordítanak erre. Latorcai Csaba kérdésre válaszolva azt mondta: nem járható út, hogy hitelből vegyenek új buszokat, mert a főváros már így is hitelképtelen.
Úgy fogalmazott, Karácsony Gergely „csak hitelben tud gondolkodni”, ezért ahelyett, hogy rendezné a főváros gazdálkodását és működését, kereskedelmi bankhoz fordult, hogy „még inkább eladósítsák a fővárost, amely a főpolgármester szerint is csődközeli helyzetben van”.
Sára Botond főispán emlékeztetett: augusztusban három nap alatt négy busz gyulladt ki a fővárosban, ezért az volt a felelősségteljes döntés, hogy azonnal ellenőrizzék a járművek műszaki állapotát.
Első körben negyven buszt ellenőriztek, amelyek negyedét azonnal ki kellett vonni a forgalomból, mert nem feleltek meg a jogszabályi előírásoknak, a buszok negyede átment a vizsgán, a buszok fele esetében pedig valamilyen hiányosságot állapítottak meg – ismertette.
Úgy folytatta:
Az azonnali vizsgálat eredménye alapján rendelt el egy átfogó vizsgálatot is, amely valamennyi buszra kiterjed. A forgalomban lévő 1200 buszból eddig 106-ot vizsgáltak meg, ezek 60 százalékát ki kellett vonni a forgalomból vagy 30 napos határidővel vissza kellett rendelni szemlére
– tudatta.
Sára Botond a feltárt tipikus műszaki problémák között a fékrendszer, a gumiabroncsok és a kormánymű meghibásodását, valamint a váltóból és motorból való olajszivárgást említette. A főispán aggasztónak nevezte, hogy tíz buszból mindössze négy felel meg ma a előírásoknak.
Kiemelte: a vizsgálattal nem cél a tömegközlekedés ellehetetlenítése, ezért olyan időpontokra időzítik az ellenőrzéseket, amikor az érintett busz amúgy sem járna. A vizsgálat elhúzódó lesz, várhatóan több hónapot igénybe vesz – jegyezte meg.
Sára Botond kitért arra is, hogy a BKV nem tudja bemutatni a buszok tűzvédelmi vizsgálatának jegyzőkönyveit, ezért feltételezhető, hogy nem is történt ilyen vizsgálat. Sok buszon porral oltó készülék sem áll rendelkezésre – fűzte hozzá.
A főispán hangsúlyozta: nem engedhető meg, hogy a főváros a kötelező karbantartási feladatokat nem végzi el.
„A célunk az, hogy a budapesti utasok a lehető legnagyobb biztonságban tudjanak utazni”
– mondta.
Kérdésre válaszolva megjegyezte azt is, hogy jelenleg „mínusz 65 milliárdban van a város, úgy, hogy a szolidaritási eljárásból egy vasat nem szedett be a kormány”.
Kapcsolódó:
Veszélyes hiányosságokat tárt fel a kormányhivatal ellenőrzése a BKV autóbuszainál
Vezetőkép forrása: Latorcai Csaba, a Közigazgatási és Területfejlesztési Minisztérium (KTM) parlamenti államtitkára a Sára Botond főispánnal, a BKV-buszok állapotával kapcsolatosan tartott sajtótájékoztatón a BKV XVI. kerületi buszgarázsa előtt 2025. szeptember 15-én. Fotó: MTI/Máthé Zoltán







