Letiltották a Müncheni Filharmonikusok fellépését Belgiumban, mert vezetőjük zsidó
A német kulturális államtitkár szerint antiszemitizmusról van szó.

A belgák, bár korábban meghívták, mégsem engedik fellépni a Müncheni Filharmonikusokat a genti Flandria Fesztiválon, mert a német zenekar vezető karmestere, Lahav Shani Tel Avivban született zsidó.
Wolfram Weimer német kulturális államtitkár élesen elítélte a koncert lemondását.
„Egy német csúcskategóriás zenekart és zsidó karmesterét letiltják, ez szégyen Európára nézve” – mondta, s hozzátette, hogy az állítólagos Izrael-kritika leple alatt itt kulturális bojkottot folytatnak.
„Ez nyílt antiszemitizmus és támadás kultúránk alapjai ellen”
– fogalmazott.
A miniszter „veszélyes precedensről” beszélt:
„Ha elfogadhatóvá válik, hogy német zenekarokat és zsidó művészeket kollektíven letiltsanak, azzal átlépnek egy vörös vonalat. Az európai színpadok nem válhatnak olyan helyekké, ahol az antiszemiták diktálják a műsort”
– hangsúlyozta, s közölte, hogy Németország beemeli a témát az európai kultúrpolitikába.
A koncertet szeptember 18-ára tervezték, és „a fesztivál egyik művészeti csúcspontjának kellett volna lennie” – írták honlapjukon a szervezők, s hozzátették azon nézetüket, hogy bár Lahav Shani többször is kiállt a béke, illetve a megbékélés mellett, de az izraeli kormányhoz való viszonya nem egyértelmű. „A kulturális miniszter, a genti városi tanács és a genti kulturális szektor felhívásának megfelelően úgy döntöttünk, hogy nem működünk együtt olyanokkal, akik nem határozták el egyértelműen, hogy elhatárolódnak ettől a rezsimtől” – közölték.
Lahav Shani az Izraeli Filharmonikus Zenekar zeneigazgatója is, ez is benne lehet a belgák döntésében.
A zenekar és München városa közös állásfoglalást jelentetett meg, amelyben arról írtak, hogy „Shani egész zenészi és emberi működésében a megértés, a humanizmus és a párbeszéd mellett áll ki.” Határozottan elutasítják az izraeli művészek általános gyanúsítását és kollektív büntetését – tették hozzá.
„Az alapvető európai és demokratikus értékek megsértését jelenti, ha az embereket származásuk vagy vallási hovatartozásuk miatt eltiltják a színpadokról, koncerttermekből vagy más nyilvános helyekről”
– áll a közös nyilatkozatban.
A Müncheni Filharmonikusok „megdöbbentek azon, hogy egy fesztivál Belgiumban, Európa szívében, az Európai Unió székhelyének országában ilyen elképesztő döntést hoz” – nyilatkozta Florian Wiegand, a filharmonikusok igazgatója. Dieter Reiter, München polgármestere azt mondta, hogy semmilyen módon nem tudja megérteni a szervezők döntését.
Marc Bouchkov belga hegedűművész közösségi oldalán úgy fogalmazott, hogy mélyen szégyelli és felháborítja honfitársai döntése, hogy nem engedik fellépni Lahav Shanit. A felelősöket gyávának titulálta.
„Belga zenészek és művészek, kedves honfitársaim, kérlek, emeljétek fel a hangotokat ez ellen a döntés ellen!” –
– tette hozzá.
Vezetőkép: Lahav Shani, a Müncheni Filharmonikusok vezető karmestere. Forrás: Facebook/Wiener Philharmoniker








Egy hozzászólás