Kaszab Zoltán: Mit titkolhat még a Tisza Párt?
A kiszivárgott hangfelvételek riasztó képet festenek a párt terveiről.

Több, a Magyar Nemzet birtokába került hangfelvétel is leleplező erővel bír azt illetően, hogy milyen stratégiával vág neki Magyar Péter és csapata a kampánynak és a jövő évi országgyűlési választásnak.
Tarr Zoltán alelnök már a sokat idézett nyilvános etyeki fórumon is arról értekezett, hogy vannak dolgok, amikről nem beszélhet, mert akkor megbuknának. Ezt toldotta meg a napokban nyilvánosságra került felvételen azzal, hogy programjuknak csak egy rövid kivonatát publikálják majd, pedig elmondása szerint 65 munkacsoportban több száz szakértő dolgozik rajta. Ha ez valóban így van, akkor a Tisza jelentős erőforrást tesz egy olyan programba, amelyet végül nem akar bemutatni a választóknak.
Pedig egy kormányzati felhatalmazást a választóktól elnyerni készülő párttól az lenne a nulladik lépés, hogy bemutatja az embereknek azt, amire készül.
Emlékezzünk csak vissza! A Fidesz 2010-ben Nemzeti Ügyek Politikája címmel publikálta 95 oldalas programját, amelyben szerepelt a többi között az 1 millió új munkahely megteremtésére, az adócsökkentésre, vagy a keleti nyitásra vonatkozó ígéret. A mostani kormánypártok tehát nem árultak zsákbamacskát és véghez is vitték, amit elterveztek és amit megígértek. Tették mindezt azért is, mert nem volt titkolnivalójuk. A 95 oldalas programban egy jobb, igazságosabb és élhetőbb Magyarországot ígértek. Ezzel szemben a Tisza – Tarr Zoltán szavai szerint – titkolózik. Titkolózni márpedig az szokott, akinek titkolnivalója van. Az Index által nyilvánosságra hozott adótervekkel
már kaphattunk egy kis ízelítőt abból, hogy mi az, amit a Tisza nem szeretne bemutatni és mi az, amit a választások utánra tartogat.
Amiről kevesebb szó esik, hogy jó lenne tudni azt is, hogy kik azok a szakértők – akik Tarr Zoltán beszéde alapján – több százan vannak és a Tisza programján dolgoznak? Mit várhatunk tőlük? Az eddig a Tisza párt körül feltűnő nevekből következtetve nem sok jót. A Tisza szigetek rendezvényein a baloldal 2010 előtti arcai – kezdve Kéri Lászlótól Magyar Bálinton át Lengyel Lászlóig – tűnnek fel, ami túl sok jót nem ígér a szakértőkkel kapcsolatban sem.
Persze a Tiszától mindig csak a cáfolatot kapjuk, például az adótervekkel kapcsolatban is. Magyar Péter ugyanakkor csak úgy tudna valóban tiszta vizet önteni a pohárba, ha mind a szakértők neveit, mind a programját nyilvánosságra hozná. A gordiuszi csomót ugyanakkor ez utóbbival valószínűleg nem tudja feloldani, mert akkor – Tarr Zoltán szavaival élve – megbuknak.
A mostani választás tehát sok más mellett még egy szempontból különleges lesz: sosem volt még ennyire homályos, hogy mit akar a kormányzó párt kihívója, sosem volt még ennyire bizonytalan, hogy milyen világ köszöntene ránk, ha kormányváltás jönne. A legfontosabb kérdésekben sokszor eddig is egymásnak ellentmondó nyilatkozatokat hallhattunk a tiszás politikusoktól, így kifejezetten zsákbamacskának tűnik a rájuk leadott voks. Még annál is jobban, mint 2002-ben, vagy 2006-ban. Akkor a szemünkbe hazudtak a baloldalról és 8 évet vesztegettünk el. Magyarországnak ugyanakkor nincs még 4, vagy 8 éve arra, hogy újra a nulláról kezdjen el fejlődni.
Kapcsolódó:
Orbán Viktor: Amit ma a brüsszeli Bizottság elnöke bejelent, azt a Tisza holnap a nyakunkra hozná
Vezetőkép: Tarr Zoltán, a Tisza Párt EP-delegációjának vezetője felszólal az Európai Parlament Kulturális és Oktatási Bizottságának (CULT) ülésén Brüsszelben 2024. december 3-án. Fotó: MTI/Bodnár Boglárka







