Leó pápa az Úrangyala elimádkozásakor megemlékezett Bódi Mária Magdolna vértanú szűzről


Hirdetés

A szenttéavatási szentmise végén Leó pápa felidézte Boldog Bódi Mária Magdolna vértanúságát is, valamint erőteljes felhívást intézett a világ vezetőihez: hallgassanak a lelkiismeret hangjára és a gyűlölet spiráljából kilépve járjanak a párbeszéd útján – írja a Vatican News.

Vasárnap délben XIV. Leó pápa az ünnepélyes szenttéavatási szentmise végén, az Úrangyala elimádkozása előtt a következő szavakkal fordult a Szent Péter teret és a környező utcákat megtöltő mintegy kétszázezer hívőhöz:

„Kedves Testvérek! Mielőtt befejeznénk ezt a szentmisét, amelyre olyan nagyon vártunk, szeretnélek mindnyájatokat üdvözölni és szeretném megköszönni mindnyájatoknak, hogy ilyen nagy számban eljöttetek, hogy ünnepeljük a két új szentet!

– mondta a Szentatya, majd köszöntötte a püspököket és a papokat, valamint tisztelettel üdvözölte a hivatalos küldöttségeket és a hatóságok képviselőit.

A vértanúk az evangélium szépségének bátor tanúságtevői

 


Hirdetés

XIV. Leó pápa emlékeztetett rá, hogy szombaton az egyház két új boldoggal is gazdagodott. Tallinban, Észtország fővárosában a boldogok sorába iktatták Eduard Profittlich jezsuita érseket, akit 1942-ben öltek meg a szovjet rezsim egyházellenes üldözése során. Veszprémben, Magyarországon pedig boldoggá avatták Bódi Mária Magdolnát, egy fiatal világi nőt, akit azért öltek meg 1945-ben, mert ellenállt a katonáknak, akik meg akarták őt erőszakolni. Dicsérjük az Urat ezért a két vértanúért, akik az evangélium szépségének bátor tanúságtevői – buzdított rá Leó pápa.

A világ vezetői hallgassanak a lelkiismeret hangjára

 

Végül a szentek és Szűz Mária közbenjárására bízta szüntelen imáinkat a békéért, kiemelve a Szentföldet és Ukrajnát, de legyen béke minden háború által vérrel áztatott földön.

Leó pápa megismételte felhívását a kormányzókhoz: hallgassanak a lelkiismeret hangjára! A halált és pusztítást okozó fegyverek által elnyert látszólagos győzelmek a valóságban vereségek és soha nem vezetnek el a békéhez és a biztonsághoz! Isten nem akarja a háborút, a békét akarja és azokat támogatja, akik elkötelezik magukat, hogy kilépjenek a gyűlölet spiráljából és a párbeszéd útján haladjanak – hangsúlyozta Leó pápa vasárnap délben, az Úrangyala elimádkozása előtt mondott beszédében.

 

Forrás: Vatican News/Vertse Márta – Vatikán Vezetőkép: ANSA


Hirdetés

'Fel a tetejéhez' gomb