Latorcai Csaba: A versenyképességhez összefogás szükséges


Hirdetés

A versenyképességhez, különösen olyan térségekben, ahol sok kistelepülés található, összefogás szükséges – jelentette ki a Közigazgatási és Területfejlesztési Minisztérium parlamenti államtitkára pénteken a Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyei Mikóházán, a Zempléni Településszövetség Napja alkalmából tartott önkormányzati fórumon.

Latorcai Csaba úgy fogalmazott, jó példa az összefogásra és annak előnyeire a Zempléni Településszövetség, amit 1994-ben alapítottak. Az államtitkár azt mondta, a szervezetet azért hozták létre, mert már akkor felismerték, hogy csak az összefogás hozhat jövőt.

Latorcai Csaba a fórumon jelenlévő polgármestereknek a területfejlesztési finanszírozási rendszerről is beszélt, aminek, mint fogalmazott, az alapja az összefogás, az összefogásokat támogató programok valamint az összefogást támogató intézményrendszer. Kiemelte, idén hirdették meg a Versenyképes járások programot, aminek szintén az összefogás volt az alapja és az a felismerés, hogy a város nem létezhet vidék nélkül.

Az államtitkár közölte, a vidéknek is szüksége van olyan központra, ami a gazdasági mellett kulturális és közösségi centrumként is működik. „Viszont a város nincs a vidék fölött, ennél fogva szükséges és elengedhetetlen az együttműködés és az összefogás a város és a városhoz tartozó térségi települések között” – tette hozzá.

Latorcai Csaba kijelentette, ennek megfelelő intézményrendszert és támogatási mechanizmust alkalmaztak a Versenyképes járások programban, amiben a döntést minden esetben a járások polgármesterei hozták meg. Úgy fogalmazott, egy-egy település versenyelőnye a másik település számára nem kell, hogy versenyhátrányt jelentsen. Minden településnek megvan ez a sajátos értéke, ezeket összefogva az egész térség számára jelenthetnek húzóerőt – mondta.


Hirdetés

Az államtitkár emlékeztetett, a Tokaj-Zemplén program keretében mintegy 150 milliárd forintnyi lehetőség nyílt meg a települések, a településen élők, vállalkozók és gazdák számára. Ebből eddig 28 milliárd forint fejlesztési támogatás realizálódott és az idén is születtek támogató döntések a kormány részéről – közölte az államtitkár.

Az európai uniós források kapcsán Latorcai Csaba azt mondta, a zempléni térség 52 települése 2014 és 2020 között mintegy 36,6 milliárd forint értékben részesült. Hozzátette, a most zajló, 2027-ig tartó fejlesztési ciklusban eddig 8,9 milliárd forintnyi forrást sikerült lehívni a térségben.

Az államtitkár felhívta a figyelmet arra, hogy országos szinten a vidékfejlesztési forrásoknak az átszerkesztett, átszervezett új rendszere közel 6000 milliárd forintnyi forrást biztosít Magyarország számára, az összeg felét kifejezetten vidékfejlesztésre fordítják. Hozzátette, augusztus végéig 49 pályázati felhívást hirdettük meg 1524 milliárd forint összegben.

Azt a célunkat, hogy Magyarország 2030-ra az Európai Unió öt legélhetőbb országának egyike legyen csak a magyar vidékkel tudjuk elérni

– fogalmazott Latorcai Csaba.

A fórumon elhangzott, a Zempléni Településszövetséget 28 kistelepülés polgármestere hívta életre 1994 szeptemberében. A civil szervezetnek ma már mintegy 70 település a tagja és minden évben kitüntetik azokat a személyeket, akik munkásságukkal sokat tesznek Zemplén fejlődéséért. A Zemplénért Aranygyűrűt idén Csatlósné Komáromi Katalin, a Tokaj-Hegyalja Egyetem társadalmi kapcsolatokért felelős igazgatója kapta.

Kapcsolódó:

Latorcai Csaba: 2027-ig a magyar kormány több mint 5400 milliárd forintot biztosít a mezőgazdaság számára

Vezetőkép: Latorcai Csaba, a KDNP ügyvezető alelnöke Budapesten 2024. november 5-én. Fotó: MTI/Kocsis Zoltán


Hirdetés

Forrás:
MTI
'Fel a tetejéhez' gomb