Nincs magyar áldozata a lisszaboni siklóbalesetnek – Portugáliában nemzeti gyásznapot rendeltek el

Kövér László részvétét fejezte ki a portugál házelnöknek.


Hirdetés

Csütörtökön nemzeti gyásznapot tartanak a lisszaboni siklóvasút balesetét követően, amelyben 15 ember meghalt, 18 pedig megsérült a főváros egyik legnépszerűbb turisztikai negyedében.

A hatóságok vizsgálat indítását jelentették be, miután a híres Gloria siklóvasút kocsija, amely a Rossio teret köti össze a Bairro Alto és a Principe Real negyeddel, felborult. Az okok még nem ismertek.

A közösségi médiában megjelent képek azt mutatják, hogy a siklóvasút teljesen szétroncsolódott, falnak ütközött és füstfelhő borítja, miután úgy tűnik, nem tudta bevenni a kanyart az utca alján.

Az összes áldozatot megtalálták – közölte a sajtóval kora este Tiago Augusto, a mentőszolgálat vezetője, hozzátéve, hogy az áldozatok között külföldiek is vannak, de nem tudta megmondani, hogy melyik országból származnak.

A siklókocsi, amelynek befogadóképessége mintegy negyven fő, a portugál fővárost látogató turisták körében nagyon népszerű.


Hirdetés

„Ez egy olyan tragédia, amely még soha nem történt meg városunkban”

– fogalmazott Carlos Moedas, Lisszabon polgármestere.

A kisiklott Gloria siklóvasút szétroncsolódott kocsija a portugál főváros, Lisszabon belvárosában 2025. szeptember 3-án. Fotó: MTI/EPA-LUSA/Miguel A. Lopes

A siklót a francia-portugál mérnök Raoul Mesnier du Ponsard építette, és 1885-ben avatták fel. 1915-től villamosították.

A baleset egyik szemtanúja a SIC helyi tévé csatornának elmondta, hogy látta, ahogy a siklóvasút „teljes sebességgel” lefelé száguldott a meredek lejtőn, ahol naponta közlekedik, majd nekicsapódott egy épületnek: „Hatalmas erővel nekivágódott egy épületnek, és összeroskadt, mint egy kartondoboz, nem volt, ami fékezze” – mesélte a nő.

A portugál főváros közlekedését irányító Carris vállalat azonnal reagált a történtekre, és szavatolta, hogy „minden karbantartási eljárát végrehajtottak, különösen az általános karbantartást, amelyet négyévente végeznek, és (utoljára) 2022-ben, valamint a kétévente végzett közbenső karbantartást is, amelyet legutóbb 2024-ben”.

„A havi, heti és napi karbantartási programokat szigorúan betartották”

– biztosította a vállalat, hozzátéve, hogy a hatóságokkal közösen vizsgálatot indítottak a tragédia okainak megállapítására.

Külügyi szóvivő: nincs magyar érintettje a lisszaboni siklóvasút tragédiának

A jelenleg rendelkezésre álló információk alapján nincsen magyar áldozata vagy sérültje a lisszaboni siklóvasút tragédiának, a magyar nagykövetség diplomatái folyamatosan kapcsolatban állnak az illetékes portugál hatóságokkal – tájékoztatta Paczolay Máté, a Külgazdasági és Külügyminisztérium szóvivője csütörtökön az MTI-t.

A hivatalos tájékoztatás alapján a balesetnek több külföldi áldozata is van, de nincs köztük magyar állampolgár és a lisszaboni magyar nagykövetségre sem érkezett segítségkérés.

Közölte, a magyar konzulok továbbra is nyomon követik az eseményeket.

Kövér László részvétét fejezte ki a portugál házelnöknek

A magyar Országgyűlés elnöke részvétét fejezte ki José Pedro Aguiar-Brancó portugál házelnöknek a lisszaboni Elevador da Glória tragikus balesete miatt – tájékoztatta Szilágyi Zoltán, az Országgyűlés sajtófőnöke csütörtökön az MTI-t.

Kövér László a gyásztáviratában azt írta:

„mély megrendüléssel értesültem a lisszaboni Elevador da Glória tragikus balesetéről, amely számos emberéletet követelt. Engedje meg, hogy a magyar Országgyűlés nevében őszinte részvétemet és együttérzésemet fejezzem ki Önnek, az áldozatok családtagjainak, valamint a portugál nemzetnek a gyász e pillanataiban.”

„Kérem, Elnök Úr, fogadja legmélyebb részvétemet és őszinte nagyrabecsülésemet” – fogalmazott Kövér László.

Vezetőkép: Mentők dolgoznak a helyszínen, miután kisiklott egy siklóvasút egyik kocsija a portugál főváros, Lisszabon belvárosában 2025. szeptember 3-án. Fotó: MTI/EPA/LUSA/Miguel A. Lopes


Hirdetés

Forrás:
MTI
'Fel a tetejéhez' gomb