Rétvári Bence: Magyarország mindig akkor volt sikeres, amikor saját maga hozott döntéseket

A Belügyminisztérium parlamenti államtitkára kedden Budapesten, a tárca nemzeti ünnep alkalmából tartott ünnepségén jelentette ki: Magyarország mindig akkor volt sikeres, amikor saját maga hozott döntéseket.
Rétvári Bence köszöntőjében rámutatott: Szent István ünnepét is akkor engedték megünnepelni, amikor független volt Magyarország, és akkor tiltották be, amikor „a függetlenségéből egy icipicit vagy többet elvettek”, és nem volt szabad Magyarország.
Az államtitkár úgy fogalmazott:
Szent István választhatott volna könnyebb utat, hogy egy vazallusországot hoz létre, de nem ezt tette. Sokszor csatákat kellett vívnia azért, hogy önálló és független legyen Magyarország, de jó döntést hozott, „európai, keresztény, de önálló államként hozta létre Magyarországot”
– emelte ki Rétvári Bence.
Hozzátette: a magyar történelemben is azok a felívelő időszakok, amikor a magyarság függetlenül, szabadabban élt, önállósága jobban biztosított volt a Kárpát-medencében. 
Rétvári Bence azt hangoztatta: az elmúlt ezer évben minden megvolt és ma is minden megvan Magyarországon ahhoz, hogy ez egy erős, szabad és önálló ország legyen. Csak a mi döntésünk, csak rajtunk múlik, hogy azon az úton járunk-e, mint Szent István, és amit ezer éve követnek elődeink, akik miatt ma is itt vagyunk egy erősödő Magyarországon – fűzte hozzá.
Amit ma alakítunk, a jövőben már történelem lesz – hívta fel a figyelmet arra a felelősségre, hogy ha Szent István egy sokkal nehezebb helyzetben ki tudta vívni a keresztény magyar királyság önállóságát, akkor ezt „nekünk is meg kell tenni”.
Az elmúlt években lett két Nobel-díjasunk, érmeket hoztunk el az olimpiákról, magyar ember járt az űrben – sorolta, majd azt mondta: minden adott ahhoz, hogy erős ország legyünk.
Rétvári Bence a díjazottakat példaképnek nevezte, és hangsúlyozta: nem saját magukért, a kényelmükért, hanem másokért éltek, tettek le kimagasló teljesítményt. 
A köszöntőket követően Pintér Sándor belügyminiszter vezérőrnagyi, dandártábornoki és ezredesi kinevezéseket, Magyar Érdemrend, Magyar Arany Érdemkereszt, Magyar Ezüst Érdemkereszt, Magyar Bronz Érdemkereszt kitüntetéseket, emléktárgyakat, valamint Bátorságért Érdemjeleket adott át.
Kapcsolódó:
Vezetőkép: Rétvári Bence, a Belügyminisztérium (BM) parlamenti államtitkára beszédet mond az augusztus 20. alkalmából adományozott állami kitüntetések átadásán a minisztériumban 2025. augusztus 19-én. Fotó: MTI/Soós Lajos






