Ungváry Zsolt: Ki néz ferde szemmel kire?
Történelmünkben évszázadok óta visszatérő kérdés európaiságunk; mennyire kötődünk a kontinenshez, annak politikájához, kultúrájához, civilizációjához. Beletartozunk-e abba, vagy kívülállók vagyunk – onnan nézve jövevények.
Az elmúlt ezer évben vitathatatlanul ehhez a kultúrkörhöz tartoztunk, identitásunknak fontos elemévé vált, amibe beleértendő a kereszténység (vagyis Európa) védőbástyája szerep is. Ugyan segítséget, hálát, önzetlen támogatást onnan alig kaptunk, komolyan soha nem kérdőjeleződött meg, hogy vallásunk, írásunk az övékével egyezik meg, képzőművészetekben, irodalomban, zenében (őrizve ugyan egyedi, keleti népi motívumainkat ruhában, díszítésben, zenében, táncban, mesében) a nyugatit figyeljük és követjük. Olykor a túlzott megfelelni vágyás miatt be is áldoztunk, el is felejtettünk sok mindent, ami gyökeresen eltér attól, ahogyan a miénktől eltérő nyelvű és gondolkodású népek ezt Európában látják.
Ha bántani kellett minket – és ebben mindig jeleskedtek – újra és újra felhozták ázsiai eredetünket, „betolakodó” mivoltunkat. Ennek egyik leszármazása volt például az az ukrán megnyilvánulás, amely újra elővette ezt a keleti eredet-vádat, egyben lesajnálva az „ázsiaiságot”.
Tudjuk, hogy a történeti jogok, a megfelelő múltra való hivatkozás nem pusztán hencegés vagy büszkélkedés, hanem sokszor politikai alap, ami miatt háborúk törhetnek ki, határokat rajzolhatnak át, emberek millióinak életét befolyásolhatják. Ezért nem szabad hagyni, hogy a történelem értelmezését átengedjük azoknak, akik konkurenseink vagy egyenesen ellenségeink adott területeken.
Az ukránok (és egyébként valamennyi, a jelenlegi status quóból hasznot húzó ország) szeretik a jelent visszavetíteni a múltra. Vagyis ami ma ukrán terület, az mindig is az volt, legfeljebb közben valakik el-elcsenték. Valójában a mai Ukrajna ilyen formában sosem alkotott egységet (a hajdani Magyar Királyságtól jelenleg oda tartozó területeknek végképp semmi közük hozzájuk); tartozott a Kijevi Rusztól kezdve a tatárokon (Arany Horda), Litvánián, Lengyelországon, Oroszországon és a Habsburg birodalmon keresztül megannyi államhoz. Igazából ennek a keleti szláv népnek nincs is saját neve, hiszen az Ukrajna „határterületet” jelent, vagyis az „ukrán” tulajdonképpen határterületi ember. (Szlovénia régi neve Krajna, de említhetjük a délszláv háború után rövid ideig létező Szerb Krajinai Köztársaságot is párhuzamként.)
Nos, ők üzenték nekünk, hogy „Nem voltatok itt mindig, ti jöttment nép vagytok, és ne nézzetek ferde szemmel a mi Kárpátaljánkra, nincs itt nektek semmiféle jogotok!”
Valójában Kárpátalját – ami a magyar szóban a hegyen belüli, „felénk eső” területet jelöli (ld. Alpokalja) – ukránul úgy hívják: Zakarpatszka oblaszty, vagyis „Kárpátontúli terület”; nekik tehát „odaát” van.
Az efféle gúnyos ostobaságoknak sajnos megágyaznak olykor a megalázkodásban túlbuzgó hazai politikusok, amilyen Göncz Árpád néhai köztársasági elnök volt, aki megköszönte az ukránoknak, hogy annak idején „átengedték” a honfoglaló magyarokat.
Erről Anonymus így ír: (Álmos vezér és övéi) „minden ellenszegülés nélkül egész Kiev városáig hatoltak. Midőn Kiev városán keresztülmentek, a Dnyeper folyón áthajózva meg akarták hódítani az oroszok országát. Akkor az oroszok vezérei ezt észrevéve nagyon megijedtek, mivel hallották, hogy Álmos vezér, Ügyek fia, Attila király nemzetségéből származik, akinek az ő elődeik évi adót fizettek. (…) A kievi vezér a maga seregével eléjük vonult, és most már a kunokkal gyarapodva, sok fegyveressel Álmos ellen nyomult. Álmos vezér pedig, akinek segítsége a Szentlélek volt, fegyvert öltve csatarendbe szedte seregét, s ide-oda lovagolva buzdította katonáit; majd hirtelen eléjük rugtatva megállott mindnyájukkal szemben, és ezt mondta nekik: „Szittyák, bajtársaim, nagyvitéz férfiak! Emlékezzetek utatok kezdetére, amikor azt mondtátok, hogy fegyverrel, haddal olyan földet kerestek, amelyen lakhattok.
Tehát ne zavarodjatok meg az oroszok és kunok sokaságától, akik a mi kutyáinkhoz hasonlítanak. Hiszen a kutyák, amint uruk szavát hallják, nemde rögtön félelembe esnek? Mivel a derekasságot nem a nép nagy száma, hanem a lélek bátorsága szabja meg. Vagy nem tudjátok, hogy egy oroszlán sok szarvast megszalaszt, mint ahogy egy bölcs mondja. (…) Azonnal megfújták a harci kürtöket mindenfelé, a két ellenséges sereg összecsapott és heves küzdelembe bocsátkozott egymással. S igen sokan elestek az oroszok és kunok közül. Az oroszok és kunok vezérei pedig látván, hogy övéik a harcban alul maradnak, futásnak eredtek, és hogy életüket megmentsék, sietve Kiev városába húzódtak. Álmos vezér meg katonái az oroszokat és kunokat egészen Kiev városáig üldözték, és úgy aprították a kunok tar fejét, mint a nyers tököt. Az oroszok és kunok vezérei pedig, mikor a szcítiaiak vakmerőségét látták, a városban meglapultak, mint a némák.”
Eleink tehát, akik magukat éppen úgy szkítáknak nevezték, ahogy a külvilág is őket, alaposan helybenhagyták a ruszokat és kunokat; ukránokról szó sem esik. Nem mellesleg az őstörténet keresgélésénél igazán egyszerű dolgunk van: ha mi vagyunk a szkíták (ön- és külső értelmezés szerint egyaránt), akkor meg kell nézni a szkíták történelmét, és meg is kaptuk a magunkét. Ez pedig elég jól dokumentált, és nagyon messzire visz; elég annyi, hogy például a szkíták éppen úgy tettek esküt (kezüket megsebezve, vérüket kupába csorgatva, megízlelve), mint Álmosék a vérszerződéskor; Hérodotosz a világ legősibb népének nevezi őket, akiket sem Dareiosz perzsa, sem Nagy Sándor makedón hadvezér nem tudott legyőzni. Úgyhogy az ilyesmihez Zelenszkijnek is korábban kell felkelnie.
Ami pedig a cikk elején említett ázsiai barbárságot illeti, nem árt tisztázni, hogy Európa nagyjából ezer éve tartozik az élvonalba, igazi felfutása a kora újkorban kezdődött és mostanában ér véget. Ázsia 8-10 ezer éve ott menetel az élen, a neolit forradalmától (az élelmiszertermelés megindulása, a civilizáció megjelenése) kezdve a három monoteista világvallás születéséig itt zajlottak a lényeges dolgok. (Nem mellesleg a két legnagyobb nem monoteista vallás is ázsiai eredetű.) A hangjelölő írás vagy a számjegyeink ugyancsak onnan termékenyítették meg Európát, mint ahogy Hellász gyökerei éppen úgy az ókori keleten találhatók, amiképpen a római birodalom is egy mediterrán kultúrkör volt, nem európai.
Amit Európának nevezünk, az leginkább a kereszténységnek köszönhetően jött létre, amit éppen most tagadnak meg az utódok.
