Ez már nem csak „Csurran, cseppen” – Igenis, komolyan kell venni, ha a miniszterelnök likvidálását tervezi valaki!

Az a gondolat, hogy valaki egy ország miniszterelnökének az életére törjön, már az a pont, amikor ki kell mondani: eddig és ne tovább! Ez nem „csupán” bűncselekmény, hiszen annál jóval messzebbre mutat. És talán nem vagyok egyedül azzal a gondolattal, hogy ez igenis gyomorba markoló, döbbenetes árulása mindannak, amit képviselünk. Hogyan jutottunk el idáig?

Az olyan szörnyű tragédiák, mint Yitzhak Rabin vagy éppen John F. Kennedy meggyilkolása rámutatott arra,  miként ráz meg egy egész nemzetet az, ha valaki olyan brutalitással fejezi ki ellenérzését egy adott politikus ellen hogy annak életére tör.

Az erőszak nem válasz és nem megoldás. Inkább egy pofon az adott társadalmi közeg számára, mert  lazán semmibe veszi a többségi akaratot, hogy egy ország választópolgárainak többsége kinek szavazott bizalmat.  A félelem és gyűlölet pedig olyan torz társadalmat tud létrehozni, amelyben borítékolható a bizonytalanság. Ha bárki azt gondolja, hogy erőszakkal megoldható egy politikai közösség és egy adott személy közötti különbözőség, akkor itt jelezném, ezzel csupán saját elcseszett életét taszítja még inkább a mélybe, ahonnét tényleg nincs kiút. Tehát ha az érvelése az, hogy ő csak szebbé, jobbá akarta tenni az országot úgy, hogy kiiktatja annak demokratikusan megválasztott elnökét, akkor érdemes átgondolnia, vajon miben is tudna ez bármit is úgy változtatni, hogy az az ő kedve szerint való legyen.

Nem, nem a hazájáért aggódik, csupán a saját elcseszett életét vetíti ki a miniszterelnökre, mert elvakítja a gyűlölet, az irigység…vagy nem tudom és nem is akarom megérteni mi… De a kormányfő meggyilkolása nem hozza el azt az igazságot, amit ő képvisel – abból csak anarchia lehet. Ennyi erővel ugyanis mindenkit, akárkit, bárkit lelőhetnénk, aki más ideológiában hisz, mint mi. Vagy mást tesz, mint amit mi szeretnénk, ha tenne. Ez aztán tényleg olyan szabad és demokratikus, nem? Nem.

Gyűlöletbűnözők, „művészi performanszok” – Nekik bármit szabad?

Nekünk, akik hiszünk a demokráciában, a jogállamban és az emberi méltóságban, az elsőrendű feladatunk, hogy megállítsuk őket, és úgy tűnik, elérkezett egy olyan időszak, amikor tényleg nagyon határozottan fel kell lépni az ilyen fenyegetések ellen. Mert tűrhetetlen az a gyalázkodás, uszítás, amit az elmúlt években láthattunk, hallhattunk és voltunk kénytelenek elviselni. Nem lehet félrenézni, legyinteni rá, hiszen ettől csak felbátorodnak, nekik ezt is lehet. Nekik bármit szabad. Mert rájuk nem vonatkoznak a törvények, ők azon felül állnak, meg egyébként is, majd ők újakat hoznak, amiben ez nem számít bűncselekménynek…De ez már nem pártpolitika vagy ideológiai csata, hanem a normalitás megőrzéséről szól. Igen, tudjuk, hogy nekik az a normális, hogy bennünket lámpavasra lógatnak vagy nyilvános kivégzésekről fantáziálnak, totális vagyonelkobzással, ismerjük sajnos. a módszereiket, ezek sajnos semmit sem változtak hosszú évtizedek óta. A bolsevikok hatalomra jutása, a vörösterror nem fikció, hanem örök seb a magyarság szívében.

Lássuk meg a valóságot!

Az ilyen merénylők mögött gyakran nincs csak „rossz szándék”, hanem mély lelki sérülések, torzult világkép, súlyos magány és elhagyatottság. Az elidegenedés, az empátia hiánya, a szélsőséges ideológiák mocsara megmérgezi az emberi szíveket, és amikor az ember mentálisan már elveszti a kapaszkodót, könnyen a gyűlölet és erőszakos útjára lép – ezt mondják a pszichológusok. Számomra azonban teljesen mindegy, milyen lelki sérülést hordoz valaki, akkor sem magyarázat arra, hogy egy másik ember életére tör.

Ezek az emberek nem csupán bűnözők, hanem súlyos társadalmi problémák is. Ezeknek a pszichológiai tényezőknek a megértése és kezelése kulcsfontosságú, hogy megelőzzük a tragédiákat és visszatartsuk azokat, akik már a szakadék peremén állnak, mondjuk, kár volt bezárni Lipótmezőt, ezt nem véletlenül szajkózzuk évek óta.

Nem nézhetünk félre, ezért nem megengedhető a művészi „performansz”, melyben a miniszterelnök lelövését imitálják a színpadon

Minden egyes alkalommal, amikor nem szólalunk fel a gyűlöletkeltés ellen, egy lépéssel közelebb engedjük magunkhoz a káoszt. Amikor megengedhetőnek tartjuk, hogy tömegek előtt a „művészi önkifejezés égisze alatt” a miniszterelnök meggyilkolására buzdítsanak, amikor félrenézünk, legyintünk az O1G-re, vagy a „lógni fogtok!”- skandálásra, akkor meg sem lepődhetünk, ha odáig merészkednek, hogy már konkrétan a miniszterelnök meggyilkolását tervezi valaki. Miért ne tehetné?-gondolja. Hiszen szabad ország. („Szabad ország, szabad egyetem..”- emlékeznek még erre…?)

Nem engedjük meg, hogy a gyűlölet és az erőszak politikai eszközzé válhasson. Nagyon határozottan fel kell lépni az emberi méltóság, az élet védelmében és ez a harc nem csupán politikai, hanem egzisztenciális: a mi értékeink, a mi családjaink, a mi hazánk léte a tét.

Elérkeztünk arra a pontra, amikor ki kell mondani: eddig és ne tovább! Mert a történelem nem ismételheti meg önmagát, a jövő pedig csak rajtunk múlik. Magyarország választott miniszterelnökét pedig nem fenyegetheti senki büntetlenül.