A veszélyek kora: klímaválságtól az UFO-kig
Az angolok már jó régen rájöttek arra, hogy bizonyos témák emlegetése – szinte minden érdekesebbé – könnyen vitává, veszekedéssé fajulhat az eltérő vélemények, látásmódok miatt. Különösen igaz ez a politikára, gazdaságra, pénzügyekre, intimitásokra; ezért a felszínes társalgáshoz legjobb az időjárást választani. Ráadásul a szigetországban abban olyan nagy változatosság nincs is.
A mi mai világunk annyival szerencsétlenebb, hogy gyakorlatilag semmi sem közömbös többé, már az időjárás is (kicsiben és nagyban) megosztó: kirívó ellentétek, vad elméletek melegágya lehet.
Egész tavasszal bombázott minket a sajtó (bulvárabb és tudományosabb része egyaránt), milyen elviselhetetlen kánikula, gyilkos hőhullámok várnak ránk nyáron, szerencsés lesz, aki nem párolog el augusztusig, bár lehet, inkább kívánná ezt, mint megélni az eljövendő 40-45 fokokat.
Ehhez képest itt üldögélek a földvári nyaraló teraszán, a napernyőt reggel ki sem kellett volna tekerni a délkeleti fekvésű terasz fölé, most mégis fölém tornyosul, és egyenletesen hullik rá a csendes-bús őszi eső. Egyébként éjszaka is zuhogott. Július eleje óta itt vagyunk, az elején volt részünk némi forróságban, azóta borongós és napsütéses, hűvös, kellemesen enyhe és melegebb idő váltakozik. (Legfeljebb az állandó, hogy – érthetetlen módon – a csapadék nem látszik a Balaton vízállásán, sőt egy kicsit strandolósabb nap után rögvest csökken egy centit az internet tanúsága szerint.)
A ’70-es években, amikor kisgyerek voltam, a felnőttek napfolttevékenységről, közeledő jégkorszakról beszélgettek, és abban mindenki egységes volt, hogy lehűlés következik. Én végigdideregtem a vízben a gyerekkoromat, visszagondolva nem is csoda, a 24 fok számított a termálvíznek, de ha már kettessel kezdődött a Híradó végén bemondott másnapi várható vízhőmérséklet, már elkönyveltük, hogy lehet fürdeni. A vízállás senkit sem izgatott, úgy emlékszem, alapvetően állandó volt a mélység, legfeljebb egy-egy hirtelennek tűnő csökkenéskor valaki megemlítette, hogy „úgy látszik, leengedték a Sión”.
Mielőtt azonban teljesen letargiába zuhanhattam volna, hogy én már sosem fogok langyos Balcsiban pancsolni, jött a klímaváltozás, amit valami sosemvolt, rettenetes tragédiaként kell megélni. Holott a Föld történetében előfordult, hogy a Kárpát-medence – ha nem volt éppen tengerfenék – kellemes életteret biztosított a trópusi bioszférának, de az is megesett, hogy mamutok és gyapjas orrszarvúak dideregtek itt, egyes részeken pedig örökké fagyott talaj (permafroszt) volt. Most, ugye, éppen a meleg a sláger (és akkor csak az időjárásról szóltam), bár azt a Homo Sapiens indokolatlan gőgjének érzem, hogy ezt képes volt ő maga egyedül előidézni. Persze nem akarok teljesen szkeptikusnak sem tűnni, mert tény, hogy a kertekben banán- és pálmafákkal találkozhatunk, ami azért régebben nem volt általános, és nagyjából 5-6 éve megjelentek a korábban errefelé teljesen ismeretlen kabócák, ami ad egy érdekes mediterrán-fílinget a környéknek.
Aki elég idős, az megélhetett már sok efféle pánikot. Az eljegesedésből sivatagosodásba forduló közhangulat mellett okoztak globális aggodalmat betegségek – először az AIDS (aminek kezdeti terjedési üteméből kiszámolták, hogy nagyjából kétezerre mindenki fertőzött lesz), aztán a madárinfluenza, H1N1, SARS, majd mindezek betetőzéseképpen a Covid –, továbbá ózonlyuk (ezt egy időben napi szinten tartottuk nyilván, mekkora kiterjedésű éppen, de mostanában mintha háttérbe szorult volna), vagy várható aszteroida-becsapódás (ez időnként élesedik, amikor felfedeznek egy mindeddig láthatatlan, a Föld pályáját metsző kisbolygót, hogy aztán az ütközés esélyét tized százalékokban megadva a matematikában kevésbé járatosakat azért egy kicsit még stresszeljék).
Időnként előkerül a mágneses póluscsere rémképe is (én ettől félek legjobban, ha szabad ennyi személyeset belevinnem), illetve kakukktojásként az atomháború, mert az történetesen rajtunk, embereken múlik kizárólag. Pontosabban néhány bizonyoson, de mivel a mai világban egyes politikusok vezető pozícióba jutásáról mások is tehetnek, ezért a felelősség némiképp szétterül. Egy atomháború ugyanis nem alakul ki úgy, mint a szupercella. Éppen ezért sokkal inkább lehet is tenni ellene, és önámítás besorolni a természeti katasztrófák közé, mint a földrengést vagy vulkánkitörést.
Aki pedig van annyira erős, hogy mindezen veszélyeken könnyedén átsiklik, azoknak találta ki Avi Loeb asztrofizikus új elméletét, miszerint a 3I/Atlasz nevű üstökös, szokatlan pályájának ismeretében valójában idegen eredetű szonda vagy űrhajó, amelyről könnyen megtámadhatnak bennünket. Ha így van, annyi haszna volna a dolognak, hogy végre a színesbőrűek és fehérek, mohamedánok és keresztények, konzervatívok és liberálisok közösen léphetnének fel valami ellen.
Feltéve, hogy Orbán Viktor nem szólít fel összefogásra a földönkívüliekkel szemben, mert akkor könnyen lehet, hogy a hazai ellenzék átáll a Marslakók oldalára.
Vezetőkép: pixabay
