KAIN: Tervem csak egy van, Istenben bízni

„Kereszt” címmel jelent meg a frissen megtért rapper legújabb lemeze.


Hirdetés

A Kain művésznévre hallgató Kovács Noé a modern újvonalas hip-hop egyik kiemelkedő tehetsége. Már egész fiatalon a népszerű OTL, azaz „On the low” nevű zenei kiadó köreiben mozgott, ahol önállóan és a kortársaival együttműködve hozott nyilvánosságra zeneszámokat ebben a műfajban. A koncerteken minden alkalommal több száz fiatal előtt rappelt, a streaming és a Youtube felületein pedig bizonyos megjelenései több milliós nézettséget értek el.

A népszerűségnek és a partikultúrának azonban egy idő után megtapasztalta a negatív hatásait is, ami végül a Jézushoz való megtéréséhez vezetett. Erről az útról és az ehhez szorosan kapcsolódó, az elmúlt héten debütált Kereszt című lemezről kérdeztem Noét.

– Mikorra datálnád a zenei karriered elindulását? Milyen események, személyek, voltak rád hatással a kezdetekben?

– A zene komolyabban 14-15 éves koromban kezdett el érdekelni, de előtte is nagyon sok külföldi zenét hallgattam, illetve amennyire lehetett, követtem a hip-hop kultúrát. Az első nagy áttörést, mint nagyon sokak számára, Eminem hozta el nálam, de inspirált sok más, akkoriban nagyon felkapott előadó, mint pl. 50 Cent, Jay-Z, Lil Wayne. A későbbiekben a gyorsan fejlődő technika és internet segítségével jobban beleáshattam magam a témába és akkor találtam rá az igazi 90-es évek hip-hop világára. Megismerkedtem a nyugati és keleti part történeteivel. Meg akartam érteni az egészet az elejétől a végéig. Nagyon sok olyan előadót kezdtem el hallgatni, akik akkor már vagy nem éltek, vagy a karrierjük “nyugdíjas időszakában voltak”. Dr. Dre indította el bennem ennek az egésznek a produceri szakaszát. Rájöttem, hogy a beat-ek készítése, a számok felvétele és annak utómunkálatai is pont ugyanannyira érdekelnek, mint az, hogy a színpadon legyek és történeteket meséljek az életemből. Akkor már tudtam, mit akarok és meg is volt hozzá mindenem, hogy megtanuljam. Ezek voltak kezdetben a főbb mozgatórugói annak a projektnek, ami már talán életem végéig kísér.

– Ha jól tudom, keresztény családban nőttél fel. Hogyan kerültél bele mégis a belpesti zenei körforgásba?


Hirdetés

– Valóban keresztény neveltetésű családban nőttem fel. A szüleim sok mindent tiltottak, de szerencsére a zene iránti vágyaimat sosem, sőt mindig támogattak benne. 16 éves tanuló koromban a gyakorlati helyemen megismertem egy olyan barátot, akinek a legtöbbet köszönhetem, azt is, hogy most itt vagyok. Jártas volt a magyar hip-hop világában. Ismert arcokat, ismerte az éjszakai élet előnyeit és hátrányait. Ismerte azokat a módszereket, amivel el lehet valakit indítani ezen az úton. Elkezdtem vele lógni és így én is megismertem embereket, helyeket. Kinyíltak a lehetőségek a magyar zeneipar felé. Ő volt az első mentorom és még a mai napig az egyik. Shoutout Bodó Márk aka. Spock.

– Mikor érezted először, hogy ez az életmód ebben a formában nem fenntartható?

– Amikor tudatosult bennem, hogy az “Oké, de ennek mikor lesz vége?” kérdésre az a válasz, hogy “Amikor én azt mondom, hogy vége”. Mindig is tudtam, hogy az, amit csinálok és ahogyan élek, az nem visz előre azokban a dolgokban, amik a valódi értéket jelentik. És hogy mik a valódi értékek? Mint mondtam keresztény neveltetést kaptam, így hát a válasz mindig is a fejemben volt, mindig is tudtam, hogy a teljes élet az nem az, amit éppen akkor éltem. Ezért volt az, hogy minden “rossz” dolgot csak félig csináltam, mert közben éreztem belül, hogy ez nem jó és nem visz előrébb.

– Volt kihez fordulnod a nehéz pillanatokban? Hogyan vezetett az utad Jézushoz?

– A nehéz pillanatokban mindig otthon imádkoztam a szobámban, és kértem Istent, hogy adjon kiutat ezekből a dolgokból. Úgy gondolom, hogy a második kérdésre az első válaszomban leírtak előbb utóbb eljuttattak hozzá.

– A napokban debütált a Kereszt című lemezed, amiben először vállalod nyíltan a hitedet. Milyen reakciókat vált ki a generációdban ez a fajta bátor, a korszellemmel szembeni kiállás?

– Úgy gondolom, hogy a hitem nyílt vállalása – ha nem is ennyire egyértelmű formában – de jó párszor megtörtént már régebbi zenéimben. Főleg a “2024” c. albumon, ami konkrétan a megtérésem közben készült. Azt, hogy milyen reakciót váltok ki ezzel a generációmból, nem tudom megmondani. Kaptam nagyon sok jó visszajelzést hallgatóktól azzal kapcsolatban, hogy mennyit segít nekik ez az album, illetve zenésztársaktól, nagyobb előadóktól elismerést a projekt kapcsán.

– Miért pont Kereszt lett a lemez címe? Meg tudod fogalmazni mit jelent ez az időszak az életedben? Újrakezdést?

– Miután megcsináltam a „2310-EP”-t 2025 év elején, éreztem, hogy a következő cucc valami olyasmi lesz, amire mindig is vágytam és amit mindig is tartogatott nekem Isten. Nagylemez, saját beat-ek, általam kedvelt előadók, barátok közreműködése olyan kontextusban, ami teljesen én vagyok. Az album címére a válasz vicces, hiszen már réges-rég ott volt a lakásban, mikor még azt sem tudtam, hogy ez egy album lesz. Az „Otthon” című zenét vettem fel, amikor jött a vízió, hogy ez egy nagylemez lesz. Elkezdtem gondolkodni az album címén, mire megfordultam és megláttam a parafa táblámon a rajzszögekből kirakott keresztet, amit kb 2 hete raktam oda teljesen random. Így az „Otthon” című zenét egyből átneveztem arra, hogy “KERESZT” és innentől már adta magát a dolog.

– A keresztény könnyűzene kedvelők kedvéért előre elárulom, hogy a Kereszt nem egy szokványos zenecsokor, már csak a hip/hop, trap műfaja miatt sem, illetve azért sem mert tartalmaz obszcén kifejezéseket is. Nekem ez úgy csapódott le, hogy ezzel hangsúlyt adsz bizonyos gondolatoknak és érzelmeknek, amiket szeretnél őszintén, nem eufemizálva kifejezni, illetve ennek a műfajnak a kulturális hagyatékához szinte hozzátartozik az explicit kifejezésmód. Te mit gondolsz erről?

– Azt gondolom, hogy én is egy fejlődési úton vagyok egészen halálom napjáig. Jelenleg itt tartok és ez vagyok. Így fejezem ki magamat és így élek meg dolgokat. Nem akarok megfelelni a keresztény embereknek és a keresztény közegnek, azzal meg végképp nem, hogy puhítok a kifejezési módomon. Az már nem én lennék. Isten úgy szeret, ahogy vagyok, nekem csak ez számít. Persze elképzelhető, hogy a ZEN albumon már kevesebb explicit tartalom lesz, de erről még nem tudok több infót mondani.

– Van kedvenc dalod a lemezről? Ha igen miért pont az? Én őszintén az egész anyagot szeretem, ezért nagyon nehéz, de ha választanom kéne, talán a Kereszt, a Bízz bennem és a Hívj fel lenne a dobogó tetején holtversenyben.

– Először is örülök, hogy tetszik a lemez és meg tudtad találni a hozzád legközelebb álló számokat róla. Igen, van kedvencem, de lényegében az összes szám az. Egyet viszont kiemelnék, ami a „FELNŐNI” c. 8. track az albumról. Megismertem Vallát, aki az egyik legtehetségesebb producer, akivel valaha találkoztam. Vele csináltuk közösen a beat-et és utána eldöntöttem, hogy beveszem a projektbe. Ma már kimondhatom, hogy azóta a KAIN projekt része. Neki is sokat köszönhetek abban, hogy ez az album létrejött. Egy friss hittel és pozitivitással teli ember, aki nagyon kellett már az életembe. És hogy miért a „FELNŐNI” a kedvencem az albumról? Kérdésedre a választ az utóbbi sorokban megtalálod.

– Mit üzennél azoknak, akik hasonló életformát élnek, mint te egy pár évvel ezelőtt?

– Bárhol vagy, bármilyen életet élsz, egy dolgot ültess el belül: Isten mindig ott van veled és a legjobbat akarja neked még akkor is, ha te éppen akkor csak a rosszabbat látod. Bízz benne!

– Az album záró dala a „Hogy érzed magad”. Ezért stilszerűen én is ezt a kérdést teszem fel végezetül. Hogy érzed magad Noé, milyen terveid vannak a következő évre, évekre?

– Tervem csak egy van. Istenben bízni, hogy amilyen lehetőségeket ad, azokkal éljek, mert mindig a legjobbat szeretné nekem. A következő megjelenésekkel kapcsolatban csak egyet tudok mondani, jön a DELUXE album, meglepetés közreműködővel.

Vezetőkép: KAIN „Kereszt” című lemezének borítója


Hirdetés

'Fel a tetejéhez' gomb