Cseh Katalin férje, Berg Dániel volt a II. kerület alpolgármestere, de ennek már vége


Hirdetés

Berg Dániel ugyanis szenvedélybetegségére hivatkozva lemondott alpolgármesteri tisztségéről.

„Az elmúlt hónapokban egy súlyos, elhúzódó egészségügyi állapottal küzdöttem. Bár mindent megteszek a gyógyulás érdekében, be kellett látnom, hogy a közéleti szerepvállalással járó folyamatos nyomás nem teszi lehetővé a teljes felépülést, amely csendet és nyugalmat igényel” – írta közösségi oldalán a fővárosi II. kerületének majdnem éléről távozó politikus.

Amint arról a Vasárnap.hu oldalán is olvashattak, Berg Dániel részegen balhézott és vállalhatatlanul viselkedett a Marczibányi Téri Művelődési Központban működő kávézó május végi rendezvényén. A momentumos politikus több emberrel is üvöltözött, és a hatalmát fitogtatta. Úgy tudni, nem ez volt az alpolgármester első balhéja az elmúlt időszakban – írtuk meg a Telex cikke nyomán.

Arról pedig, hogy Berg botrányáról mit is felejtettek el megemlíteni a balliberális lapok, ebben a cikkünkben részletesen beszámoltunk:

A II. kerületi alpolgármester botrányából csak a lényeget felejtették ki


Hirdetés

Vezetőkép: Berg Dániel. Fotó: MTI/Bruzák Noémi


Hirdetés

'Fel a tetejéhez' gomb