Amerikaiak is érkeztek Székelyudvarhelyre, hogy részesei legyenek a Szent Miklós-plébánia körüli régészeti feltárásnak

Székelyudvarhelyen a Szent Miklós-plébánia felújítását megelőző régészeti ásatások zajlanak a templom közelében. A feltárást a Haáz Rezső Múzeum munkatársai végzik, illetve szakgyakorlatozó, többnyire Amerikából érkező egyetemista diákok – hangzik el abban a videóban, amely csütörtökön jelent meg az Erdély TV Facebook-oldalán.
Nyárádi Zsolt régész, az ásatás vezetője a videóban elmondta, hogy 2023-ban kezdték el a munkát, akkor megtalálták a sekrestye északi falát. Ezt a feltárást idén folytatták, az elbontott gótikus szentély kiszedett alapozását kutatták, emellett pedig egy temetőre is rábukkantak.
Ismertette, hogy a 15. század végéről, a 16. század elejéről, illetve a 17. századból is több temetkezést találtak.
„Ezek mellékletekkel is rendelkeztek, rózsafüzért találtunk több sír esetében is, illetve a 17. századra jellemző hajviseleti díszeket, gyöngyös pártákat tártunk fel”
– mondta, s hozzátette: a csoporttal többnyire lezárták az ásatásokat, így a talált csontvázak, tárgyak nagy része már a laborban van, a tisztítási, illetve konzerválási folyamatok zajlanak.

A videóban kitértek arra is, hogy a Hargita megyei Patakfalván is dolgozott egy közel 20 fős csapat, ott egy középkori temető megmaradt részeit tárták fel. Nyárádi Zsolt kifejtette, hogy az új temető már szinte teljesen ráépült a középkorira, így időszerű volt az ásatás. Az antropológusok a helyszínen a csontokat gyűjtötték be, illetve tisztították meg és készítették elő a labori folyamatokra.
A szekelyhon.ro tudósításában arról is beszélt a régész, hogy a feltárt középkori templomot a jelek szerint a tizennyolcadik század második felében bontották el, majd ezt követően nagy mennyiségű földet hordtak el a helyszínről annak érdekében, hogy kialakíthassák a mai plébánia előtti teret.
Az amerikai diákokról ugyanott azt írták, hogy többségük a Dél-Floridából, illetve Ohio államból jöttek, a University of South Florida, illetve az Ohio State University képzéseiről. A Haáz Rezső Múzeum szerződésben áll egy kanadai vállalattal, rajtuk keresztül érkeztek az egyetemisták segíteni, illetve legfőképpen gyakorlatot szerezni, hiszen a tengerentúlon aligha találkozhatnak olyan, a közép- és újkor időszakából származó régészeti lelőhelyekkel, amilyenek itt, a Kárpát-medence oly’ sok pontján előfordulnak.
Ezek is érdekelhetik:
A régészeket is megrendítő lelet került elő a kiskunlacházi Árpád-kori templom feltárása során
Vezetőkép: Régészeti feltárás Székelyudvarhelyen, a Szent Miklós-plébánia közelében. Forrás: szekelyhon.ro. Fotó: Csató Andrea







