Ungváry Zsolt: Egyszerű, jó helyre kell húzni az ikszet
A magyar országgyűlés mandátumait egy úgynevezett vegyes rendszer szerint osztják ki. A listán megszerezhető 93 hely mellett 106 egyéni körzet van, ahol a legjobban szereplő jelölt nyer. A szisztéma lényege, hogy a kisebb pártok is bejuthassanak a listán elért százalékuk arányában (feltéve, hogy elérik az 5 százalékot), viszont nem alakul ki sokpárti koalíciókényszer, mert a legerősebb elviszi az egyéni kerületek többségét, ezzel stabil felhatalmazást kaphat. Így lett például 1994-ben a MSZP 33 százalékos valós támogatottságából kényelmes abszolút többség, illetve 2010 után a Fidesz vitathatatlan fölényéből rendszeres kétharmad.
Noha a körzetekben személyiségek küzdenek egymással, valójában a szavazók elsősorban a pártlogókat nézik. Ritka, hogy az egyéniben nyerők voksainak aránya markánsan különbözzék az adott helyen az országos listára leadottaktól. 1994-ben a szocialisták jószerivel bárkit indítottak, befutott. Jó példa volt erre Zuglóban a politikában viszonylag kevés nyomot hagyó Pécsi Ildikó színésznő esete, aki az akkor igazi nagyágyúnak számító Magyar Bálintot utasította maga mögé. Erre hivatkozik most a kormányváltást hirdető Tisza, mondván, felméréseik szerint a zuglói kerületben a meg nem nevezett (vagyis még el sem döntött) tiszás jelölt fölényesen nyerne, többek között az izgága Hadházy Ákost is megelőzve az ellenzéki érzelműek körében is.
Ha ez csakugyan így van, látszólag értelmetlen remek, becsületes embereket kiválasztani, mert az ikszelésnél kizárólag a párt nevét fogják figyelni, függetlenül az illető emberi-szakmai kvalitásaitól. Jó eséllyel léteznie sem kell. Tulajdonképpen – és mintha a Tisza ezt már gyakorolná is az EP-ben vagy a fővárosi közgyűlésben – elegendő egy nagyfőnök, aki, akár egy társasjátékban a megszerzett pontjai alapján, nyolc-tíz vagy akár száz ember helyett nyomhatja a gombot. Ez azonban kevéssé hasonlít arra a népképviseletre, amit annak idején elképzeltek, akik az általános választójog bevezetése mellett kardoskodtak. Talán ők is sejtették, hogy a tényleges hatalmat úgysem kell átadni az úgynevezett népnek, hiszen bár formailag az állampolgárok fognak szavazni, döntéseikben annyira befolyásolhatják és manipulálhatják őket az ehhez megfelelő anyagi és egyéb eszközökkel bíró, a háttérből irányító szervezetek, hogy a végeredmény úgyis azok szájíze szerint következik be.
A jachtozós szexbotrányba keveredett Borkai Zsolt, vagy a jogerősen elítélt, mégis újrainduló Varju László sikerei is arról tanúskodnak, hogy az embereknek tényleg alig számít a minőség. Azt gondolnánk, ha pontosan feltárja mindenki a múltját, szándékait, terveit, akkor úgyis kihullanak a rostán a közéletbe nem való alakok. Ez azonban illúzió, amit a Magyar Péter mellett komoly szerepet kapott pornószínésznő is példáz; a konzervatív tábor felhördült a lehetőségen, hogy az olasz parlamentbe annak idején bejutott (egyébként szintén magyar) Cicciolina után nálunk is legyen egy felnőttfilmes az országházban, a másik oldalt ez nem zavarja. És hát végtére is, ha a nép úgy határoz, hogy rábízza a sorsát, hát ki bírálhatná ezt felül egy demokráciában? A politikai felelősség éppen ebben különbözik a büntetőjogitól vagy akár az erkölcsitől, hogy kizárólagos értékmérője a többségi akarat. Ha öt évvel Nagy Imre újratemetése és néggyel október 23-a nemzeti ünneppé nyilvánítása után egy pufajkás ellenforradalmár lehetett a miniszterelnök, akkor hol húzhatjuk meg a határokat a jelöltek indulása előtt?
Az általános választójogra épülő parlamentáris demokrácia sajnos mára – nagy részben legalábbis – egyfajta vetélkedéssé, taktikázássá, influenszerkedéssé, színjátékká, társasjátékká vált, ahol – szinte függetlenül a valódi téttől és tartalmaktól – kizárólag a többség garantálása a fontos. Ez igaz azokra is, akiknek van víziója és programja, hiszen ezeket csak úgy tudják megvalósítani, ha hatalomra jutnak, ahhoz pedig alkalmazkodni kell a modern kor körülményeihez. Jó lenne lényeges dolgokról beszélni és vitatkozni, de egyszerűbb párszavas mémekkel és az érzelmek felkorbácsolásával machinálni, mert sokkal hatékonyabb is. Ezért aztán hiába áll az egyik oldalon egy másfél évtizedes eredményekre és irányokra épülő tapasztalat, konkrét törvények és nagyívű elképzelések, ha a puszta tagadásra legalább ilyen erős érzelmi, indulati világkép épül.
Régen azon izgulhattak a hazájukat, családjukat, jövőjüket féltők, vajon miféle nagyhatalmak, erőközpontok települnek az országra, kik próbálják majd befolyásolni az életüket, megkaparintani a javaikat. Nem nagyon tehettek ellene semmit, legfeljebb száz-százötven évente fellázadtak a történelmi igazságtalanságok ellen. Azt hihettük, ha mindenki beleszólhat a politikába, ez a veszély megszűnik, de ezek az erőközpontok ma is ugyanolyan eltökéltek és rendíthetetlenek, legfeljebb bizonyos mértékig alkalmazkodnak az új szabályokhoz. De amiképpen régen is lehetett egy ügyes államférfinak mozgástere a különböző ellenérdekelt csoportok között, hogy megőrizze az ország függetlenségét, most is, ha jól élünk az új szabályokkal, ki tudunk siklani a ránk nehezedő nyomás alól. És egyelőre egyszerűbb a dolgunk: mielőtt fegyvert kellene ragadnunk, mártíriumot vállalni, emigrálni vagy az égiekhez imádkozni, még ott van az esély, egy aprócska mozdulat.
Jó helyre behúzni az ikszet.
Ez a három párt jutna be a parlamentbe, ha most vasárnap lenne az országgyűlési választás
Vezetőkép forrása: Freepik
