Macron: Úgy döntöttem, hogy Franciaország elismeri a palesztin államot


Hirdetés

Franciaország a palesztin állam elismerését tervezi – közölte csütörtök este Emmanuel Macron francia elnök az X-en.

„Az igazságos és tartós közel-keleti béke iránti történelmi elkötelezettséghez hűen úgy döntöttem, hogy Franciaország elismeri a palesztin államot. Ezt idén szeptemberben fogom ünnepélyesen bejelenteni az ENSZ Közgyűlésében”

– írta a francia államfő hozzátéve, hogy „a béke lehetséges”, mindez pedig azon múlik, hogy ezt a franciák közösen az izraeliekkel, a palesztinokkal, valamint az európai és a nemzetközi partnerekkel megmutassák.

Macron bejegyzésében egyben hangsúlyozta, hogy sürgősen véget kell vetni a Gázai övezetben dúló háborúnak és segítséget kell nyújtani az ottani civil lakosságnak. Felhívta a figyelmet arra is, hogy biztosítani kell a Hamász palesztin terrorszervezet demilitarizálását. Kiemelte azt is, hogy szavatolni kell ezen felül a létrejövő palesztin állam életképességét is. „Nincs más alternatíva” – húzta alá.

Macron bejegyzésében megosztotta Mamúd Abbász palesztin elnöknek címzett levelét is.


Hirdetés

A francia tervet élesen bírálta Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök, mondván, egy ilyen lépés a terrorizmust jutalmazná, egyben pedig olyan veszélyeket rejt magában, hogy Iránnak egy újabb képviselőjét teremtik meg.

„Egy palesztin állam ilyen körülmények között kiindulópontja lenne Izrael megsemmisítésének – nem pedig annak, hogy békében éljenek mellette. Tegyük világossá: a palesztinok nem Izrael mellett akarnak államot, hanem Izrael helyett”

– írta az izraeli kormányfő az X-en.

Jiszráel Kac izraeli védelmi miniszter „szégyennek és a terrorizmusnak való behódolásnak” minősítette a lépést, hozzátéve, hogy Izrael nem fogja megengedni egy olyan „palesztin entitás létrehozását, amely árthatna a biztonságunknak, veszélyeztetve a létünket”.

Az Egyesült Államok is bírálta Emmanuel Macron francia elnök bejelentését a palesztin állam elismeréséről

„Ez a meggondolatlan döntés csak a Hamász propagandáját szolgálja, és visszaveti a békefolyamatot”

– írta Marco Rubio amerikai külügyminiszter csütörtökön az X közösségi platformon, hozzátéve: a lépés „pofon” a Hamász és más szélsőséges csoportok által 2023. október 7-én végrehajtott mészárlás áldozatainak.

Rubio nyilatkozata visszhangozta Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök kritikáját, aki szerint Macron lépése a terrorizmust jutalmazná.

Vezetőkép: Emmanuel Macron francia elnök. Fotó: MTI/EPA/Szilágyi Anna


Hirdetés

Forrás:
MTI
'Fel a tetejéhez' gomb