Mutatjuk, hogyan véleményezhetik az Otthon Start lakáshitel jogszabálytervezetét

Amint arról már korábban is hírt adtunk, a kormány társadalmi egyeztetésre bocsátotta a 3 százalékos otthonteremtési hitel részletszabályait tartalmazó rendeletet.
A tervezet indoklásában írtak szerint a meglévő programok és intézkedések mellett
a lakáspolitikának szüksége van egy olyan kedvező, államilag kamattámogatott, elsődlegesen nem demográfiai célú hiteltermékre, amely már rövidtávon is kézzelfogható otthonteremtési lehetőséget kínál az első lakástulajdonukat megszerezni vágyók számára.
Alakulóban vannak az új hitelprogram részletszabályai is.
Az Otthon Start hitelprogrammal egy új, államilag támogatott otthonteremtési hiteltermék kerül a piacra egy államilag kamattámogatott, jelzálog fedezetű, forint alapú kölcsön formájában. A kölcsön felvevőjének nem kell házasnak lenni, és nincsen gyermekvállalási kötelezettség sem. Az Otthon Start hitelprogram egy jelentős kölcsönösszeget (maximum 50 millió forint, 25 éves futamidővel, fix 3 százalék ügyfélkamattal) biztosít.
A program lehetővé teszi, hogy a kölcsönt igénylő fizetési képességének növelésére adóstársat vonjon be.
A kölcsön felhasználása célhoz kötött, az igénylési feltételeket teljesítő ügyfelek új vagy használt ingatlan vásárlására, építésére fordíthatják a kölcsön összegét. A szerzett lakás ára legfeljebb bruttó 1,5 millió forint lehet négyzetméterenként. A hitelprogram keretében szerzett lakás vételára legfeljebb 100 millió forint, lakóépület vételára vagy bekerülési költsége legfeljebb 150 millió forint lehet.
Fontos, hogyha valakinek van vagy volt 50 százalék feletti tulajdonrésze lakóingatlanban, az nem minősül feltétlenül kizáró oknak hiteligényléskor. A haszonélvezettel szerzett ingatlan sem számít. Házastársak esetén elég, ha az egyik fél megfelel a feltételeknek.
Tudni kell azt is, hogy legalább 2 év társadalombiztosítási (TB-) jogviszony szükséges a hitelfelvétel előtti időszakban. Ez keletkezhet munkaviszonyból vagy nappali tagozatos iskolai jogviszonyból is, de akár a külföldi TB és tanulmány is elfogadható, ha a hitelfelvevő magyar állampolgár. A munkaviszonyból származó TB-jogviszony kapcsán lényeges megjegyezni, hogy a hiteligényléstől számítva az utolsó 180 napban nem lehet álláskeresési járadékon a kölcsön felvevője.
S ami most, a következő napokban a legfontosabb, hogy a szeptembertől induló Otthon Start hitelprogram véleményezhető, bárki közölheti a kormánnyal sajátos helyzetét, s a beérkező véleményeket lehetőség szerint beépítik a végleges jogszabálytervezetbe. A kormany.hu-n található tájékoztatás szerint a társadalmi egyeztetés során a véleményeket 2025. július 29-ig várjuk, a tarsadalmiegyeztetes@me.gov.hu e-mail címen. Ha vannak, fogalmazzák meg és küldjék el észrevételeiket!
Mit szólnak hozzá? A kormány társadalmi egyeztetésre bocsátotta az Otthon Start részletszabályait
Vezetőkép: illusztráció. Fotó forrása: Freepik







