Hun kori korsók kerültek elő Kelet-Magyarországon!


Hirdetés

A hun kor sötét, vagyis szinte ismeretlen korszak a régészetben Istvánovits Eszter régész szerint, aki pénteken óriási, fogalmazhatunk úgy is, hogy fényes régészeti, hun kori felfedezéséről számolt be a nyíregyházi Jósa András Múzeum Facebook-oldalán.

A poszthoz mellékelt fényképek tanúsága szerint a feltárás bő egy hónappal ezelőtt készült, a feldolgozó, dokumentáló tudományos munka időbe telik, vélhetően ezért jelentkezett most a múzeum a szenzációs eredménnyel.

„Igazi szenzáció! A vérbeli régészek szeretnek ásni! Csupa izgalom, csupa várakozás… Ha pedig így van, szeretnek róla mesélni is. Nem véletlen, hogy gyakran olvashatunk régészeti szenzációról. De nem mind arany, ami fénylik: nem minden feltáráson akad szenzáció. Sőt! Ritka madár az” – vezette fel mondanivalóját Istvánovits Eszter.

Azzal folytatta, hogy a Jósa András Múzeumnak most tényleg igazi szenzációról számolhat be. Előbb a helyszínt adta meg:


Hirdetés

„Már a helyszín is izgalmas. Szatmár megyét Trianonnal kettéosztották, nagyobbik részét Romániához csatolták. A Magyarországon maradt harmad régészetileg fehér folt a mai napig. A szenzációs lelőhely pedig itt, Szatmárban fekszik, Porcsalma határában”

– ismertette.

A bejegyzésben hozzátette, hogy a 49-es autóút építését megelőzően Jakab Attila régész csapata dolgozott a területen.

„Előkerült egy korsó. A verdikt: ez bizony hun kori. Ha Szatmár fehér folt a régészetben, a hun kor a sötét idő. Szinte semmit nem tudunk róla, kik laktak akkoriban ‒ az V. században ‒ errefelé. Aztán jött a további meglepetés: egy korsó, két korsó, három korsó… Tízig meg sem álltak”

– részletezte a felfedezést Istvánovits Eszter.

Forrás: Facebook. Jósa András Múzeum

Összehasonlításképp megjegyezte, hogy a Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye területéről eddig csupán 14 ilyen korsó került elő mindösszesen.

A most megtalált korsó többsége ép. „Pontosabban nem ép, a peremük ‒ mindnek, kivétel nélkül ‒ csonka. Lehet ez véletlen? Aligha!” – tette hozzá. S hogy ez mit jelent?

„Ezek bizony áldozati leletek!”

– jelentette ki.

Egy hatalmas gödör közepén pedig egy ló teljes csontvázát is megtalálták.

„Nem arany, nem fénylik, de igazi szenzáció! Hasonló lelőhely még soha, sehol nem volt. Igazi unikum!”

– fogalmazott a bejegyzés végén Istvánovits Eszter.

Forrás: Facebook. Jósa András Múzeum

Ezek is érdekelhetik:

Bronzkori kutyát is találtak a régészek a csákberényi ásatáson

Régészeti ásatás kezdődött a szegedi Huszár Mátyás rakparton – 1879-es, boltíves falmaradványt találtak

Vezetőkép: Hun kori korsókat találtak régészek Szatmárban, Porcsalma határában. Forrás: Facebook. Jósa András Múzeum


Hirdetés

'Fel a tetejéhez' gomb