Juhász Hajnalka: Magyar Péter egy politikai celeb, aki botránykeltéssel próbál a felszínen maradni


Hirdetés

Nagyon sokan fognak csalódni az elkövetkezendő időszakban Magyar Péterben és a Tisza Pártban – mondta a Vasárnap.hu-nak Juhász Hajnalka, a Kereszténydemokrata Néppárt alelnöke, aki szerint a Tisza Párt egyre inkább kontrollt vesztett, nárcisztikus vezetőjét a párttársai sem fogják tudni sokáig elviselni.

– Mit gondol Magyar Péter hétfői repteres elszólásáról? A támogatói számára mennyire lehet valódi, kormányképes alternatíva, aki egy ilyen helyzetben így viselkedik?

– Amikor rengetegen dolgoznak azon Magyarországon, hogy elhárítsák a vihar okozta károkat, szerintem rendkívül visszás és nagyon rossz jellemre vall az, hogy valaki ebből politikai hírt akar kovácsolni. Végül, mivel a saját követői táborának tagjai sem értettek vele egyet, eltávolította ezt a posztot. Az elmúlt időszakban nemcsak az látható, hogy egy egyszemélyes párt a Tisza Párt, hanem az is, hogy gyakorlatilag Magyar Péterről szól a Tisza Párt politikai kommunikációja. Szerintem nagyon sokan fognak csalódni az elkövetkezendő időszakban Magyar Péterben és a Tisza Pártban, és egyre látványosabb lesz az, hogy ezek a Facebook-posztolások nem valódi politikai üzenetek, hanem egy egyszemélyes párt, egy ember építéséről szólnak majd. Szerintem – ahogyan kezdtem is –,

a legvisszásabb, a leghiteltelenebb dolog, hogyha valaki egy ilyen óriási erejű vihar után, amelynek következményeként a katasztrófavédelem, a tűzoltók, a MÁV, a Magyar Közút és az áramszolgáltatásokért felelős cégek dolgozói erőn felül mindent megtettek, hogy elhárítsák a károkat, akkor valaki kitesz egy olyan posztot, ahol öltönyben, magát reklámozva a repülőtérnél oktatja a szakembereket, hogy mit nem csináltak jól.

Valódi politikus és politikai celeb között óriási különbség van, a valódi politikus a problémát akarja megoldani, a politikai celeb botránykeltéssel próbál a felszínen maradni teljesítmény nélkül. Ez nagyon hitelpusztító, de lassan már nincs hová jobban pusztítani az ő hitelességét.


Hirdetés

– A Fővárosi Közgyűlésben történtek kapcsán is felmerül a kérdés, hogy vajon mekkora szabadsága van a Tisza Pártban Magyar Péteren kívül bárki másnak? A hétfői esetre visszatérve: a párttársai, tanácsadói nem szólhattak neki a poszt kirakása előtt, csak utólag?

– Én olyan személyiségnek látom, aki nárcisztikus, öntörvényű, aki nem fogadja el a kritikát, és aki a saját fényében szeret fürdőzni. Egyszemélyes hatalmat gyakorol a Tisza Pártban, utasításai és előre lediktált sms-ek alapján „működik” a párt. Ennek az lesz a következménye, hogy nem lesz kontroll és visszacsatolás, aminek már látjuk a nagyon komoly jeleit. Az, hogy a Fővárosi Közgyűlésben elindultak a lemondások, az annak is a jele, hogy ez a párt nem lesz tartósan működőképes, mert ahogyan a volt feleségét, Varga Juditot megfélemlítette, zsarolta és sakkban tartotta, szerintem ugyanazt a forgatókönyvet próbálja meg a Tisza Pártnak a működésére is ráhúzni. Nem tud ebben a tekintetben változtatni, és ugyanazokat a zsarolásos és félelemben tartásos módszereket használja, amelyeket a volt feleségével szemben is. Ennek következményeként szerintem maga a Tisza Párt is teljes mértékben szét fog esni. A főváros egy tipikus példája annak, hogy adott esetben, ha egyáltalán kiépítené vagy kiépítette volna országos szinten a pártot, azokkal az emberekkel, akikben gondolkodik, ezek a személyek sem fogják bírni azt a nyomást, öntörvényűséget és nárcizmust, ami Magyar Pétert alapvetően jellemzi.

– Más téma. Zsigmond Barna Pállal beszélgetett a napokban egy podcastben arról, hogy az Európa Tanácsban csökken az érdeklődés a nemzeti kisebbségek védelme iránt. Hogy látja, mi ennek az oka és visszafordítható-e ez a folyamat?

– Ami a legfontosabb ezzel kapcsolatban az, hogy az Európa Tanács a második világháború után azért jött létre, hogy többek között a nemzeti kisebbségi jogokat és az emberi jogokat támogassa. Az volt a meggyőződése az alapító atyáknak, hogy akkor lehet tartós béke, ha például a nemzeti kisebbségek jogai azon a területen, ahol élnek, garantálva vannak. Az elmúlt időszakban liberális többség jelent meg az Európa Tanácsban: rendkívül drasztikus és látványos módon elterelték a figyelmet a nemzeti kisebbségek jogairól. A szexuális jogok, a szexuális identitás és a szexuális kisebbségek jogaira helyezték át a hangsúlyt. Ez nem jó irány, ezt meg kell állítanunk!

Ennek kapcsán arról a jó hírről számolhatok be, hogy az Európa Tanácsban is egyre több a konzervatív – ott a Patriótákhoz hasonló konzervatív frakcióban vagyunk –, és egyre többen csatlakoznak a konzervatív frakcióhoz, tehát a hangsúly fokozatosan visszaterelődhet.

A másik, hogy Alain Berset, az Európa Tanács új főtitkára svájciként jól érti a nyelvhasználathoz és az anyanyelvhasználathoz való jog értékét. Számtalanszor felhozzuk neki ezt a témát, nem hagyjuk kihűlni. Nemcsak a nemzeti egység, az egységes magyarságban gondolkodás miatt fontos kiállni a nemzeti kisebbségek jogainak védelme mellett, hanem azért is, mert az Európa Tanács az egyetlen szervezet, ami kisebbségvédelmi rendszerrel rendelkezik. Az Európai Uniónak nincsen kisebbségvédelmi rendszere, nincsenek olyan intézményei, amelyek ezt monitorozzák és védik, csak akkor vizsgálják, amikor egy ország megkezdi az uniós csatlakozási tárgyalásokat, illetve e folyamat közben, annak lezárásáig. Amikor egy ország az Unió tagjává válik, akkor a kisebbségvédelmi kérdéseket visszalökik az Európa Tanácshoz, noha a két intézményrendszer között ilyen tekintetben nincsen kapcsolódási pont. Az egyik nem ellenőrizheti a másikat, nincs alá-fölérendeltség. Vagyis kulcskérdés, hogy az Európa Tanácsba visszahozzuk ezt a témát. Egyébként annyi jó hírem van, hogy az Európa Tanács legutóbbi parlamenti közgyűlésén – ahol kérdéseket lehetett feltenni a főtitkárnak –, amikor feltettem azt a kérdést, hogy az általa tervezett úgynevezett demokráciacsomagban foglalkozik-e az Európa Tanács a nemzeti kisebbségekkel, azt az ígéretet kaptam, hogy igen, mindenképpen fontos téma lesz a jövőben. Tehát lehet, hogy egy új főtitkár és a növekvő konzervatív politikusok száma, ha nem is rövidtávon, de közép- vagy hosszútávon fordulatot hozhat, és visszatérünk az eredeti célkitűzésekhez!

Karácsony Gergely főpolgármester arról posztolt kedden este, hogy Ursula von der Leyennél járt és köszönetet mondott neki a Budapest Pride kapcsán. Nemrég Hadja Lahbib, az Európai Unió humanitárius segítségnyújtásért és válságkezelésért felelős biztosa járt Magyarországon, és beszámolt arról, hogy másfél milliárd euró áll rendelkezésre hasonló genderérzékenyítő kampányokra. Lehet-e új szövetségeseket találni Európában, hogy a woke propaganda legalább középtávon visszaszoruljon?

– Minimum két eszközünk van arra, hogy ebben középtávon fordulatot érjünk el. Az egyik az az, hogy a Patrióták már a létrejöttekor a harmadik legerősebb frakciót képezte az Európai Parlamentben. És ha most újból felidézem és átugrok az Európa Tanácsra, akkor el tudom mondani, hogy a két héttel ezelőtti Parlamenti Közgyűlésünk idején is voltak új belépők a Konzervatívok és Patrióták frakciójába.

Jöttek németek és osztrákok, ami annak az előjele, hogy már mindenki fuldoklik az LMBTQI-szexuális kisebbségi jogok témától, ami a liberálisok számára mindenek feletti prioritást élvez,

és nem a gyerekvédelemre koncentrálnak, hanem a szexuális jogokra. Ezért minél többen vagyunk az Európai Unióban a Patrióták, az Európa Tanácsban a Konzervatívok és Patrióták frakciójában, annál nagyobb hangunk és erőnk lesz, hogy ezt a folyamatot lassítsuk, megállítsuk és aztán pedig előtérbe helyezzük az alapvető emberi jogokat, amelyekre ezek a nemzetközi szervezetek létrejöttek. A másik fontos dolog, hogy ez azért középtávon reális és esélyes alternatíva, mert bár most túl vagyunk egy európai parlamenti választáson, de az egyik választás követi a másikat: nekünk arra kell felkészülnünk, hogy a jelenleg túlreprezentált liberális intézményvezetés esetét meg tudjuk változtatni, és olyan bizottsági elnök irányába fektessük be a lobbitevékenységünket, a politikai erőnket, az ambícióinkat, hogy maguk az intézményrendszerekben szerepet játszó vezetők személye változzon. Onnantól kezdve ezek a témák nyilván sokkal inkább háttérbe sorolódnak, és olyan fontos témák kerülnek előtérbe az Európai Unióban, mint a gyermekvédelem, a nemzeti kisebbségek jogai, a biztonság, a stabilitás, a gazdasági versenyképesség kérdése, a nyugat-balkáni bővítés ügye. Nekünk ez a nagy feladatunk, és hadd jegyezzem meg itt azt, hogy ezért

kulcsfontosságú a ’26-os országgyűlési választás is. Ha azt az üzenetet kapja Európa Magyarországról, hogy újból győzött az a Fidesz-KDNP, amely szövetség sem a migrációban, sem a genderkérdésekben, sem a békepártiság kérdésében nem engedett egy jottányit sem, az az erődemonstráció és stabilitás növelni fogja azoknak a politikusoknak a számát, akik keresik a helyüket az Európai Unióban, mert már nem érzik magukat jól a Néppártban, de még nem elég bátrak ahhoz, hogy elinduljanak a Patrióták irányába.

Szerintem kulcsfontosságú, hogy lássák azt, hogy Orbán Viktor egy olyan politikai erőt képez, amit nem lehet lecserélni egy bábkormány tervével, a Tisza Párttal. Amíg Orbán Viktor hazánk miniszterelnöke, addig Európának van reménye a változásra, visszatérni az erős nemzetállamokból álló versenyképes Európa felé.

Kapcsolódó:

Vejkey Imre szerint Magyar Péterből hiányzik a valóság észlelésének képessége

Karácsony Gergely köszönetet mondott Ursula von der Leyennek a Pride miatt

Szili Katalin: Az unióban a bevándorló közösségek ügyét nem választják el az őshonos nemzeti kisebbségek ügyétől

Vezetőkép: Juhász Hajnalka, a Kereszténydemokrata Néppárt alelnöke. Forrás: KDNP


Hirdetés

'Fel a tetejéhez' gomb