Brüsszel semmibe veszi a magyarok véleményét

Az elmúlt időszak magyar véleménynyilvánításait folyamatosan igyekeznek lesöpörni az asztalról.
Nincs olyan ok, amely megakadályozná Ukrajnát abban, hogy elindítsa az Európai Uniós csatlakozási folyamatot – erről beszélt a napokban az Európai Bizottság szóvivője, aki ehhez hozzátéve kifejtette azt is, hogy a Voks 2025 és annak eredménye magyar belügy, ők azzal nem foglalkoznak. Brüsszel tehát próbál úgy tenni, mintha nem történt volna semmi, mintha a magyarok nem fejezték volna ki teljesen egyértelműen, hogy nem kérnek keleti szomszédunk gyorsított Uniós csatlakkozásából. Továbbra is nyomást próbálnak gyakorolni a magyar kormányra annak érdekében, hogy változtassa meg az álláspontját és menjen szembe az emberek akaratával.
Csakhogy ezt a polgári kormány nem fogja megtenni, ahogyan eddig sem tette. Brüsszelben tehát nem maradt más lehetőség, mint a jelenlegi kabinet eltávolítása.
Merthogy az emberek véleménye már réges-régen nem érdekes. Hiába szenved egész Európa a szankcióktól és a magas energiaáraktól, a Bizottság tovább erőlteti azokat. Hiába kérdőjelezik meg egyre több országban Ukrajna támogatásának szükségességét, Brüsszel továbbra is folytatja ezt a gyakorlatot.
Persze mi, magyarok nem most, a Voks 2025 eredményének látványos ignorálásakor szembesültünk először azzal, hogy Brüsszelben egyáltalán nem számít, mit gondolnak az emberek. Ékes példája volt ennek az idei Pride körüli hercehurca is. Ne felejtsük el, a magyarok ebben is egységes és világos álláspontra jutottak, amikor a 2022-es népszavazáson majdnem 3,7 millió ember utasította el a genderpropagandát és annak iskolába történő bevitelét. Ugyanakkor hiába születtek meg a témával kapcsolatos kormányzati döntések ezen egyértelmű felhatalmazás alapján, a Bizottság részéről folyamatos támadás éri őket. Ahogyan a Pride előtt is egy nyílt genderpárti nyomásgyakorlást láthattunk, amikor Ursula von der Leyen felszólította a hatóságokat, hogy tegyék lehetővé a vonulást.
Amelyet most óriási sikerként próbálnak eladni, holott a részvevők száma töredéke volt annak, mint amennyien a 2022-es voksoláskor nemet mondtak a genderpropagandára.
Brüsszel szemét persze már a 2016-os, migrációról szóló népszavazáson is nagyon szúrta, hogy az Orbán-kormány az ország életét hosszú távon meghatározó ügyekben kikéri az emberek véleményét. Már ekkor hallhattunk olyan hangokat az akkori bizottsági elnöktől, Jean-Claude Junckertől és más nyugat-európai politikusoktól, hogy a népszavazások feleslegesek és igenis vannak olyan ügyek, amelyekben nem érdemes megkérdezni az emberek véleményét. Pedig kedves nyugati politikusok, ez a demokrácia! Ez az a demokrácia, amelyet oly sokszor számonkérnek a magyar kormányon. Persze tudjuk, ha van rajta sapka az a baj, ha nincs, akkor az.
Merthogy valójában minden kritika és aggály mögött az húzódik meg, hogy a brüsszeli elitet borzasztóan zavarja, hogy a magyar kormány a legfontosabb ügyekben nem veszi át kritika nélkül az ottani álláspontot, hanem a magyarok véleményét képviseli.
Nem véletlen, hogy egyre jobban szeretnének ezen változtatni és erre a feladatra meg is találták Magyar Pétert.
Neki és a Tisza pártnak nem lenne más feladata, minthogy idehaza képviselje a brüsszeli fősodor álláspontját és végrehajtsa annak akaratát – bármit is gondolnak arról a magyarok. Ennek kell ellenállnunk, ha meg akarjuk őrizni a szuverenitásunkat és azt a jogot, hogy mi magunk dönthessünk arról, hogyan akarjuk élni az életünket.
Kapcsolódó:
Deutsch Tamás szerint világbotrány, hogy Weberék nem függesztették fel Magyar Péter mentelmi jogát
Nagy István: Brüsszel arra készül, hogy elárulja az európai gazdákat (VIDEÓ)
Vezetőkép: Magyar Péter, a Tisza Párt EP-képviselője és Tarr Zoltán, a párt EP-delegációjának vezetője sajtótájékoztatót tart Strasbourgban a júniusi választások eredményeképpen létrejövő Európai Parlament (EP) alakuló ülésének napján, 2024. július 16-án. Fotó: MTI/Purger Tamás








