Rétvári Bence: A 20. század legnagyobb szenvedéseit Magyarországon külföldről hozott ideológiák okozták, és mindig voltak ennek barna vagy vörös kiszolgálói
Az ország függetlensége közös értékünk, amelyre vigyáznunk kell!

Az ország függetlensége, ami minden másnak a biztosítéka, közös értékünk, amelyre vigyáznunk kell – jelentette ki a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára a kuláküldözés áldozatainak emléknapja alkalmából Kecskeméten tartott megemlékezésen hétfőn.
Ne feledjük, hogy a 20. század legnagyobb szenvedéseit itt, Magyarországon külföldről hozott ideológiák okozták, és mindig voltak ennek barna vagy vörös kiszolgálói”
Magyarul, hogy megszégyenítsék, akár börtönbe is juttassák, lesöpörjék a padlását, beszolgáltatási kötelezettséget írjanak neki elő, vagyis hogy tönkretegyék anyagilag és emberileg egyaránt”
A kommunista diktatúra teljes kiszolgáltatottságra törekedett, hogy senkinek semmilyen tulajdona ne legyen, mindenki az államtól, a kommunista párttól függjön

MTI/Bús Csaba
Ahogy Rákosi mondta, „a kulák kulák marad, listával vagy lista nélkül is”, így próbálta az embereket azok ellen uszítani, akik korábban szorgalommal, kitartással, önmaguk fenntartásához szükséges vagyontermelő eszközt fel tudtak halmozni
ezért is kell emlékeznünk erre az időszakra, ezekre az igazságtalanságokra, és éppen ezért „minden nap minden nemzedéknek az ország függetlenségéért tennie kell, mert a közös szabadságunk az országunk szuverenitása, az országunk függetlensége”.

Varga László nyugalmazott református püspökhelyettes, az emléknap kezdeményezõje beszédet mond a kuláküldözés áldozatainak emléknapja alkalmából tartott megemlékezésen a kecskeméti Lestár téren 2025. június 30-án.
MTI/Bús Csaba







