Közleményt adott ki a rendőrség: a Budapest Pride szervezői nem egyeztettek velük

A szervezők nem egyeztettek a rendőrséggel a Budapesti Büszkeség (Budapest Pride) elnevezésű, szombatra meghirdetett rendezvényről; a szervezőké a felelősség – közölte az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) Kommunikációs Szolgálata csütörtökön a rendőrség honlapján.
A rendelkezésre álló adatok alapján a rendőrség továbbra is a gyülekezési jogról szóló 2018. évi LV. törvény hatálya alá tartozó gyűlésnek tartja az eseményt, és azt megtiltott gyűlésnek tekinti
A szombati időjárás és a várhatóan nagyszámú tömeg együttesen kockázatot rejt magában
A rendőrséggel való együttműködés hiányát jelenti az is, hogy a szervezők a megtiltott gyűlés továbbszervezésével nem vették figyelembe, hogy a tervezett helyszínen, azonos időben több, a gyülekezési hatóság által már tudomásul vett gyűlés is zajlik majd
Kitértek arra: a hatóság vizsgálni fogja a szervezésben részt vevő valamennyi személy büntetőjogi felelősségét. „A gyűlés biztonságának fenntartása szervezői felelősség. A rendőrség a gyűléssel kapcsolatban a rendőrségi törvényben meghatározott feladatait maradéktalanul teljesíteni fogja”






