Így ünnepelték a rendőrök a kábítószer ellenes világnapot – elfogtak egy férfit, akinél 70 millió forint értékű marihuána volt


Hirdetés

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) egy 53 éves férfi ellen indított eljárást, aki 14 kilogramm, 70 millió forint értékű marihuánát tárolt és szállított Budapesten.

A KR NNI azt közölte csütörtökön a police.hu oldalon, hogy a pécsi egységük még januárban kezdte meg a nyomozást egy büntetett előéletű férfi ellen, miután arról érkeztek információk, hogy rendszeresen hoz be kábítószert külföldről Magyarországra.

A nyomozás során beigazolódott, hogy a férfi a Budapesten bérelt raktárában helyezte el a szállítmányokat – tették hozzá.

Mivel nem volt kizárható, hogy a férfi fegyverrel rendelkezik, a KR NNI felkérésére az elfogást a Terrorelhárítási Központ műveleti egysége hajtotta végre június 19-én, miközben egy újabb csomagot vitt a raktárból az autójához.

A nála lévő zsákban két kábítószer-csomagot találtak, tárolójában pedig további huszonkettőt – írták, hozzáfűzve, hogy a biztonsági kamerák szerint a bérlő április és június között legalább 23 alkalommal járt a raktárnál.


Hirdetés

Közölték azt is, hogy a gyanúsított több néven követett már el bűncselekményeket Magyarországon, Spanyolországban és Ausztriában.

Tekintettel a bűncselekmény kiemelkedő súlyára, a gyanúsított előéletére, külföldi kapcsolataira és szökésének veszélyére, kezdeményezték a kábítószer-kereskedelem bűntettének megalapozott gyanúja miatt őrizetbe vett férfi letartóztatását, amit a bíróság elrendelt.

A rendőrök a vagyonvisszaszerzés során 2 autót, pénzt és nagy értékű karórákat foglaltak le – közölték.

Kapcsolódó:

Horváth László: Magyarországon nincs helye sem a kábítószeriparnak, sem a kábítószer-bűnözésnek (VIDEÓ)

Vezetőkép forrása: Youtube/PoliceHungary

 


Hirdetés

Forrás:
MTI
'Fel a tetejéhez' gomb