Vicsek Annamária szerint az Európai Parlament újra cserbenhagyta a magyar egyetemistákat


Hirdetés

Az Európai Parlament Kulturális és Oktatási Szakbizottságában szavazott az Európai Egyetemi Szövetségekről szóló jelentésről. Vicsek Annamária, a Fidesz-KDNP EP-képviselője, a Patrióták Európáért Frakció tagja a jelentés kapcsán kiemelte: ,,A cél eredetileg az egyetemek közötti együttműködés erősítése lett volna, de e helyett a baloldali többség arra használta a jelentést, hogy Magyarországot támadja.”

,,Az általam benyújtott módosítást, amely felszólította azt, hogy hagyjon fel a magyar egyetemisták jogszerűtlen és megkülönböztető kizárásával az Erasmus+ programból Európai Bizottság elutasításra került a baloldali többség miatt. Ahelyett, hogy kiálltak volna a magyar egyetemisták mellett, csatlakozik az Európai Bizottsághoz, hogy a politikai zsarolás részévé tegyék a programba való visszatérést” – mondta el a jelentés kapcsán Vicsek.

Továbbá a jelentés más elemei is aggályosak, például a közös „európai diplomát” sürget, ami megkérdőjelezi a szuverenitását és ideológiai feltételeit a részvételhez. Különösen aggasztó az is, hogy a tagjelölt országok felsőoktatási intézményei – például Szerbia – csak akkor csatlakoznak a kezdeményezéshez, ha „megfelelnek” bizonyos brüsszeli értékeket, a kisebbségi felsőoktatás pedig teljesen láthatatlan marad.”

.- tette hozzá Vicsek Annamária.

Ez így nem az akadémiai szabadságról, hanem a központosításról szól. Ezért nem támogattam a jelentést elfogadását”


Hirdetés

– húzta alá.

 

Forrás: Vicsek Annamária sajtóközleménye

'Fel a tetejéhez' gomb