Terjed az ukrán bűnözés – ezúttal 20 millió forintot csalt ki egy idős férfitől egy társaság


Hirdetés

Elfogtak egy ukrán férfit, aki társaival 20 millió forintot csalt ki egy idős férfitől; a pénzt a rendőrök megtalálták a csalónál – közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság szerdán a police.hu oldalon.

Azt írták, hogy még májusban egy idős budapesti férfit hívott fel egy ismeretlen nő, és kibernyomozó rendőrnek adta ki magát: azt állította, hogy a férfi bankszámláját illetéktelenek próbálták meg feltörni, ezért hamarosan ismét jelentkezni fog.

Néhány nappal később a csaló újból felhívta a sértettet, és arra kérte, hogy vegyen fel 20 millió forintot a számlájáról, mert azt megfigyelés alatt tartják, majd adja át valakinek. A hívó egy előre megbeszélt jelszót és személyleírást is adott, hogy kinek kell átadni az összeget egy állami intézmény előtt.

Az idős férfi június elején felvette a kért összeget, majd az előzetesen egyeztetett jelszó bemondása után átadta a megadott személyleírásnak megfelelő férfinak a pénzt egy borítékban, abban a hiszemben, hogy vagyonát biztonságba helyezte.

A BRFK nyomozói elfogták a pénzt átvevő férfit és megtalálták nála a 20 millió forintot, a pénzt azóta az idős férfi visszakapta – közölték, hozzátéve, hogy az ügy további szereplőinek, köztük a telefonáló nőnek az azonosítása és felkutatása jelenleg is tart.

A BRFK XI. Kerületi Rendőrkapitánysága büntetőeljárást indított a pénzt átvevő ukrán állampolgár ellen, és további gyanú merült fel arra, hogy a férfi tavasszal két online vásárló – ez idáig ismeretlen személy által megszerzett – bankkártyaadataival vett fel ATM-automatákból pénzt; egyszer 87 000, míg egy másik esetben 95 000 forintot.

A kerületi nyomozók információs rendszer felhasználásával elkövetett csalás bűntett, valamint pénzmosás bűntettének gyanúja miatt hallgatták ki a 19 éves férfit, akit őrizetbe vettek és kezdeményezték letartóztatását – áll a közleményben.

Kapcsolódó:

Rétvári Bence: Magyarországon évente 600-800 bűncselekményt követnek el ukrán állampolgárok, közülük 200-400 börtönben van

Vezetőképünk illusztráció. Forrás: Freepik

Forrás:
MTI
'Fel a tetejéhez' gomb