Hölvényi György: Nem verseny, hanem szoros együttműködés kell a NATO-val


Hirdetés

Az Európai Unió biztonság- és védelempolitikájának nem szabad versenyeznie a NATO-val, hanem szoros együttműködésre kell törekednie vele – hangsúlyozta közösségi oldalán Hölvényi György szerdán, azzal kapcsolatban, hogy Európai Parlamentben a jövő heti NATO-csúcstalálkozóról vitáznak – olvashatjuk a Kereszténydemokrata Néppárt hivatalos oldalán.

A NATO a kollektív védelem elsődleges szervezete, amelyen belül az európai pillér megerősítése a reális cél

– szögezte le a KDNP EP-képviselője. Rámutatott:

Magyarország aktívan részt vesz a NATO tevékenységében, így a nemzetközi missziókban és regionális védelmi kezdeményezésekben, valamint komoly szerepet játszik a NATO keleti szárnyának megerősítésében.

A jövő heti csúcstalálkozó középpontjában a szövetségesek védelmi képességeinek növelése áll. Hazánk teljesíti a két százalékos GDP arányos védelmi kiadásokra vonatkozó küszöbértéket és kész a nagyobb anyagi áldozatvállalásra is – közölte Hölvényi György. Hozzáfűzte,


Hirdetés

mostanra egyértelművé vált, hogy szükség van az erősebb védelemhez és biztonsághoz kapcsolódó beruházásokra, azonban mindezt fokozatos és gazdaságilag fenntartható módon kell megvalósítani.

Kapcsolódó:

Hölvényi György: Európa megfelelő védelméhez erős uniós tagállamokra és erős nemzeti haderőre van szükség

Hölvényi György: Egyre több országban kerülnek kormányra a Patrióták

Vezetőkép forrása: Facebook/Hölvényi György

Forrás:
kdnp.hu
'Fel a tetejéhez' gomb