Leó pápa Úrangyala imája a sportról és a béke építéséről szólt


Hirdetés

A sportolóknak a Szent Péter bazilikában tartott jubileumi szentmiséje után Leó pápa a téren körüljárva köszöntötte a híveket, majd a bazilika előterében tartotta meg az Úrangyala imát – számolt be róla közösségi oldalán a Vatican News.

Azt írják, a Szentatya beszédében leszögezte, hogy a sport a béke építésének egyik módja, mert a tisztelet és a méltányosság iskolája, amely a találkozás és a testvériség kultúráját gyarapítja. Arra kérte a pápa a sportolókat, hogy tudatosan gyakorolják ezt a stílust, szembeszállva az erőszak és az elnyomás minden formájával.

„Éppen most fejeztük be a sport jubileumának szentmiséjét és örömmel köszöntök mindenkit, minden korosztályt és mindenféle háttérrel rendelkező sportolót! Arra buzdítalak benneteket, hogy a sporttevékenységet, még versenyszinten is, mindig az ingyenesség szellemében, a szó nemes értelmében vett „játékos” szellemben éljétek meg, mert a játékban és az egészséges örömben az emberi személy hasonlít Teremtőjére. Szeretném azt is hangsúlyozni, hogy a sport a béke építésének egyik módja, mert a tisztelet és a méltányosság iskolája, amely a találkozás és a testvériség kultúráját gyarapítja. Arra bátorítalak benneteket, hogy tudatosan gyakoroljátok ezt a stílust, szembe szállva az erőszak és az elnyomás minden formájával”.

Ima a háború sújtotta térségekért

A mai világnak nagy szüksége van erre! Sok fegyveres konfliktus van. Mianmarban a tűzszünet ellenére a harcok folytatódnak, és a polgári infrastruktúrában is károkat okoznak. Felszólítom az összes felet, hogy lépjenek a befogadó párbeszéd útjára, amely az egyetlen olyan út, amely békés és stabil megoldáshoz vezethet. Június 13-ról 14-ére virradó éjjel a nigériai Benue államban, Gouma helyi közigazgatási területén fekvő Yelwata településen szörnyű mészárlás történt, amelyben mintegy kétszáz embert öltek meg különös kegyetlenséggel, akiknek többsége a helyi katolikus misszió által befogadott belső menekült volt. Imádkozom, hogy a biztonság, az igazságosság és a béke uralkodjon Nigériában, ebben a szeretett országban, amelyet az erőszak különböző formái annyira sújtanak. És különösen imádkozom Benue állam vidéki keresztény közösségeiért, akik állandóan az erőszak áldozatai. Gondolok a Szudáni Köztársaságra is, amelyet több mint két éve pusztít az erőszak.

Szomorú hírt kaptam Luke Jumu, El Fasher plébánosának haláláról, aki egy robbantás áldozata lett. Miközben imádkozom érte és az összes áldozatért, újból felhívom a harcoló feleket, hogy hagyják abba, védjék meg a civileket és kezdjenek párbeszédet a békéért. Sürgetem a nemzetközi közösséget, hogy fokozza erőfeszítéseit, hogy legalább az alapvető segítséget nyújtsa a súlyos humanitárius válság által súlyosan érintett lakosságnak. Továbbra is imádkozunk a Közel-Kelet, Ukrajna és az egész világ békéjéért


Hirdetés

– kérte a Szentatya.

Fiatal kongói vértanú boldoggá avatása a Falakon kívüli Szent Pál-bazilikában

Ma délután a Falakon kívüli Szent Pál-bazilikában boldoggá avatják Floribert Bwana Chui fiatal kongói vértanút. Huszonhat éves korában ölték meg, mert keresztényként szembe szállt az igazságtalansággal, és megvédte a kicsiket és a szegényeket. Tanúságtétele adjon bátorságot és reményt a Kongói Demokratikus Köztársaság és egész Afrika fiataljainak!

Boldog vasárnapot mindenkinek! Nektek, fiataloknak pedig azt mondom: várom, hogy másfél hónap múlva találkozzunk a jubileumi ifjúsági találkozón! Szűz Mária, a Béke Királynője járjon közben értünk.

Kapcsolódó:

Leó pápa a Sport jubileumán: A szeretet mindennapi edzése visz közelebb a győzelemhez

Vezetőkép forrása: Facebook/Vatican News

Forrás:
Vatican News
'Fel a tetejéhez' gomb