Amerikai katona halt meg egy magyarországi hadgyakorlaton

A Steppe Archer elnevezésű nemzetközi katonai gyakorlat során június 5-én egy amerikai katonai jármű felborult a Veszprémtől északra, Várpalotától nyugatra fekvő nullponti lőtéren – közölte szombaton a Honvédelmi Minisztérium.
A járműben öt katona tartózkodott.
A balesetben az egyik katona olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a székesfehérvári kórházba szállítása után életét vesztette
– írták.
Egy másik katonát súlyos, de stabil állapotban jelenleg is kezelnek a veszprémi Csolnoky Ferenc Kórházban – közölték.
A három könnyebb sérülést szenvedett katonát kórházba szállították megfigyelésre, majd ezt követően visszatértek az egységükhöz. A baleset körülményeit a magyar hatóságok az amerikai hadsereggel együttműködésben vizsgálják – írták.
Vezetőkép: illusztráció. Forrás: Freepik