Diáklányok tiltakoznak, hogy megvédjék a női sportokat a közéjük furakodó transznemű férfiaktól

Az Egyesült Államokban, Oregonban történt szombati eset ismét rávilágít arra, hogy súlyos problémát jelent, ha transznemű sportolók indulhatnak a nők mezőnyében. Két középiskolás versenyző tiltakozásáról számolunk be.
Érdekes, arról nem nagyon lehet hallani, hogy transz nők férfiak között mérettetnék meg magukat, rendre csak az kerül elő, hogy biológiai férfiak, esetleg fiúk törnek babérokra a másik nem versenyein.
A Fox News által megosztott, a szombati eseményről készült felvételeken látható, hogy Alexa Anderson és Reese Eckard végzős diákok nem állnak fel arra a dobogóra, amelyen a verseny további díjazottja vannak, köztük Lia Rose (eredetileg Zachary Rose).
Rose holtversenyben az ötödik helyen végzett a lányok korosztályos állami magasugró versenyén, Anderson harmadik, Eckard negyedik lett. Ezen a versenyen nemcsak az első három helyezettnek adtak lehetőséget arra, hogy dobogóra álljon. Ennél fontosabb, hogy Rose korábban, amikor még nem Lia volt, hanem Zachary, a fiúk között versenyzett, 2023-ban és 2024-ben nagyrészt junior fiúversenyeken indult. (Jegyezzük meg, hogy ezek szerint nem lehet túl nagy tehetség, vagy talán csak nem volt jó formában, hiszen több lány is megelőzte őt.)
A tiltakozó lányokat végül elküldték a dobogó környékéről.
„Nem gyűlöletből nem voltunk hajlandók felállni a pódiumra. Azért tettük, mert valakinek ki kell mondania, hogy ez nem helyes. Annak érdekében, hogy megvédjük a lánysportok integritását és tisztességességét, ki kell állnunk azért, ami helyes”
– nyilatkozta Alexa Anderson.
A lányok cselekedete dicséretet váltott ki a női sportok szószólójától, az amerikai válogatott úszónőtől, Riley Gainestől, aki megosztotta a közösségi médiában az esetről készült felvételt.
A női sportokban versenyző férfi transz sportolók ügye, illetve az ebből fakadó sportszerűtlen igazságtalanság problémáját Donald Trump elnök is kiemelt témaként kezeli. Beiktatása után nem sokkal aláírt egy rendeletet, amely célja, hogy távol tartsa a férfiakat a női sportoktól. Múlt kedden pedig felvetette, hogy Kalifornia állam a szövetségi finanszírozási szüneteltetéssel nézhet szembe, ha nem tesz eleget a férfi sportolókat a női sportokból kitiltó végrehajtási rendeletnek.
Kaliforniában a Jurupa Valley Középiskola transznemű sportolója, AB Hernandez aranyérmet szerzett a nők junior atlétikai bajnokságán magas- és hármasugrásban is. Távolugrásban lemaradt az első helyről, ott csak második lett.
Kapcsolódó:
Vezetőkép: a női sportok védelme mellett kiállók egy csoportja a kaliforniai versenyen. Forrás: Kirby Lee/Getty Images