A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia tagjai hálaadó szentmisét mutattak be XIV. Leó pápa megválasztásáért

A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia tagjai Erdő Péter bíboros, esztergom-budapesti érsek vezetésével hálaadó szentmisét mutattak be XIV. Leó pápa megválasztásáért kedd este a budapesti Szent István-bazilikában.
Ő volt az, aki a Rerum Novarum kezdetű enciklikában és más megnyilatkozásaiban összefüggő, kiegyensúlyozott tanítást adott az emberi munka méltóságáról és felemelte szavát a munkások kizsákmányolása ellen. XIV. Leó névválasztását indokolva több alkalommal is utalt az emberi munka méltóságára a mai világban. Miközben a hagyományos kizsákmányolás korunkban sem tűnt el, sőt, egész régiókra is kiterjed, megjelent egy új probléma is: a technológiai fejlődés és a mesterséges intelligencia térhódítása. Ez sokak szerint azt a veszélyt hordozza magában, hogy emberek százmillióinak munkája válik feleslegessé. Márpedig a munka nemcsak a termelés egyik tényezője, hanem az emberi méltóság kifejezője is. Az ember nem lehet felesleges, mert Isten senkit sem alkotott hiába, mindenkivel terve van
Ehhez a nagyszerű vállaláshoz és feladathoz kérjük Leó pápa számára Isten áldását és Szűz Mária erősítő segítségét
Hallgassák őt, amint a világhoz szól, és imádkozzanak érte, kérve számára egészséget, erőt, bölcsességet és inspirációt nemcsak a katolikus egyház vezetéséhez, hanem az emberiség szolgálatához, amelynek „olyan nagy szüksége van a békére és a reményre”