Kigyulladt egy kórház Hamburgban, hárman meghaltak – felmerült a szándékos gyújtogatás gyanúja


Hirdetés

Hamburg északnémet kikötővárosban hárman meghaltak és 34-en megsérültek egy kórházban keletkezett tűzben szombat éjjel – derült ki a helyi tűzoltóság előzetes jelentéséből.

A rendőrség vasárnap délután közölte, hogy az ügyben gyújtogatás gyanújával őrizetbe vettek egy 72 éves pácienst.

A férfit hétfőn vezetik a vizsgálóbíró elé. A tájékoztatás szerint egyelőre még vizsgálják, hogy milyen mentális állapotban volt a feltételezett tett elkövetésének idején.

A lángok éjfél körül csaptak fel a Marienkrankenhaus kórház idősosztályának egyik földszinti kórtermében, és a külső homlokzaton keresztül gyorsan átterjedtek az első emeletre – mondta el Lorenz Hartmann tűzoltósági szóvivő.

„Több embert, köztük idős és mozgáskorlátozott betegeket kellett kimenekíteni a folyosókon, részben az ablakokon keresztül”


Hirdetés

– tette hozzá. A halálos áldozatok egy 84, egy 85 és egy 87 éves páciens, a sérültek között pedig kórházi dolgozók is vannak. A sérültek egyike életveszélyes állapotban van.

A tűzoltóság, amely nagy erőkkel vonult ki a helyszínre, mintegy 20 perc alatt ellenőrzés alá vonta a tüzet, és megakadályozta, hogy a lángok átterjedjenek más betegszobákra vagy környező épületekre – mondta el a szóvivő.

A katolikus egyház által fenntartott Marienkrankenhaus Észak-Németország egyik legnagyobb egyházi kezelésű kórháza. Hatszáz ággyal rendelkezik, és minden évben mintegy 93 ezer beteget ápolnak benne.

Vezetőkép: Tűzoltók a hamburgi Marienkrankenhaus kórházban, miután tűz ütött ki az intézményben 2025. június elsején hajnalban. A tragédiában legkevesebb három ember életét vesztette, több, mint ötvenen megsebesültek. A tűz okát még vizsgálják. Fotó: MTI/AP/DPA/Steven Hutchings


Hirdetés

Forrás:
MTI
'Fel a tetejéhez' gomb