Vajda Miklós: Trianonjaink

1920. június 4-e örökre beivódott az utókor magyar társadalmának az emlékezetébe. Azonban, ha visszatekintünk a kárpát-medencei magyar történelemre, akkor azt látjuk, hogy már a nevezetes dátum előtt is sok Trianonunk volt. A folyamat már a pozsonyi csata előtt elkezdődött és tart napjainkban is. 

„Decretum …Ugros eliminandos esse” – „Elrendeljük, hogy a magyarok kiirtassanak!„- adta tudtára Nyugat Európának a Keleti Frank Birodalom uralkodója, Gyermek Lajos. A pozsonyi vereség, csak még inkább fölingerelte a kapzsi, erőszakos nyugatot. Évszázadokon át lesték, várták az alkalmat, hogyan teljesítsék be a Decretum-ot. És ami nem ment erővel, azt az elkövetkezendő évszázadokban megpróbálták csellel, ármánnyal is….

Nem szűnő energiával évszázadokig dolgoztak azon, hogy a Magyar Királyságot felszámolják. A magyar Szentkorona birtoklása volt a cél, mert a szakralitás politikai előjogokat biztosított a mindenkori magyar királyoknak. 

Luxemburgi Zsigmond azért akart magyar király lenni, hogy a Szentkorona birtokában zsinatot hívhasson össze (Konstanz) ahol Német-Római császárrá választatta magát. A Hunyadi-filmsorozatban láthattuk, hogy mindeközben a kereszténynek mondott nyugati országok – de elsősorban Ausztria – folyamatosan a magyar állam elpusztításán fáradoztak. Ez a törekvésük már a mohácsi csat előtt is megmutatkozott. Ugyanis az Ibériai-félszigetről a reconquista során elűzött mórok és a velük kollaboráló kereskedők és bankárok Európa keleti felében találták meg az egzisztenciájukat. Ennek során a Fugger család – a korszak legsikeresebb kereskedői – óriási vagyonukkal beférkőztek az álam apparátusba, kölcsönöket folyósítottak az uralkodónak, majd, amikor a király a kamatot sem tudta kifizetni, a felvidéki arany és ezüstbányákat zálogosította el a Fuggerek javára. A nemesfémek és a pénz áramlott ki az országból a korabeli Európai Unió gazdagítására. Így nem maradt kellő pénzügyi alap arra, hogy a hódító török hadsereggel szemben ütőképes haderőt állítson fel a magyar nemesség. Az eredményt mindnyájan ismerjük.

A százötven éves oszmán megszállás alatt az ország három részre szakadt, folytonosan kirabolták a megszállók (mint most az európai jogállamiság nevében az EU), miközben az ország állandó hadiállapotban volt a török hódítókkal szemben. 

Ez idő alatt a kereszténynek mondott Velencei Köztársaság parlamentje (a Serenissima) a mindenkori Doge jóváhagyásával hajókat és tengerészeket adott bérbe a szultánnak ahhoz, hogy a török hadsereget szállítsa át a Földköz- tengeren egészen az adriai partokig, hogy onnan vonuljanak fel a magyar végvári területekkel szemben. Üzlet az üzlet.

1532-ben a szultán elhatározta Bécs bevételét. A Habsburg udvar Linzbe költözött. A török sereg útjába eső Kőszeget Jurisics Miklós, horvát várkapitány védte. Előzetesen Ausztriából is kért erősítést, de nem kapott, noha az ostrom előtt már nem kis számú sereg gyűlt össze a bécsi mezőn, ahol lábhoz tett fegyverrel várták a híreket a vár ostromáról.  

Jurisics az ostrom előtt még levelet írt a királynak: „Én e gyönge várost védeni merészeltem a hatalmas ellenség ellen. Nem mintha azt megtartani remélném, de hogy az ellenséget egy ideig feltartóztatva, időt nyerjenek a keresztény fejedelmek seregeik összegyűjtésére, saját életem kockáztatásával.” 

Nádasdy Tamásnak írt levelében Jurisics elmondja, hogy Európa most újból a magyarokra tekint, hogy megvédjék a kereszténységet a pogányoktól.

Jurisics az ostrom alatt nem egy ízben küldött ki újabb erősítést kérő leveleket, de a követe számtalanszor eredmény nélkül tért vissza.

Augusztus 28-án még egy utolsó levél ment ki a várból a királyhoz. Ebben Jurisics leírja, hogy már csak három mázsa lőpora maradt és embereinek fele már meghalt a harcokban. Tudja ugyanakkor azt is, hogy segítség nem fog soha jönni, így csak az vigasztalja, hogy dicső hősi halált fog halni. A rossz időjárás és az ősz közeledtével a török abbahagyta az ostromot és visszavonult. A vár életben maradt védői és kapitányuk még egy köszönömöt sem kapott az udvartól. 

1553 tavaszán – a győztesen megvívott egri ostrom után -, I.(Habsburg) Ferdinánd elküldte az adóbeszedőjét Egerbe, mert a város nem fizette be az előző évi adót. Ekkor Dobó István közölte vele, hogy nem tud fizetni, mert 1552-ben Egerben a védekezés fölemésztette, a város vagyonát. Ez után Dobó Istvánt felségárulási perbe fogták, és bebörtönözték. Mialatt Zrínyi Miklós 1566-ban Szigetvárnál élet-halál harcát vívta I Szulejmán török szultán ellen, a pápa által legkeresztényibbnek nevezett francia király a korszak legkorszerűbb, várostromra készített ágyúit adta kölcsön a török nagyvezírnek, az ágyúkat kezelni tudó francia tüzérekkel együtt. Üzlet az üzlet. 

A Vatikáni Levéltárban olvasható egy latin nyelvű dokumentum arról, hogy a Habsburg uralkodók a Magyar Királyságot állandó felvonulási területnek tekintették a hódító török haderővel szemben. A fő szempont az volt, hogy a Habsburg örökös tartományok érintetlenek maradjanak a hadi eseményektől. A csatákat lehetőleg magyar területen vívják meg, ami ott történik, az legfeljebb leírható járulékos veszteségként. I. Ince pápa szervezésében 1686 júniusában Lotharingiai Károly herceg és II. Miksa Emánuel bajor választófejedelem 80 000 katonával zárta körbe Budát. A keresztény oldalon szinte valamennyi európai náció képviseltette magát: Buda falai alatt többek között franciák, spanyolok, angolok, bajorok, svábok, brandenburgiak és szászok is harcoltak, a sereg egyötödét pedig végvári magyar vitézek, kurucok és hajdúk adták. A vár visszafoglalása után Lotharingiai Károly katonáinak egy része a betörés vad mészárlásba és fosztogatásba kezdett; a keresztények dühe az ellenséges katonák mellett főként a budai zsidók ellen irányult, akik az Oszmán Birodalomban tapasztalható nagyfokú vallási tolerancia miatt az ostrom alatt a törököket segítették. 

A „felszabadító” csapatok (amelyek többségét zsoldosok alkották) azonban nem tértek haza, hanem minden képzeletet felülmúló fosztogatásba kezdtek. A törökök által agyonsanyargatott jobbágyok már-már visszasírták a török megszállást. Az ország népessége megritkult, és a kihalt területekre I. Lipót a Habsburg birodalom nyugati részeiből hozatott telepeseket, akik közül sokan az idő múlásával elmagyarosodtak. De a békesség nem tartott sokáig. 

A „felszabadított” ország a mérhetetlen kizsákmányolás miatt a parasztságot elsősorban a háború szenvedései és a rendkívüli terhek fordították a Habsburg uralom ellen. (Ismerős ugye?)

1703-ban kitört a Rákóczi szabadságharc, amelyben sok olyan tiszt is részt vett, akik már Buda ostrománál is harcoltak. Ez volt a magyar történelem eddigi leghosszabb fegyveres felkelése az elnyomói ellen. 1707. május 1-én az ónodi országgyűlésen megtörtént a Habsburg ház trónfosztása. 1711-ben a szatmári béke pontosan azokat a rendi kiváltságokat állította vissza, amelyeket Rákóczi szabadságharc eltörölni igyekezett, és ezzel meghiúsított egy modern társadalomszerkezetre való törekvést.

Az 1848-49-es forradalom és szabadságharc kevésbé ismert okai között szerepel, hogy – amint Mohács esetében a Fuggerek – most már a bécsi Rothschildok akadályozták meg az önálló magyar pénz, mint értékálló valuta bevezetését. A szabadságharc leveréséhez szükség volt az orosz cári haderő közreműködésére is. Ennek érdekében a fiatal Ferenc József elment az akkor orosz fennhatóság alatt lévő Varsói Nagyhercegség központjába, Varsóba, és ott nyilvánosan térden állva kezet csókolt I. Miklós orosz cárnak. A véres megtorlás minden képzeletet felülmúlt.

Az I. világháború kitörését a Magyar Királyság diplomáciájának tulajdonítják, holott éppen Tisza István, magyar miniszterelnök volt az egyetlen, aki a koronatanácson a béke fenntartása mellett érvelt. De mivel az Osztrák-Magyar Monarchiában a pénzügyek, a külügyek és a hadügyek közös minisztérium alá tartoztak, osztrák miniszterekkel, ezért nem volt mozgástere a magyar politikának. 

A Monarchia felszámolásán egyes körök már 1871 óta dolgoztak. Ezen belül Magyarország teljes és visszafordíthatatlan felszámolása volt a cél. Ezt a nemzetgyilkossági kísérletet akkor nem tudták végrehajtani, de a mai napig törekszenek rá. 

A magyar nemzet az elmúlt 125 év alatt sem tudta feldolgozni Trianon következményeit. 

Ezek közé tartoznak azok a társadalmi és családi traumák is, mint pl. a II. világháborúban elpusztult magyar hadsereg a Donnál, az elhurcolt és elpusztított zsidóság és nem csak ők. 

A Rákosi-korszak borzalmait még felsorolni is hosszú lenne. Legyen elég annyi, hogy a Szovjetunió bolsevik vezéreinek parancsait hajtották végre, amibe belerokkant a magyar társadalom.

Ennek lett következménye az 1956-os forradalom és szabadságharc, melynek kivégzett és bebörtönzött hazafiak ezrei és a hazát elhagyók százezrei estek áldozatul. Az amerikai diplomácia több alkalommal is azzal hitegette a fegyveres harcot folytató hazafiakat, hogy politikai és fegyveres segítséget nyújt Magyarországnak. Ezzel szemben diplomáciai úton biztosította Moszkvát arról, hogy szabad kezet ad a magyar szabadságharc véres leverésére. 

A Kádár-korszak második felében enyhült az elnyomás. Az írástudók árulásnak nevezett alku arról szólt, hogy ha az értelmiség távol marad a politikától, akkor viszonylag jobb életkörülményeket engedélyez a társadalom a hatalom. Ez volt a szocialista táboron belüli legvidámabb barakk időszaka. Ennek az egyenes folytatása az un. rendszerváltás, és a magyar társadalomnak egy látszólag demokratikus szavazás alapján való belekényszerítése a NATO-ba, majd az Európai Unióba. 

Az talán nem véletlen, hogy mindig először a NATO-ba, történik a felvétel, majd az EU-ba. Ez nem más, mint a korábbi elnyomásunk folytatása és a jelenlegi rabszolgaságunk manifesztálása. 

Ne legyenek illúzióink. A jelenlegi állítólagos szövetségeseink – az Európai Unió – ugyanazt a törekvést viszi tovább, amelyet az elődjei örökül hagytak rá. nevezetesen a magyarság teljes és visszafordíthatatlan kipusztítását. Ezért vannak velünk szemben a kötelezettségszegési eljárások, a hazai nemzetellenes pártok és szervezetek külföldi támogatása. Ezzel a szándékkal áll szemben a jelenlegi magyar kormány, amely a maga eszközeivel folyamatos szabadságharcot vív. 

A honfoglaláskori népek mindegyike vagy felmorzsolódott, vagy beolvadtak más, az övéknél nagyobb népekbe. (frankok, germánok stb.) Annak ellenére, hogy sem nyelvileg, sem kulturálisan nincsenek rokonaink, csak a magyar nép tudott megmaradni

2026-ban lesz ötszáz éve a független magyar államiság megszűnésének. Az elmúlt ötszáz év a folyamatos szabadságharcainkkal, a mindenkori Európai Uniónak való megfelelési kényszerrel szembeni ellenállással telt el.  

Ha a történelmünk másképpen alakult volna, akkor ma is lehetnénk Európa egyik legnagyobb nemzete, legalább 50-60 milliós népességgel. De a mi lett volna, ha… nem történelmi kategória. Nem úgy alakult. Így viszont szinte csoda, hogy még államalkotó nemzet vagyunk Európa közepén. 

„Kis népeknek még lélegzetet venniük is radikálisan kell.” (Ady Endre) 

A jövő évi választás legnagyobb tétje az lesz, hogy megmaradunk-e, vagy felmorzsolódunk, ahogy azt ellenségeink szeretnék.

Szerző: Vajda Miklós