Folytatódik a mentők anyagi és erkölcsi elismertségének fejlesztése
- jelentette ki Csató Gábor, az Országos Mentőszolgálat főigazgatója

A mentők napja alkalmából országszerte mintegy 1700 mentődolgozó részesült elismerésben, közülük kétszázan az Országházban vehették át kitüntetéseiket – közölte szombaton az Országos Mentőszolgálat.
Közleményükben emlékeztettek arra, hogy az Országos Mentőszolgálat (OMSZ) szombaton ünnepli megalakulásának 77., a magyarországi szervezett életmentés elindulásának pedig 138. évfordulóját.
Idézték Csató Gábort, az OMSZ főigazgatóját, aki az ünnep kapcsán kiemelte, hogy
az életmentő alaptevékenység és az új alapellátási ügyeleti rendszer összekapcsolásával a betegellátás éves száma két és fél millióra emelkedett, miközben az OMSZ dolgozói létszáma is megduplázódott.
Hozzátette, hogy
a mentőellátást ma már a legkorszerűbb járművek, eszközök, digitális megoldások segítik, a bajtársak munkakörülményeinek folyamatos javítása, anyagi és erkölcsi elismertségük fejlesztése ezután is tovább folytatódik.
A közlemény szerint a mentődolgozók az Országház Felsőházi termében pénteken megrendezett központi ünnepségen Magyar Mentésügyért emlékérmet, Dr. Orovecz Béla-emlékérmet, Hősies Mentésért különdíjat, Dr. Lengyel Árpád-díjat, Dr. Felkai Tamás-emlékérmet, Dr. Szegeczky Dezső-díjat, Légimentők a Magyar Mentésügyért emlékérmet, Kresz Géza-emlékérmet, főigazgatói dicséretet, Balesetmentes közlekedésért járó kitüntetést, Iránytű díjat, valamint az OMSZ feladatkörének bővülése kapcsán Familia Medicus és Ügyeleti Innovációért díjakat is átvehettek.
A Mentőszolgálat kéri a tüntetőket, ne akadályozzák a szirénázó mentőautókat
Vezetőkép: a mentők közül kétszázan az Országházban vehették át kitüntetéseiket 2025. május 9-én. Forrás: Facebook/Országos Mentőszolgálat